2017. március 28., kedd

Nyílt nap az iskolánkban: "Kokárda madárka"

Mielőtt felhördülnétek, hogy ugyan, hol van már a tavalyi hó, sietek gyorsan megjegyezni, hogy természetesen nem most készülünk rá, csak korábban nem tudtam megírni a bejegyzést, különböző okok miatt. A blog célja azonban az, hogy megőrizzem az iskolai élet emlékeit, élményeit magamnak, illetve segítséget adjak Szülőknek és Kollégáknak, És ugye március 15 lesz jövőre is.

Nyílt nap volt az iskolánkban március 13-án, és úgy alakult a helyzet, hogy rendhagyó módon (hagyományteremtő szándékkal) meghívtuk a leendő elsősöket egy foglalkozásra.
Az óvónőkkel egyeztetve egy olvasás órára jöttek a gyerkőcök, ami ugye nem egy szokványos óra volt. Mivel tudtam, hogy ők is készülnek az ünnepre, elszavaltak egy szép verset, majd a negyedikesekkel olvastunk egy rövid szöveget a nemzeti ünnepünkről. Ezután egy ppt-s feladatot oldottunk meg, amit (kivételes módon nem én készítettem, hanem) Madár Anikó osztott meg a Magyartanítás alsó tagozaton csoportban. (Köszi Anikó még egyszer!) Persze egy kicsit lerövidítettem, hogy minden beleférjen a 45 percbe, amit elterveztem. Volt közös versmondás, éneklés, végül közösen készítettünk egy kokárda madárkát az ovisoknak, közben meghallgattuk a Nemzeti dal című verset megzenésítve. 

A madárkához az ötletet szokás szerint a Pinteresten találtam. 


FORRÁS


A kis ovisok egész órán olyan lelkesen dolgoztak, figyeltek, hogy öröm volt nézni. Azt mondták, nagyon jól érezték magukat és máskor is eljönnek. MI pedig várjuk őket szeretettel. 




 



Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése