2014. december 16., kedd

Karácsonyi alkotóház

Évek óta, más iskolákhoz hasonlóan karácsonyi vásárt szoktunk rendezni az iskolánkban. Nálunk azonban, sok iskolától eltérően mi készítettük mindig az eladásra szánt portékát. Szakítva ezzel a hagyománnyal az idén közös tevékenységre hívtuk a szülőket és a gyerekeket.

Kisebb csoportokra osztottuk a gyerekeket, és beindult a nagyüzem. Minden teremben más-más tevékenység folyt. Volt, ahol ablakkép, máshol képeslap, vagy karácsonyfadísz készült.

Én karácsonyi gipszfigurákat festettem a gyerekekkel, melyhez előtte az egyik asszisztens öntötte ki a formákat. 











Úgy volt, hogy egy külsős kolléga is jön alkotni, de végül nem érkezett meg. Így megint az a szerencsés helyzet fordult elő, hogy én két csoportot irányítottam. 
Az osztályommal szerettem volna elkészíteni azt a karácsonyfát, amit Melinda töltött fel a Gyerekeketető - meséld el mutasd meg! csoportba, de a szükség úgy hozta, hogy ezt adtam a másik csoportnak. Így az "Osztály karácsonyfája" helyett "Mindenki karácsonyfája" lett.







Mivel tegnap ügyeletes voltam, és délután sokáig javítottam, csak ma tudtam összeilleszteni a darabokat. Már csak az a kérdés, hogy hová tegyük, hogy mindenki láthassa, hiszen az összes alsós gyerek munkája benne van. (Természetesen sokkal szebb, mint amilyen a képen, de ettől nem tudtam jobb képet készíteni róla délután.)


Forrás


Kíváncsian várom, hogy mi lesz a holnapi reakció, ha meglátják a gyerekek.





4 megjegyzés:

  1. Nagyon ügyesek vagytok,jó ötlet ez a közös alkotóka.Mi is most raktuk össze a nagyfenyőt,holnap akarom lefotózni.A gipszdíszeiket is lelakkoztam,asszem lesz holnap szag a termünkben,bár kint fújtam...

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Úgy látom, mindenkinek bejött ez a nagy karácsonyfa. A gyerekeknek is nagyon tetszett, mindenki kereste, hogy hol van az, amelyiket ő színezte. :)
      A gipszfigurákat mi akrilfestékkel festettük, ami szép fényes.

      Törlés
  2. Kedves Sucika! Szeretném megkérdezni, hogy a fenyő sablonjai elérhetőek-e valahol; nagyon szívesen megcsinálnám én is az osztályommal. Köszönettel: Tünde

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Kedves Tünde!
      Innen tudod letölteni, kétféle méretben: http://mrprintables.com/christmas-coloring-pages-for-kids.html

      Törlés