2018. május 21., hétfő

Pályaorientációs nap: Foglalkozások puzzle, feladatlapok

Még január közepén készült egy bejegyzés, a foglalkozásokhoz kapcsolódóan, aminek ez a poszt lett volna a folytatása. Aztán eszembe jutott, hogy márciusban pályaorientációs napot fogunk tartani, így akkor arra gondoltam, hogy a rendezvény után írom meg a bejegyzést, és mutatom meg az összegyűjtött és felhasznált feladatokat. Nem így lett. Lassan itt a tanév vége, ezért igyekszem pótolni az elmaradt bejegyzéseket.

A pályaorientációs nap célja az volt, hogy a tanulókat megismertessük a különböző foglalkozásokkal. Felidéztünk régi, már nem létező foglalkozásokat, valamint beszélgettünk a napjainkban is működő, választható szakmákról. Nagy örömünkre sikerült néhány szülőt meggyőzni a nap fontosságáról, így személyes tapasztalatokon keresztül ismerhették meg a gyerekek a postások, varrónők, takarítónők, gázvezeték-szerelők és az operátorok munkáját. A Nestlé dolgozói nemcsak meséltek a munkájukról, hanem egy kis filmet is hoztak nekünk a gyárban folyó termelésről, és a beszámolójuk végén megleptek bennünket egy kis kóstolóval.

A nap további részében az ovisok is ellátogattak hozzánk, velük egy diafilmet néztünk meg, majd különböző játékos feladatokkal, vetélkedőkkel hoztuk közelebb a diákokhoz a szakmákat.




  
 



FORRÁS



Foglalkozásos puzzle sokféle van, azért választottam ezt, mert egyszerű a darabolása, és ugye az idő az, ami általában a legkevesebb. Laminálni akkor nem tudtam, de remélem pár évig így is kitart.

Jártam már úgy, hogy a forrásnál feltüntetett poszt eltűnt, ezért mutatom az összes képet. Mivel elég sok foglalkozás volt, úgy játszottunk vele, hogy az osztályt csapatokra osztottam, a puzzle-t  ötösével borítékoltam és minden csapat kapott egyet-egyet. Így a csapatoknak csak azzal az 5 foglalkozással kellett dolgozniuk, ami az ő borítékukban lapult. Mondanom sem kell, nagyon élvezték a gyerekek a játékot.

FORRÁS





















Ennél a feladatlapnál egy asztalra tettem ki a foglalkozásokhoz tartozó kis képeket, és minden gyerek kapott egy-egy foglalkozást ábrázoló képet. Az volt a feladatuk, hogy menjenek ki az asztalhoz, és gyűjtsék be azokat a képeket, ami szerintük a kapott foglalkozású emberkéjükhez tartozik.

FORRÁS













Néhány egyszerű feladatlapot mutatnék még, melyek közül az egyiket az elsősök, a másikat a másodikosok oldották meg önállóan. Nyírás és ragasztás után akinek ideje volt, ki is színezhette a rajzokat.





Magyarosítottam is egy feladatlapot, mert kíváncsi voltam, hogy a januári ténykedésünk és az egész napos beszélgetések, tevékenykedések után vajon hányan ismerik fel a különböző foglalkozásokat. Ezt is mindenki önállóan oldotta meg a nap végén.


FORRÁS




Ezeket a képeket a felkészülés utáni napokban találtam, de mivel addigra minden feladatot kinyomtattam, már nem foglalkoztam vele, de a gépemre lementettem, mert jó lesz ez még máskor. Itt egy-egy foglalkozáshoz egy-egy szerszám, eszköz tartozik.
Mindent összevetve egy nagyon tartalmas nap kerekedett ki az egészből, és hála a szülőknek sokkal jobb lett, mint amire számítottunk. 




Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése