2017. március 7., kedd

Origami kokárda 3.

Igen, még egy kokárda. Ahogy az előző bejegyzésben is írtam, március 15-re készülve több lehetőséget is kipróbáltam, még többet el is raktároztam, és néhányat már töröltem is a gyűjteményemből, mivel nehéznek találtam. Annak ugyanis nem látom értelmét, hogy elkezdik a gyerekek, aztán nem megy úgy, mint ahogy gondoltam, és végül, hogy sikerélményük legyen, én készítem el helyettük. 
Namármost amint éppen kész voltam az én kis alkotásommal, a Pinterestes gyűjteményemben észrevettem még egy kis fehér valamit. És ekkor felvillanyozódtam, mert beleláttam a három különböző színt, és annyira, de annyira egyszerű volt az egész, hogy el sem hittem. Szerintem azok az emberek, akik az origami "nagymesterei", kikérnék maguknak, hogy ez a munkadarab az origami nevet viselje, nekem viszont tökéletes. (Remélem nem kiabálom el, és nem lesznek benne buktatók!)

Szóval "Ő" az:

FORRÁS

Ha leszámoljátok a kész csillagot (?), láthatjátok, hogy 10 elemből készült. Én viszont 12-ből készítettem (színenként négyet négyet), és szerintem úgy még jobban néz ki. Készítettem egy pasztell színű prototípust, aztán, mikor úgy döntöttem, hogy ez lesz az idei végleges, "normális" színekből is megcsináltam. 
Az A4-es papírt meghajtottam négyzet alakúra, majd mindegyiket 4-4 kisebb négyzetformára nyírtam. Miután egymásba illesztettem az egyes elemeket, egy-két helyen megragasztottam, mert egyébként szétesett volna. Pénteken indul a sorozatgyártás. Pontosabban szólva 4 darabot tervezek a 4 ablakba. Remélem, a ragasztásnál is ügyeskednek majd a gyerekek!

 


Ha tetszik az ötlet, készítsétek el Ti is!

Jó kreatívkodást!



Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése