2014. február 26., szerda

Szemléltetőeszközök a törtek tanulásához

Belekezdtetek már?  Mármint a törtekbe. Mi már igen, de a harmadikosaink még nem. Gyorsan mutatom, hogy milyen látványos kis dolgokat találtam a tegnapi keresgéléseim közepette. 

Ha kinyomtatjátok és elkészítitek ezt az aranyos hajtogatós szemléltetőeszközt, a gyerkőceitek biztosan fogják érteni, hogy mennyi egy egész, és hogy 1 negyed miért egyenlő 2 nyolcaddal vagy 3 tizenketteddel.

Az ötlet innen származik, én annyit módosítottam rajta, hogy a kész eszköz hátoldalára felragasztottam két papírcsíkot, amire az 1 ketted került. Szerintem így teljes, bár ezt nem lehet egymásba átlapozni, mint a többi részt.










Bár angolul le van írva az elkészítés menete, gondoltam megtoldom két képpel az ottanit, amin talán jobban látszódik, hogy mit mivel kell összeragasztani, hogy hajtogatható legyen. (Bevallom én nem jöttem rá, így a kész munkába nyomogattam a ragasztót, majd felszedtem, mert nem lehetett lapozni.) 

Először az R1-gyel jelölt négyzeteket kell összeragasztani (ami kicsit kiemelkedik a fotón), majd a piros és fekete R-es négyzeteket kell egymásra.  (Remélem nem bonyolítottam meg jobban a kelleténél.)





Persze, én kis telhetetlen, most azt kezdtem el keresgélni, hogy a harmadok, hatodok stb. bemutatására nincs-e valami látványos dolog. Nem is kellett sokáig keresgélnem, hamarosan rátaláltam egy tortapapíros megoldásra. Mivel volt két körformám, nem volt kérdés, hogy én ebből készítem el ezt az eszközt. 






Az ötlet innen származik:







Aztán a suliban ma elő is vettem, mint szemléltető eszközt. Háááát, mit mondják. Tavaly ment, úgy látszik, sokat felejtettek, mert van aki nem ismerte fel a 3 negyedet, pedig annyira látható volt. Mindegy, rajta vagyunk a témán. A kockázást viszont élvezték, elment vele egy kis idő, de tisztult a fejükben a dolog.





Remélem tetszik az ötlet, és elkészítitek ti is.



4 megjegyzés:

  1. Köszönöm a törtes ötleteket, épp holnap kezdjük mi is! :)

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Remélem a gyerkőcök veszik majd az akadályokat! :))

      Törlés
  2. Nagyon tetszik, használni fogom, köszönöm.
    A két egymásba illeszthető kör ötletét már ismerem, én a szögfajtáknál használom. Könnyen, gyorsan tudnak beállítani vele különböző szögeket. (hegyesszög, tompaszög, stb.)

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Örülök, hogy tetszik. Azt, hogy a kört a szögeknél is lehet használni, nem is gondoltam.Legközelebb bevetem. Köszönöm az ötletet. :)))

      Törlés