2013. január 25., péntek

Mértékegység gyakorlása

A mértékegységek, az átváltások megtanulása szerintem az egyik mumus az alsó tagozaton. Sajnos még én sem találtam meg (találtam ki) azt a módszert, ami tökéletes lenne. Pedig gyakran agyalok ezen.
Most a hosszúság mértékegységeit gyakoroljuk. Hiába mutogatom a méterrudat, vonalzót, hiába mérünk vele a teremben, házinak adok ilyen jellegű feladatot, nem és nem és nem.
Persze mindig van, aki érti, de sajnos többen vannak azok, akik nem. Több ötletet is bevetettem már, de nincs még meg a tökéletes megoldás.

Évek óta használom a számolós színezőt, de van egy olyan érzésem, hogy a kép alapján hamarabb kitalálják, hogy milyenre kell színezni, mint az átváltások miatt. Persze most is előkerestem, és fénymásoltam is feladatokat. A neten is fenn van,  innen ti is letölthetitek.



Kézszorobánnak hívták azt a módszert, amit Tolnay Gyuláné talált ki. Én is kipróbáltam, a falra fel is kerültek nagy színes kartonokra a kezek, a gyerekeknek is készült kicsiben, de valahogy nem jött be. Pedig én jónak találtam... volna.








Amit mi használtunk

Az ujjaknál én még azt is mondtam, hogy ez egy nagy család, ahol van dédnagyapa, nagyapa, apa, unoka és dédunoka. Hátha a nagyságviszonyokat megjegyzik.


Aztán, amit most is használok, a helyiérték táblázatnak megfelelően elkészített táblázat, amit mi egyszerűen pénztárgépnek hívunk. (Még a helyiérték tanulásánál magyaráztam nekik, hogy a pénztárgépben is külön helyre rakják a különböző címleteket.) 

A táblára felírom az aktuális mértékegységeket, a gyerekek pedig megkapják a kicsinyített változatot. Jön egy átváltás, a füzetbe a megfelelő mértékegység alá beírják a számokat, majd látják, hogyan váltható át.
Csak ugye így, eszközzel még ha megy is a dolog, jövőre az Okév mérésen ezt nem használhatják. Ezért agyalok valamin, ami tuti lenne.





Nagyon érdekelne, kinek milyen ötlete van ezzel kapcsolatban. Hátha valaki tudja a nagy titkot.



12 megjegyzés:

  1. Most a saját negyedikes nagyfiamnál és korábban a korrepetálásaim során nekem az vált be, hogy minél többször elmondani példákkal. A hosszúságra nálam az vált be, hogy pl. ahol korrepetáltam, ill a fiamnak is tudok most olyan példát mondani, hogy mi kb az 1 km, a nagyi falujában majdnem a templom előtt és a temetőtől nem messze is van km oszlop, még a régi időkből, rajta a számokkal, egyértelmű az az 1 km.Az 1 m-t ha lemérjük lépéssel és vagy elképzeljük vagy az adott ávon elkezdjük számolni a lépteinket látszik, hogy az jó sok nem lehet 10, de 100-tól is több, így csak ezer lehet - érdekes ez szokott a legelső lenni, amit megjegyeznek, nem a cm-mm, pedig az ott van a vonalzón. A másik, hogy már az elején próbálom hangsúlyozni az előtagok jelentését, így később könnyebb, mili= mini= osztva 1000-rel, mert az nagyon kevés, centi=cent ( a font század része, tehát osztva 100-zal, a kilo az mivel látta, hogy 1000 lépés, így az könnyen megragad, hogy 1000, így 1000-szeres, deci=de nincs egy, akkor osztva 10-zel, meg a decimális, és ebből következik, hogy a másik de-s, azaz a deka az szorozva 10-zel, valahogy eleinte falra hányt borsó, de mi már gyakoroljuk egy ideje (4-es a fiam) és most már szinte nem is téveszt. A tömeg métékegységeket mikor tanulták, már ő maga mondta, hogy melyik melyiknek hányszorosa, még én is megdöbbentem, hogy mennyire átlátja így ezeket.

    Viszont nálunk a tanító néni nem ilyen lelkes, mint te, így inkább tőlem tanulta ezeket, mint a tanító nénitől.

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Köszönöm az ötleteket, ezeket én is el szoktam mondani, mérünk is a teremben vonalzóval, méterrúddal, de a legnagyobb baj az, hogy 3 óra van rá, és legközelebb jövőre, az ismétlésnél fogunk vele foglalkozni. Addigra meg elfelejtik, és kezdünk mindent elölről. Most azt találtuk ki a húgommal, aki szintén pedagógus, hogy péntekenként a rajz órákból csípnénk le egy 10 percet (2 rajzóránk van félévtől), és oldanánk meg a színezős feladatok közül párat. Ha folyamatosan felszínen lenne a dolog, biztos jobban megjegyeznék.

      Törlés
  2. A kézszorobán azért nem jött be, mert mértékegységenként eltérő a szomszédos ujjak közötti váltószám. A mérés tanításánál osztom merc véleményét, a konkrét példához (méréshez) kapcsolni, valamint a decimális szorzók jelentését tisztázni. És igen fontos és jó a helyiérték-táblázat is!

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Köszi libi. Olyan képességű az osztályom, hogy ezt hiába magyarázom, látom rajtuk, hogy nem értik. Még a decilitert, centilitert, vagy a kilogrammot is felhoztam, hogy értsék, a deci, centi, kilo önállóan jelent valamit, de nekik semmit. Előtte az idővel foglalkoztunk. A 24 hónapot valaki úgy váltotta át évekre, hogy beszorozta 54-gyel. Nagy káosz van itt a fejekben, csak annyit látok.

      Törlés
    2. Az új kerettanterv szerint majd csak a szomszédos mértékegységek között kell tudni átváltásokat végezni. Azért lehet, hogy érdemes kiírni a teremben a decimális szorzók jelentését, ha csak 1-2 gyerek tudja használni, már megérte!

      Törlés
  3. Én is a kézszorobánnal tanítottam a váltást. A váltószám-problémát úgy hidaltam át, hogy az üres helyiértékre a 0-át mondtuk. Például: mm-cm-dm-m-0-0-km. A két nulla helyét mutattuk is a mutató- és a hüvelykujjunk között. Így a helyiérték-táblázat fejlécezésénél is segített nekünk, de a mérőszám álló egyenesekkel való tagolása is hasznos volt.

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Köszi kkancz. Én a nulláknál még azt is mondtam, hogy távolabb van a hüvelykujjunk, azért fér oda több nulla. A mérőszám tagolásánál az a baj, hogy utána gondolkodás nélkül írják pl. a 32 másodpercre is, hogy 3 perc 2 másodperc. Ha a könyvben 1-1 négyzet van kihagyva, persze beírják a helyes váltást (pl 32 dm = 3m 2dm), de ha 3 négyzet van,(mert alatta olyan váltás lesz, hogy kell a 3 négyzet) ők írnak mindegyikbe számot, mert azt hiszik, hogy kell. Így lehet a 3 m akár 300 dm is. Illetve ha cm és dm is szerepel egy feladatban, nem nézik, hogy más a mértékegység, egyszerűen összeadják.

      Törlés
  4. Interaktív táblára elkészítettem ezt: http://interaktivtabla.ucoz.hu/mertekegysegvaltok_Scene_1.swf
    Remélem tetszik és használni tudod Te is! :)
    Marika

    VálaszTörlés
  5. Ezekkel a kezekkel még én is megértettem)

    VálaszTörlés
  6. A kézzel való szemléltetés nagyszerű ötlet. A képek tetejére balról jobbra írt összefoglaló és a bal kéz ujjaira rajzolt ellenkező irányú szemléltetés viszont könnyen összezavarhatja a gyerekeket. Szerintem jobb lenne az irány egységesítése végett a jobb kéz rajzát használni modellnek.

    VálaszTörlés
  7. A kézzel való szemléltetés nagyszerű ötlet. A képek tetejére balról jobbra írt összefoglaló és a bal kéz ujjaira rajzolt ellenkező irányú szemléltetés viszont könnyen összezavarhatja a gyerekeket. Szerintem jobb lenne az irány egységesítése végett a jobb kéz rajzát használni modellnek.

    VálaszTörlés