2013. augusztus 1., csütörtök

A nap fotója : Július

Kicsit elbizonytalanodtam a hónap első napján, hogy érdemes-e ismét belevágnom, mivel egy hétig táborban leszek, és nem tudom, sikerül-e végigcsinálnom. Mire olvassátok a sorokat, kiderül, hogy abbahagytam-e arra a hét napra, vagy sem. Tippeljetek! A végén várom a megjegyzést, mire gondoltatok. ( Most, mikor pár nap után elkezdem gépre vinni a képeket, még én sem tudom.)

Szóval, kezdjük ismét a napi témákkal:

 July Photo A Day Challenge List


1. Boldogság
Az a típusú ember vagyok, aki minden kis dologban megtalálja a boldogságot. Miért kellene mindig mérgelődni, bosszankodni? Nem szebb így az élet? Most, hogy nyílnak a virágaim, naponta gyönyörködök bennük. Itt egy "csoportkép" róluk.





2. Cipők
A képen látható lábbelit a nagyobbik lányom vette magának. Neki most ez a kedvenc. Amúgy nekem is nagyon tetszik, csak a ruhatáramban nem tudom, hogy mihez passzolna. Persze ő jobban ért az öltözködéshez, mint az édesanyja.





3. Hideg
Így nyár közepén nekem a szóról egy pohár hideg sör jutott az eszembe, ami éppen nem volt itthon. Lehet, egyedül leszek azzal, amit most írok, de én nem fogyasztok hideg innivalót. (Bár nagyon ritkán megiszok egy hideg citromos vagy narancsos sört.) A család többi tagja viszont  produkált számomra hideg dobozos kólát. (Abban bíztam, hogy látszódik a fotón a "hidegség", ugyanis kis vízcseppek voltak a doboz falán, de sajnos tévedtem.)





4. Piros, fehér vagy kék
Két láda meggyet kaptunk, amit kimagozva tettünk a fagyasztóba. Így amikor fogyasztani akarjuk, már nincs gond a "köpködéssel". Mind a három szín teljesítve.






5. Szerelem
Amikor ez a bejegyzés közzétételre kerül, túl leszünk a 25. házassági évfordulónkon. Egy kis nosztalgia: Előkerestem a hivatalos papírok között őrizgetett meghívónkat.






6. Illat
Nem nagyon ragaszkodok vásárlásaim során  egy bizonyos márkához, néhány kivételtől eltekintve. Ilyen többek között az öblítő. Nekem valahogy a Lenor jött be, pedig már kipróbáltam néhányat. Valahogy ezeknek az illata az, ami szerintem tényleg megmarad a ruhákban. Persze többféle illatot is kipróbálunk a márkán belül, jelenleg ezt használom.






7. Hol vagy most
Ma egész nap itthon voltam, és új hobbimnak, a horgolásnak szenteltem az időmet, összekötve egy kis tévénézéssel. A Viasaton néztem az Anna című filmet, amit már nem tudom hanyadszor láttam, de mindig megnézem. Belekezdtem a regények olvasásába is. E-book olvasón olvasom, és lassan megszokom, hogy nem kell lapozni.






8. Útvonal
Nem tudtam először, hogy mit is fényképezzek ide, de aztán a nap eseménye adta a megoldást. Tokajba kellett utaznunk, így menet közben készítettem képet egy-két útvonalat, útirányt mutató tábláról.






9. 3 dolog
Mivel elkövettem egy kis butaságot, a három dolog, ami most foglalkoztat, hogy reggel minél hamarabb reggelizzek, hogy be tudjam venni a gyógyszereimet, és igyak egy kis gyomornyugtató kamillateát, hogy a gyógyszerektől ne készüljön ki a gyomrom.






10. Sima
Tavaly elhatároztam, hogy egy kicsit jobban odafigyelek a szépségápolásra, vettem néhány kencét az arcomra, kezemre, körömlakkja a nagyobbiknak rengeteg van. Persze pár hét után lankadt a lelkesedésem, de pár hete újra festem a körmeimet. A simáról most a szépen kilakkozott körmöm jutott az eszembe, ami persze a mosás és mosogatás miatt már nem lenne olyan szép, mint amikor két napja kifestettem, így maradt a lányom körme.





11. Amit most viselsz
Telefon-internet szerződéshosszabbítás miatt Szerencsre kellett mennem. Mivel induláskor nagyon meleg volt, ezt a kis rucit kaptam magamra. Még szerencse, hogy sokan voltak előttem a boltban, így belülről néztem a nagy esőt. Mire végeztem, már el is állt, így csak egy kis didergés maradt, mert az idő jócskán lehűlt.






12. Rossz szokás
Körülbelül 15 éve összetörtem az autónkat, a másik sofőr hibájából. Azóta nem szívesen vezetek, viszont bárki mellett is ülök, kiabálok út közben, ha valami gond van, így hozva még nagyobb frászt az aktuális sofőrre. Megígérték a lányaim, hogy karácsonyra vesznek nekem egy hűtő-fűtő szemmaszkot, hogy ne lássak útközben, vagy egy vödröt húznak a fejemre (ez a férjem javaslata).






13. 04 óra
Mivel a délelőttöt eljártuk, délutánra maradt a mosás. Sajnos az automata mosógépünk megadta magát, így maradt a hagyományos régimódi mosás, centrizés. Hát hadd ne mondjam, ... remélem legközelebb már az automatával mosok.




14. Ennivaló
Vasárnap a táboroztatásra készültem, csomagoltam a ruhákat, ennivalót, miegymást. Remélem elég lesz az útra! Nem szoktam túl sokat enni, de jó az a tudat, hogy van nálam BŐVEN ELEGENDŐ mennyiségű ennivaló. (Jó pár éve éppen elegendő mennyiségű ennivalót vittem egy erdélyi útra, csak defekt miatt az utazás kb. 4-5 órával meghosszabbodott. A boltok zárva voltak, így nem tudtam venni kaját sehol. Betegre éheztem magam éjfélre, mire hazaértünk, az eredeti 7 óra helyett. Azóta dupla mennyiséget pakolok a biztonság kedvéért.)





15. Az ablakból
Mivel a Balatonra mentünk néhány gyerekkel, mi más lehetne, mint egy fotó, utazás közben. Több kép készült, de végül azt választottam, amikor először pillantottuk meg a Magyar Tengert.





16. Palack
Bár üveg jelentése is van a szónak, én a táborozással kapcsolatban a kis vizes palackomra gondoltam.






17. Inspiráció
A Balaton mindig jó hatással van rám. Pár nap olyan, mintha hónapokra kikerülnék a mókuskerékből. Megnyugtat, feltölt, és újult energiával folytatom utána a szürke hétköznapokat.




18. Szám
Továbbra is tábor. A gyerekek és a mi szobánk kulcsa.





19. Épület
Pénteken túrázni mentünk a Fülöp hegyi kilátóhoz. Kicsit nehéz volt az út, de megérte, mivel gyönyörű látványban volt részünk.





20. Forró
A parti kövek... és egy szitakötő (?).





21. Étel 
Bár ide a kedvenc étel kellett volna, hogy kerüljön, (csirkemell mindenféle megoldásban) nem tudtam képet készíteni, mivel még mindig a táborban voltunk. Mivel aznap indultunk haza, így gondoltam, hogy az útra készített csomagot fényképezem le.





22. Szürke
Újra úton, most éppen Budapest majd Agárd volt az úticél. A kisebbiknek kellett vizsgát tennie, így az egész család felutazott Pestre. Délelőtt a Margit szigetet jártuk be. A tanfolyam után a Velencei-tóhoz mentünk, ott aludtunk, majd másnap ismét Pest, ahol sikeres vizsgát tett.

A Margit híd "lábánál"




23. Rajzolj valamit!
Nem szoktam rajzolni, mivel ebben kicsit ügyetlen vagyok. Régebben rajzoltam ezeket az applikációs képeket a matekhoz, mikor bejött az apáczais tankönyv, és nem volt még hozzá a kiadó által készített hívókép. Jó pár nap munkája volt benne.






24. D, mint ... dísz
Bár elsőre nem erre gondoltam, hanem a sok-sok dobozomat fényképeztem le, de délután felmentünk anyukámhoz, aki a házassági évfordulónkra (utólag, mivel nem voltam itthon) ezzel az ajándékkal lepett meg. Szerettem volna megmutatni, így elhatároztam, hogy kicsit ferdítve a fogalmon, ez lesz a napi kép. Végül is a virág a szobám dísze lett.






25.Talaj, terep, föld
Hetek óta nem esik az eső. A föld csaknem teljesen kiszáradt. Ennek ellenére olyan szépek a paprikáim, mint még soha. Persze időnként locsolom őket az összegyűjtött esővízzel. De már rájuk férne egy kiadós eső.




26. Hétköznapi
Minden naphoz hozzátartozik az újságolvasás, bár bevallom, néha csak a nagybetűket futom át.






27. Fekete + fehér
Ide egy régi fényképet gondoltam, aztán horgolnom kellett a kisebbiknek két autót, amit a barátainak vitt ajándékba. Az egyiknek fehér, a másiknak bordó színű autója van. Így készült fehér és bordó híján piros kisautó, fekete kerekekkel.





28. Ez az új
Vasárnap ki sem mozdultam a házunkból, így itthon kellett valami új után kutatni. Persze feltehettem volna ide az új szenvedélyem eredményeit, de két nap egymás után kicsit unalmas lett volna. Délelőtt azzal töltöttem az időt, hogy a kiszáradt virágaim helyére újakat ültettem. (Míg én táboroztam nem locsolták, így tönkrement.) Remélem nem vár rájuk hasonló sors, mert a családi nyaralás még ezután jön.






29. Perspektíva
Ez egy fotózási technika (no meg persze rajzolásnál is alkalmazzák) utánanéztem a Google segítségével. A lépcsőházunk az emeletről fényképezve, ami egészen a szuterénig visz le.






30. Barátság
A táboroztatás során készült ez a kép az egyik tanítványomról, akiről bátran mondhatom, hogy a tábor kedvence lett. (Annak ellenére, hogy vele is volt számos probléma.) Nemcsak a gyerekekkel, de szinte minden felnőttel barátságot kötött. Imádták ahogy történeteket mesélt, a karaokén kellemes hangjával sikerült egy kolléganőt megríkatnia. Én is imádom, bárhol találkozunk, messziről kiabál nekem, hogy: Szia tanárnéni. Hát nem aranyos!





31. Munkaterület
Elhatároztam, hogy ideje elkezdeni az új tanévre való készülődést. Előszedtem a tanmeneteket és órákra bontottam a heti tananyagot, próbáltam kitalálni azokat a projekteket, amiket majd a hónapok során megvalósítok majd. Fejben nagyjából már a termem dekorációja is megvan, már "csak" el kell készíteni.





Végül nem okozott gondot a fotózás a Balatonon sem, így minden nap készült kép. Talán még jobban is ment, mint itthon. Jött az inspiráció.
Kíváncsi vagyok, ki mire tippelt. Bár így utólag elárulom, van egy olyan rossz szokásom (is, a már fentebb említett mellett), hogy amibe belevágok, azt végigcsinálom, még ha "bele is pusztulok". :))



2 megjegyzés:

  1. Nagyon jó lett. Én arra tippeltem, hogy végigcsináltad és igazam lett. Jó pár kedvencem lett a havi képeidből: a meggyes, az esküvői meghívós, a forró köves-szitakötős és persze a vödrös. :) Jó volt olvasni. :)

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Örülök, hogy tetszettek. Magában a vödör nem sok mindent árul el, de jó a sztori igaz? :))

      Törlés