Képes napló 1.

A lányom már több alkalommal tett közé ilyen képes beszámolót, és arra gondoltam, talán megpróbálom én is. Évek óta keresem a kis örömöket az életemben, és úgy kezdem a napomat, hogy ma egy szép nap lesz. Sajnos  van, amikor nem így ér véget, de szerintem akkor tudunk még jobban örülni a kis dolgoknak, ha nehézségeink is vannak.

Akkor most jöjjön először a múlt hét képes összefoglalója, amolyan "Sucika" módra. (Egy- két aprósággal kiegészítve, ami mindig örömöt okoz számomra.) 

Ha kilépek az ajtónkon, minden reggel ez a látvány fogad. A lányom ezt sivárnak, unalmasnak tartja, ő a pezsgést jobban szereti, engem megnyugtat ez a látvány. Adjatok hozzá néha egy-egy nyuszit, rókát, fácánt és minden reggel madárcsicsergést!

Hétfőn osztálykiránduláson voltunk. Én legalább annyira lelkes voltam, mint a gyerekek. Egyébként is szeretek elfeledkezni arról, hogy már elmúltam annyi...





                                       

                           

Nagyon szurkoltunk a lányomnak, mivel múlt kedden államvizsgázott, (ma pedig külső védésen védte meg a szakdolgozatát). Hál' Istennek jól sikerült, de még nincs vége, mert jelentkezett mesterképzésre. (Annak idején nem értettem, hogy miért izgul anyukám... Most már tudom. Azt hittem kiújul a gyomorfekélyem. :))

Mások bejegyzéseit olvasgattam a múltkor, van akinek óvodából ballag a gyereke, van aki érettségi előtt áll. Mikor mi voltunk fiatalok, és panaszkodtunk a gyerekek fogzása, vagy bármilyen kis dolog miatt, azt mondták a "felnőttebbek", hogy: kis gyerek kis gond, nagy gyerek nagy gond. Nem hittem nekik, de már belátom, igazuk volt.

Mindig elhagyom az utóbbi időben. Ennek az az oka, hogy mínuszos a lencse, és közelre már zavar. Bárhol zavar, leteszem, és utána nem tudom, hogy hová is tettem. A múlt héten 2 napig nem volt meg. Még szerencse, hogy van egy tartalékszemüvegem, ami 100 éves :)) Nagy örömet szereztem vele a kolléganőmnek, önfeledten kacagott, mikor meglátott.

Nagyon büszke vagyok a virágaimra, mert most sikerült először kiteleltetnem őket. Most is kell pótolni, mert nem mind élte túl a telet, de azért nem mindegy, hogy az én ápolásomnak köszönhetően ilyen szépek már a nyár elején. (Most még szebbek, ezt a lányom készítette kb. két hete.)

Három éve vagyok a mostohaanyja ennek a kis piszoknak. (A lányom vette, de végül is én többet foglalkozok vele.) Olyan, mint egy gyerek, mikor hazajövök a munkából annyira örül, hogy körbe-körbe szaladgál a házban, utána a mikor az ölembe veszem nyaldos és úgy bújik hozzám, mint egy gyerek. Nagy türelem kell hozzá, mert nagyon elkapattuk. Eddig benti kutya volt, éjszakánként ki kellett engedni, de kb. 1 hónapja kinn alszik. Sajnos a kutyaházába nem akar beköltözni.

Csütörtökön klubdélutánt tartottunk, focival, társasjátékkal, tánccal, énekkel. Ez egy emlékezetes nap marad a számomra.

Pénteken bankettre voltunk hivatalosak. Elbúcsúztak tőlünk a nyolcadikosok.

Mindig meghatódok ezeken a búcsúzásokon, és mindig sírás a vége. Még jó, hogy a ballagást többször elpróbáljuk, így mikor "élesben" megy, már nem hatódok meg "annyira".