2013. szeptember 3., kedd

Felszíni formák és teremdíszítés

Tavaly nagyon sokat küszködtem a felszíni formák tanításánál. Végül a Dombor Dínó lett az, ami alapján sokan megjegyezték a formák  nevét és színét, valamint a rájuk jellemző tulajdonságokat. 

Forrás


A gyerekek tavalyi munkái



Éppen ezért az idén "ő" lett a teremdekorációnk egyik része, persze most még nem végleges, mivel az osztállyal közösen szeretném majd befejezni. Szókártyák és képek kerülnek majd a dínó köré, hogy még szemléletesebb legyen a dolog. A nyomtató segítségével poszterként nyomtattam ki, majd kartonra átmásoltam és befestettem. Krepp papírból van a háttér.







Aminek pedig még jobban örülök az az, hogy pár napja találtam egy nagyon jó kis ötletet, mely még jobban szemlélteti a különböző felszíni formákat. Landform Flipbook-nak nevezte el a készítő, (bár ezt a kifejezést mi más vonatkozásban használjuk) nem tudom, mi lehetne a magyar megfelelője, de nem is az a lényeg, hanem hogy nagyon látványos. Ahogy lapozunk, úgy tűnik szemünk elé a megfelelő felszíni forma rajza és neve, érzékeltetve a magasságot is. Ízelítőül néhány kép, a teljes flipbook itt látható.

  fénykép mountain_zps1df8c6e6.jpg

 fénykép butte_zps8b29dfbb.jpg

 fénykép plain_zpsb4cbbeab.jpg


Úgy gondolom, hogy ezek után nem lesz olyan gyerek, aki mégsem tudná megjegyezni. Legalábbis remélem.


Aki most lesz harmadikos, az gyurmázhat, mint mi tavaly, vagy tépkedhet, de akár meg is eheti a felszíni formákat. A Pinterest-en találtam ezeket az ehető ötleteket. (Sajnos csak egy képnél tudtam rákeresni a forrásra.)

Fun edible way to teach landforms!!


edible landforms-also use peanut butter clay to make landforms

Landforms

IMG_5380
Forrás

És végül ehhez a földtani sütihez mit szóltok? Szintén a Pinterest-ről.

Utálom, hogy adjunk édességet az osztályteremben, de ez egy nagyon vizuális módon tanítani ezt, ha a gyerekek részt vesznek a sütés a Földtani tortát.  Minden réteg a Föld felszíni formák és más dolog, hogy hasznos lenne tanítani.



Összeadás és kivonás elsősöknek - tevékenységgel

Az összeadás és kivonás megtanítása a legtöbb gyereknek nem jelent problémát. Nekem akadt néhány tanulóm, akik nem értették. Az összeadás még ment is valahogy, de a kivonás, az sehogy sem. Hiába voltak szemléletes képek, elhervadt virágokkal, tóból kitotyogó kacsákkal, elrepülő madarakkal, nem tudtak róla kivonást mondani. De jó lett volna, ha akkor ráakadok ezekre a látványos ötletekre! Szerintem érdemes elkészíteni mindenkinek, mert biztos élvezik majd a gyerekek. (Még ha enélkül is tudják az összeadást és a kivonást.) Sőt, akár óvodások is játszhatnak vele.

Először egy olyan dolog, amihez két pohár és néhány vécéguriga szükséges. Nem akarok sokat mondani róla, mert a kép magáért beszél.

Forrás


Nagyon sok hasznos ötletet találtam már korábban is azon az oldalon, ahonnan most ezt az összeadós és kivonós játékot szereztem. Aki ellátogat az oldalra, letöltheti a játékhoz szükséges táblát és feladatokat.

IMG_4295
Forrás

IMG_4758
Forrás


Jó játékot!

2013. szeptember 2., hétfő

Páros, páratlan számok gyakorlása - társasjátékkal

Ma olvastam egyik kedvenc külföldi blogom ajánlatára ezt a társasjátékról szóló bejegyzést. Nagyon megtetszett, már ki is nyomtattam, mivel jól jön itt az év eleji ismétlésnél. A számszomszédok gyakorlásához ajánlja a szerző, de emellett lehet vele gyakorolni az összeadást, vagy a szorzást, akár a helyiértéket is. A bejegyzést itt tudjátok elolvasni, és pdf formátumban letölteni a társast A4-es, vagy A3-as formátumban. Akinek viszont nincs rá ideje, én már átformáztam jpg-be, így akár innen is leszedheti. 




A játékszabály a következő: Középre helyezzük el a bábukat. Két dobókockával dobunk, összeadjuk a dobott értékeket és megmondjuk, hogy a kapott szám páros, vagy páratlan. Ha páros, a nénike irányába lépünk egyet, ha páratlan, akkor a madár irányába. Győz az, aki előbb ér a nénihez vagy a madárkához. 
Nehezíthetjük a feladatot, ha 3 vagy 4 dobókockát használunk és azokat adjuk össze.

Összeadás helyett össze is szorozhatjuk a két dobott számot, és ebben az esetben a szorzás eredményének megfelelően lépünk. 


A lehetőségeknek itt már csak a fantáziánk szabhat határt. Nekem hirtelen az alábbi néhány dolog jutott az eszembe:
- Az összeadás, szorzás után a kapott értéket kivonjuk 100-ból (200-ból, vagy egyéb, előre megbeszélt számból), és azt a számot vizsgáljuk, hogy páros-e vagy páratlan. Így már a kivonást is tudjuk gyakorolni.
- Dobhatunk 2, 3 vagy 4 kockával, és így képezünk 2, 3 vagy 4 jegyű számot. (Persze ehhez már célszerű olyan dobókockát használni, amin nagyobb számok is szerepelnek. Szerencsére egy van nekem is, de készíteni is lehet.) 
- A valószínűség számításnál is jól hasznosítható, mikor előre tippelnek a gyerekek, hogy vajon mi lesz többször: páros vagy páratlan szám.


Ha valakinek egyéb dolog is eszébe jut, írja meg legyen szíves, hogy mindenki számára hasznosítható legyen!

Jó játékot!


A nap fotója : Augusztus

Miután hazajöttem a nyaralásból, rá kellett döbbennem, hogy az augusztusi képek közül nem tettem ide fel még egyet sem. Ez csak azért szomorított el, mert így egyszerre 17 képhez kellett a kommenteket fűzni, és ez felborította a napi tervemet. De az egyébként is borulni szokott, mert  mi egy ilyen család vagyunk. Erre szoktam azt mondani, hogy ember tervez, Isten végez. De lássuk a képeket!


1. N-nel kezdődő dolog 
Anyukám pár éve készítette ezt a napraforgós gobelinképet, mivel tudta, hogy mennyire tetszenek az ilyenek. Ha nagyon-nagyon sok pénzem lenne, megvenném Van Gogh egyik napraforgós festményét. Sajnos olyan rendetlen voltam, hogy eltettem, és azóta eszemben sem volt, hogy bekereteztessem. Most elővettem, és erről készítettem egy fotót. Ugye ez is milyen szép!





2. Hiányos: 
Mivel közeledik az új tanév, kevesebb idő jut a kedvenc hobbimnak. Így ez a Mikulás az, ami még nem készült el, hiányoznak a lábai. (Zárójelben jegyzem meg, még mindig nincsen kész, de talán a hétvégén befejezem.)





3. Horizont
Mivel ma itthon voltam, és szemben velünk a hegy, csak az udvarunkról tudtam képet készíteni. Kicsit morbid, mivel a temető a kertszomszédunk, de ez van. Tiszta időben sokkal szebb a látvány, mivel jobban látszódnak a távolban a hegyvonulatok.





4. Friss
Az idén szerencsém volt a kardvirágokkal, mert az első ültetésből mind kikelt és szépen ki is nyílt, ami nem mondható el azokról, amit később ültettem. Több száz szálban gyönyörködhettem. Ez a mai egy ilyen frissen kinyílt gyönyörűség.





5. Korai
Általában későn kelő vagyok, csak ha a férjem, vagy a lányom dolgozik, akkor kelek korán, mivel reggelit, útravalót készítek és segítek a kocsival vagy a motorral kiállni. Az ajtó és a kapuzárás az én feladatom, miután ők elmentek. Hát nem egyszerűbb? Nekik. De ez a látvány mindenért kárpótolt.






6. Ez nagyon sokat jelent nekem!
Nagyon sok dolog jelent sokat az életemben, ezek közül természetesen első helyen áll a családom. Amit most mutatok, nagyapám elsőáldozási emléke, egy különleges képkeretben. Ez az emlék maradt tőle, ami sokat jelent nekem.





7. Jel
Irány a Balaton! Már alig vártam, de végre eljött ez a nap is. Sikerült úgy összeegyeztetni a szabadságokat, hogy nem kellett változtatni az eredeti elképzelésen. Egy aranyos kis házikó a strand partján. "Irmánál találkozunk"- ez a férjem jelmondata.






8. Peek-a-boo 
A páromnak a gumicsónakban ülve született egy fantasztikus ötlete: öntsünk a csónakba vizet, így a Balatonon csónakázva lubickolhat a vízben. Egy idő után nagyon gyanús volt, hogy nem telik a csónak, aztán mikor kiszállt belőle, az okra is fény derült. Kukucs. Elvált a csónak alja az oldalától.





9. 02:00
Kicsit talán unalmasnak tűnhet, de mi mást csinálhat az ember 2 órakor, ha a Balatonon van. Nemcsak 2 órakor, hanem előtte és utána is: fürdik. De 2 órakor ebédszünetet tartottunk és bekaptunk egy lángost a parton, mert nem akartunk visszamenni a szállásra.





10. Ital
Szombaton rossz idő volt, ezért kitaláltuk, hogy átmegyünk Siófokra. Életem legnagyobb kalandját éltem át. Ti ültetek már hajóra viharban? 5 perc után azért imádkoztunk, hogy forduljon vissza a hajó. Persze csak magunk között, így 1 órán keresztül rettegtünk, hogy mikor borulunk fel. A hajókázás után ittunk egy kis koktélt.






11. Imádom ezt!
Balaton, fürdés, fürdés, fürdés....





12. Macro
Ismét a Balaton, más szemszögből. Nekem ez a kedvenc képem.






13. Gyors
Kedden ismét a rossz idő, a szél vette át a hatalmat. Előkerültek a szörfök, a széllovasok, és minden, amihez szél kell. Olyan gyorsan szelték a habokat, hogy alig tudtam róluk fotót készíteni.






14. Trash: szemét  
Szerdán elhatároztuk, hogy hagyományainkhoz híven átmegyünk Tihanyba. Valahogy ezt minden éven beiktatjuk a programunkba. Hazafelé beugrottunk a Mekibe egy fagyira. A pohár mások számára szemét, de én gyűjtöm őket. Társasozás alkalmával a dobókockákat ebbe teszem, így nem gurul le az asztalról.






15. A legjobb
Mindenütt jó, de legjobb otthon. Hogy ez a mondás milyen igaz. Jó volt a nyaralás, de már vágyódtam haza.
Az Erzsébet híd felé mentünk, és egy hatalmas dugóba kerültünk, így a legjobb dolog, ami történhetett, hogy a hosszú várakozás után végre kikecmereghettünk. Semmi pénzért nem laknék Pesten, és egyéb nagyvárosban sem. Az ilyen engem teljesen kikészít. Mikor indulnak el az emberek munkába, hogy időben odaérjenek? Én, ha kocsival megyek, 5 perccel előtte.






16. Főzés
Annyi elintéznivaló akadt, hogy nem jutott idő a főzésre. Bár ha őszintén meg akarom vallani, ötletem sem volt, hogy mit főzzek. Így előkerült a fagyasztóból egy kis mirelit kaja, ezt "főztem" meg. Végül is finom volt.






17. Gyakorlat
Tudom, hogy a testmozgás nagyon fontos, csak az már valahogy nem fér bele az időmbe. Bár ha belegondolok, hogy akár a nyaraláson, akár itthon nagyon sokat gyalogolok, az is testmozgás. De azért néha szánok pár percet a stepperen való tornázásra is. Nagyon néha. :))






18. Kivel beszélgettél ma?
Ha az internet is beszámít, ma nagyon sok emberrel "beszélgettem", mivel sokan köszöntöttek Ilona névnap alkalmából. Közülük akit most kiemelnék, egy régi tanítványom, aki még a Facebook feltalálása előtt is minden évben megtalálta a módját, hogy felköszöntsön. Augusztusban töltötte a 26-ot, tehát nem tavaly tanítottam.





19. Elveszett
Mikor még a Balatonra mentünk a benzinkúton vettem egy Legóból összerakható Ferrarit. A játékpályát tartalmazó prospektust is elhoztam, bár tudtam, hogy senki nem fog vele játszani. De jó, ha van a háznál egy ilyen kisautó. (Itt állunk télvíz idején gólya nélkül elv alapján.) Aztán a kipakolásnál úgy eltettem egy "biztos helyre", hogy nem tudom, előkerül-e valaha. ( 08. 23. Mire jó egy nagytakarítás? Előkerült. Kiderült, nem is én tettem el. :)) )





20. Lépcsők
Konkrétan: pincelépcsők, aminek az a különlegessége, hogy kicsit magasabbak a lépcsőfokok, mert csak így tudtuk kivitelezni. Nem ettől különleges, hanem attól, hogy annak idején lebukfencezett rajta mind a két lányunk, és persze egy-két lépcsőfokot mi is. (Ezért van rajta padlószőnyeg és pokróc is, a kisebb zúzódások érdekében.)





21. Lassú  
Függetlenül, hogy még nyári szünet és szabadság, én bizony már dolgozom. (Még aug. 19-én is, ami, mint köztudott aug 24-én került bedolgozásra.) Meghozták a könyveket és mivel a kisebbik a rossz idő miatt kocsival ment dolgozni, a motorral nem mertem elindulni, így maradt a (kicsit lapos) bicikli. Hazafelé egyszerűbb volt a partnak felfelé tolni. Tekerni úgysem bírtam.






22. A szoba
Nagytakarítás az utolsó pillanatban így évkezdés előtt. Nem akartam ennyire az utolsó pillanatra hagyni, de a nyaralás, a lányok programja és az  én hirtelen alakult tankönyves elfoglaltságom miatt így alakult. Volt egy kis felfordulás.






23. Sárga
Utolsó csokor virágot szedtem le, ha nem jön az eső, kiszárad minden. Pedig máskor az első fagyokig volt virágom. Szedés közben akadtam erre a különlegességre: sárga és piros színű virág egy tövön. Láttatok már ilyet?





 24. A háttérben
A hétvégén ismét megrendezésre került a csokifesztivál. Lehetne részletezni, hogy milyen jó programok voltak, ami igaz is, de most csak annyit mondok: egyszer feltétlenül gyertek el. Gyerek, felnőtt egyaránt jól érezheti magát a 3 nap alatt. Háttérben a szerencsi vár.






25. Kultúra
Immár hagyomány, hogy divatbemutató is van a csokifesztiválon, és a nagyobbik is részt vesz rajta, a kisebb pedig az előkészületeknél segédkezik. Az idén egy afrikai (?) származású divattervező ruháit mutatták be, és a zenei aláfestést a helyszínen két zenész turbózta fel ezekkel a dobokkal(?).






26. Bejárat
Immár hivatalosan is megkezdődtek az iskolai előkészületek, bár én már a múlt héten is dolgoztam. Mi más lehetne a nap fotója, mint az iskolánk bejárata.






27. 10 percre otthon
Ha gyalog megyek valahová, akkor majdnem lejutok az iskolába is 10 perc alatt, vagy a településünk postájára is kb. annyi időre van szükség. De 10 percre otthontól a szemben lévő hegyünknek eljuthatok több részére is. Kocsival 10 percre lakik anyukám, és másik irányban az anyósom is. Szóval van lehetőség. Most a monoki tóhoz mentünk le kocsival, hogy ne házakat kelljen fényképezni. Ez is 10 percre van.







28. Folyosó  
A tervem az volt, hogy a könyvtár folyosójáról készítek majd képet, mivel a nap nagy részét itt töltöttem, és a tankönyvosztással kapcsolatod teendőinket intéztük. Sajnos egy probléma volt csak: elfelejtettem a fényképezőt magammal vinni. Így maradt a lakásunk folyosója (és a kutya).





29. Szerencsés
Nem mondanám, hogy szerencsés vagyok, már ami a szerencsejátékot, vagy ilyen sorsolásos játékokat illeti. Mégis szerencsésnek mondhatom magam, elégedett vagyok az életemmel. Mindig azt mondom, csak rosszabb ne legyen. A mai világban már az szerencse, ha valakinek van munkahelye. Én 25 éve ugyanazon a munkahelyen dolgozok. Most merjem azt mondani, hogy nem vagyok szerencsés?






30. Zsúfolt
Miután felénk már zajlanak az évnyitók, a buszok is zsúfoltabbak egy kicsivel. Erről az a fotó jutott eszembe, amit a Facebook-on látott a lányom, és átküldte nekem is. Biztos nincs összefüggés a két dolog között, de a buszon nyomorgó gyerekek felénk is azt gondolják az idősebb nénikékről, hogy szándékosan csinálják.


Fénykép


Amik pedig nálam zsúfoltak, azok az iskolai és itthoni szekrényeim. Az iskolában már három szekrényem is van (régi típusú, nagy belterülettel), de a 25 év során nagyon zsúfolttá vált, mivel mindent őrzök és gyűjtögetek, mert minden jó lesz egyszer valamire. A látszat ellenére nincs olyan nagy káosz, ugyanis tudom, hogy miért hová kell nyúlni.






31. Veszélyes: Mi az ami veszélyes?
A legtöbb veszélyforrást az otthonunk jelenti. Ezt nem én állítom, hanem tény. Ami most nálam ebbe a kategóriába tartozik, mint veszélyforrás, az a csokifesztiválon vásárolt hámozó. Persze majd belejövök én, de addig is szorgalmasan vagdalom magam, ahol csak tudom.




Ez lett volna az augusztusi sorozat. Most, hogy beindult a tanév, több munkám lesz, de remélem, tudom folytatni. Utólag jót szórakozok én is, mikor visszaolvasom. Remélem nektek is tetszenek majd a képek!



2013. augusztus 31., szombat

Erkölcstan óravázlatok a pedagogusvilág.hu-n

Idén bevezetésre kerül 1. és 5. valamint a 9. évfolyamon az erkölcstan oktatása. A Tappancs és Tudorka újság megjelenése óta iskolánkban én intézem az ehhez kapcsolódó rendeléseket, így tavaly kaptam a kiadótól egy könyvet, Erkölcsi nevelés címmel, mely óravázlatokat és szöveggyűjteményt tartalmaz.

Hogy meglegyen a 26 órám, mivel gyermekvédelmi felelős is vagyok, kaptam egy gyermekvédelmis szakkört. Ehhez is nagyon jól jön az előbb említett kiadvány, mert az a tervem, hogy a bűnmegelőzés mellett személyiségjegyekkel, helyes magatartási normák kialakításával is fogok foglalkozni. A könyvben többek között a bátorsághoz, barátsághoz előítélethez találunk óravázlatokat.



Ma, hogy próbálom összeállítani a tanmenetemet, gondoltam ellátogatok az újság weboldalára. Hosszas keresés után (mivel megújult az oldal, kicsit macerásabban) megtaláltam a tantárgyhoz kapcsolódó óravázlatokat, teszteket egyéb témákban is. (A letöltéseknél begépeltem a keresőbe azt, hogy erkölcsi nevelés, és sorba jelentek meg az adott hónap témái.)

Ízelítőül néhány téma címe


Bár tudom, hogy mindenki rendelt tankönyvet ehhez a tantárgyhoz, és van is elképzelése az órák lebonyolítására vonatkozóan, mégis jó szívvel ajánlom, mivel biztos talál benne olyan dolgot, amit be tud építeni az óráiba. 




Év eleji ismétlés - ufós társasjátékkal

Sok olyan külföldi  blog követője vagyok, ahol (természetesen) tanuláshoz kapcsolódó ötleteket találhatok. Ez a kis társasjáték ma került a tarsolyomba, és adom is tovább rögtön, mivel ugye hétfőn megkezdődik a tanév, és hátha van olyan kolléga, vagy szülő, aki játékosan szeretne gyakorolni egy kicsit.




Ha erre az oldalra kattintotok, elolvashatjátok a blogbejegyzést, és letölthetitek a szorzásos táblát, de ha nincs annyi időtök, csak klikkeljetek a képekre, és rögtön a tiétek lehet az üres társasjáték, amelyre aztán kerülhet matekhoz, nyelvtanhoz, vagy bármi egyébhez kapcsolódó feladat. A szabály egyszerű: Mindenkinek 3-3 bábuja van, amit az ufóra tesz. Hatos dobás után helyezheti a pályára a bábut. Ezek után dob, válaszol a feltett kérdésre, és ha helyes, akkor továbbléphet. Minden egyes hatos dobásnál újabb bábuk kerülhetnek a játékmezőre. Miután körbeért, pontos kockadobással juthat a bolygóra. Ha olyan kőre lép, amin már más játékos bábuja áll, visszakerül az ufóra. (Természetesen a szabály mindenki kedvére alakíthatja.)











Én laminálni fogom a táblát, amire aztán alkoholos filccel írom majd az aktuális feladatokat. Használat után letörölhető és "újrahasznosítható". Jó játékot!