2015. november 10., kedd

Márton napi libák

Márton napjára készülve a hétvégén végignéztem az összegyűjtött libáimat, és arra az elhatározásra jutottam, hogy az idén nem csak egyfélét készítünk, hanem inkább... hármat. Ugyanis mindegyikben volt valami, ami megfogott és magával ragadott. Ha meglátjátok, biztosan igazat adtok nekem.

Mielőtt megmutatnám az ötleteket, elárulom nektek, hogy csak az elmúlt pár évben készítettünk Márton naphoz kapcsolódóan valami kreatív dolgot, olvasás órán is olykor szóba került, olykor nem, attól függően, hogy milyen tankönyvből tanultunk. (Az idén például volt olvasmány róla.)  Bevallom "férfiasan", nálunk nincs hagyományápolás, lámpás felvonulás, és gyerekkoromban sem volt semmi ilyesmi. Az idén viszont bevettük az éves programunkba, így olvasunk is, beszélünk is Márton püspökről, nézünk majd mesét, no és itt van a kreatív ötlet is.

A tanév elején két lelkes anyukától is kaptam zseníliadrótot, miután beszélgettünk, és mondtam, hogy majd szükség lesz rá. Pár nap múlva már hozták is, én meg restelltem magam, hogy nem csináltunk még belőle semmit. Most viszont kapóra jött a Márton nap és a liba, így végre előkerült a zseníliadrót, vagyis pontosabban fogalmazva a pipatisztító. A Youtube-on találtam egy kis videót, ami alapján hétfőn mi is elkészítettük a kis libákat. (A videóban kacsáról beszél a készítő, de ember legyen a talpán, aki meg tudja különböztetni a zseníliadrótos kacsát a libától.)
A szárnyát másképp alakítottuk, mivel a pipatisztító fele olyan hosszú, mint a kreatív boltokban kapható drót.





Íme a végeredmény:







Egyik kedves internetes barátnőm blogján láttam meg még nyáron azokat a libákat, amelyek rögtön levettek a lábamról. Annyi változtatás lesz részemről, hogy sajtosdoboz tetejének felhasználásával fognak elkészülni a libuskák, mivel az bőven akad nálunk, hála az iskolatej programnak. 

Íme az eredeti ötlet (a miénket majd megmutatom, ha elkészülnek): 


FORRÁS


A harmadik libához szalvétára és egy dióra van szükség, no meg egy kis cérnára. Kíváncsi leszek, hogy mennyi idő alatt készülünk majd el vele, mert ez egy pár perces munkadarabnak tűnik, de ugye készítés közben jönnek elő a problémák. A Pinterest segítségével akadtam rá. 
Ismét egy kedves szülő segített ki azzal, hogy hozott diót, így ennek elkészítése sem ütközhet akadályba. (Majd ezekről is mutatok képeket.)



FORRÁS




Azt nem mondom, hogy bort fogunk kóstolni, lámpás felvonulás sem lesz, de a napot egy kis mesenézéssel és teázással emlékezetessé fogjuk tenni, az biztos.


 Ui. : Utólagosan szeretném megmutatni az elkészült munkákat, ahogy ígértem:









2 megjegyzés:

  1. Egész ügyes darabok lettek. Úgy látom a falvakban az iskolákban a kreativitás még nagyobb teret kap mint a fővárosban.

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Köszönöm, de szerintem ez pedagógusfüggő, nálunk sem kreatívkodik mindenki. Sajnos a technika órák anyaga inkább már elmélet alsóban is, legalábbis harmadikban sok. :(

      Törlés