2015. május 27., szerda

Lepkék legyezőhajtással

Gondolom, senki sem lepődik meg azon, ha azt mondom, hogy szeretem a lepkéket. A természetben találhatóakat is, és a különböző alapanyagokból készülteket is. A Pinterest-en gyűjtögetem is az ötleteket, mert pillangókból sosem elég.

Iskolánkban idén hetedik alkalommal zajlik éppen a Kicsik és nagyok kulturális hete, melynek egyik délutáni programja többek között a kézműves alkotóház. A részt vevő kollégák készülnek valami egyszerű (és olcsón kivitelezhető) kis dologgal, amit aztán a gyerekek elkészíthetnek. Aki ügyes, akár minden munkadarabot is elkészíthet. No és vajon én mivel készültem az idén? Hát persze, hogy lepkékkel.



Már az origamis lepkék idején eszembe jutott ez a másik, legyezőhajtással készült megoldás is, amit sok-sok évvel ezelőtt mutatott egy kolléganő. Gondoltam, ez a rendezvény jó alkalom lesz arra, hogy elkészítsük az érdeklődő gyerekekkel. 

Hozzávalók: 1 db színes origami lap (Amit kaptam, az 22x22 cm-es.)
                     1 db zseníliadrót 1/3-ad része
                     ragasztó

Természetesen, ha eltérő színből szeretnénk készíteni, akkor 2 lapra van szükség, de mivel mi sokan voltunk, így két gyerek kapott 2 lapot, amit megosztottak egymás között.

Sajtos doboz tetejét használtuk sablonnak, amit körberajzoltunk a színes papíron, majd kinyírtunk. (Fontos, hogy ezzel kezdjük!) A maradék papírból két egymásra merőleges oldalfelező hajtással kaptuk a négyzetlapot. (A felesleget lenyírtuk, ami egyszer majd jó lesz még valamire.)

Először mindkét síkidomot középen kettéhajtottuk, hogy szép legyen majd a végeredmény, majd elkezdtük legyezőhajtással hajtogatni. 

Hétvégén a ragasztást többféleképpen kipróbáltam, végül az tetszett a legjobban (a lányomnak), ahol csak a meghajtogatott lap közepére nyomtam kb. 2 cm hosszan a ragasztót. 







Sajnos a délután folyamán, munka közben nem volt időm fényképet készíteni, így csak ez az egy van, amit a foglalkozás végén készítettem. Szerencsémre egy lelkes anyuka végig ott maradt mellettem, és segített a gyerekeknek és nekem is. Köszi K...! 







A Pinterest-en hasonló technikával, két négyzetlapból készült pillangót találtam, részletes fázisfotókkal. Ha esetleg valaki azt szeretné elkészíteni, ITT megtalálja.






Ha pedig egyszínű pillangót szeretnétek, még egyszerűbben, javaslom ezt a megoldást. Zseníliadrót helyett pedig kötözőszalag is jó, ahogy azt a képek is mutatják.




Jó kreatívkodást!



2 megjegyzés:

  1. Jaj ez imádnivaló"!!!! Én is imádom a lepkéket! Tavaly 4 nyári orgonát ültettem nekik, mert imádják a nektárát"! Rengeteg lepke lepi el...
    Na és az Angry birds sikerült?
    Szép estét kedves Icu!!!!

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Biztos szép látvány lehet a sok szép lepke.
      Sajnos nem jutott rá idő, de remélem, még elkészül év végéig.

      Törlés