DAL: Emberek: Tábortűz
Udud István: Anyák napja
Mi
van ma, mi van ma?
Anyák
napja van ma!
Hogy
köszöntsem jó anyámat?
-
töprengek magamba.
Mit
vegyek, mit vigyek,
mit
mondjak majd néki,
aki
nemcsak szavaimat,
szívemet
is érti?
Ünnep-e
az ünnepek
szép
virágok nélkül?
Egy
szép csokrot kötök néki:
így
döntöttem végül.
Csokrot
virágokból,
tán
a két legszebből:
az
örökzöld hálából és
a
piros szeretetből.
Tóthárpád Ferenc: Május-ajándék
Köszöntelek
anyák napján,
május
első vasárnapján.
Minden
vágyad teljesüljön,
bánat
messze elkerüljön!
Csokrom
mellé mit adjak?
Mit
kívánnál magadnak?
Kérjél
bármit, neked adom,
intő
szavad megfogadom.
Legyen
szép e vasárnap!
Akarod
a babámat?
Kincseimből
kérlek, vegyél!
Fontos
az, hogy boldog legyél.
Megkapod
a babakonyhát
és
a piros pöttyös labdát.
Jár
még hozzá sok-sok puszi.
Téged
illet mind, Anyuci!
Tóthárpád
Ferenc: Anyuci
Szedtem
néked kis ibolyát,
szedtem
gyöngyvirágot,
szivárvánnyal
átkötöttem
ezt
a nagy világot.
Masnijára
napsugárral
aranyoztam
nevedet,
gyöngybetűkkel
hímeztem rá:
Éltessen
a szeretet!
Mentovics
Éva: A legdágább anyukának
Ezernyi
kis apró jellel
tudattam,
hogy létezem.
Számlálgattad
a napokat,
vajon
mikor érkezem?
Később
aztán ágyam mellett
álmot
hozott szép dalod.
Hogyha
néha nyűgös voltam,
karod
lágyan ringatott.
Mint
napfény a fellegek közt,
szivárvány
a rét felett,
úgy
hinted szét éltet adó,
melengető
fényedet.
Akárhányszor
születnék is,
nem
kellene más nekem,
azt
kívánnám századszor is,
mindig,
mindig légy velem.
Kezemben
e kis virággal
tiszta
szívből kiáltom:
Te
vagy nekem a legdrágább
Anyuka
a világon.
DAL: Flowers: Ma egy dalban
mondom el
Mentovics Éva :Elmesélem, hogy
szeretlek
Mikor
járni tanítottál,
lehajoltál
hozzám.
Azt
súgtad, hogy: drága kincsem…
s
megcsókoltad orcám.
Ölelgettél,
cirógattál,
ápoltad
a lelkem.
Kedves
szóval terelgettél
bármi
rosszat tettem.
Oly
sok éjjel virrasztottál,
kívánságom
lesve.
Álmot
hozó meséd nélkül
sose
múlt el este.
Beszédre
is tanítottál.
Szívesen
mesélek.
Elmesélem
e szép napon,
hogy
szeretlek téged.
Ahogyan
a barna mackók
szeretik
a mézet,
édes,
drága jó anyácskám
úgy szeretlek téged.
Mentovics Éva: Köszönöm, hogy itt
vagy nekem!
Bármi
bánat érte lelkem,
könny
áztatta szemedet.
Örömömben,
vígságomban
szemed
velem nevetett.
Megtanítasz
minden jóra,
repítesz
a nagy hintán.
Rajtakapsz
egy huncutságon,
szemed
vígan kacsint rám.
Ha
elestem, felemeltél,
megpusziltad
sebemet.
Minden
egyes mozdulatod
áthatja
a szeretet.
Elmesélném,
m’ért szeretlek?
Bíz,
azt estig mondhatnám.
Köszönöm,
hogy itt vagy nekem
édes,
drága jó anyám!
VÁRNAI
ZSENI :Úgy megnőttél, szinte félek
Amikor
még piciny voltál,
olyan
nagyon enyém voltál,
engem
ettél, engem ittál,
rám
nevettél, nekem sírtál.
Mikor
később nagyobb lettél,
mindig
messzebb, messzebb mentél,
először
csak a kiskertbe,
aztán
a nagy idegenbe.
Ha
itt vagy is, csak elnézel,
akkor
is nem engem érzel,
nem
anyádat, nem apádat,
valami
más csillagtájat.
Úgy
megnőttél, szinte félek,
már
a válladig sem érek,
alig-alig
hihetem már,
hogy
ölbéli babám voltál.
Én
voltam-e óriási,
vagy
Te lehettél parányi?
Sosem
voltál nehéz nékem,
nem
éreztem gyöngeségem.
Melletted
most kicsiny lettem,
ágaskodik
háta lelkem,
nőni
akar, hogy elérjen,
hegyormodig
hogy felérjen.
Húzol
engem Te fölfelé
mint
a napfény maga felé
fát,
virágot, lombos ágat -
fölemeled
az anyádat.
Mentovics Éva: Szeretlek Édesanyám!
Mindig
is volt számomra
megnyugtató,
jó szavad.
Azt
is mondtad néhanap:
lám
az idő hogy szalad.
Húsz
év múlva – meglehet –
úgy
hívlak, hogy nagymama.
Jusson
majd eszedbe
kis
versikénk dallama.
Egy
májusi szép napon
lányom
fogja kezedet,
s
azt suttogja csendesen:
nagymamácskám,
szeretlek.
Húsz
év bizony nagy idő.
Én
fogom még kezedet,
s
azt kiáltom boldogan:
édesanyám
szeretlek!
Kéry Viola: Hétköznap a mamával
Reggel,
mikor felébredünk,
Édesanyám
kel fel velünk.
Öltözködni
ő segít,
Készíti
a reggelit.
Elkísér
az iskolába,
Megcsókol
és rámnevet,
Elindul,
a munka várja,
Látom,
ahogy integet.
A
délutánt alig várom,
Számolom
a perceket,
szaladok,
ha meglátom,
S
ő megölel engemet.
Este,
ha már nincs más dolga,
Olvas
mesét, verseket,
Úgy
szeretem, mikor mondja:
Szia, álmodj szépeket!
Szia, álmodj szépeket!
DAL: Flowers: Ha szól a dal
Nadányi Zoltán: Anyu
Tudok
egy varázsszót,
ha
én azt kimondom,
egyszerre
elmúlik
minden
bajom, gondom.
Ha
kávé keserű,
ha
mártás savanyú,
csak
egy szót kiáltok,
csak
annyit, hogy: anyu!
Mindjárt
porcukor hull
kávéba,
mártásba,
csak
egy szóba került,
csak
egy kiáltásba.
Keserűből
édes,
rosszból
csuda jó lesz,
sírásból
mosolygás,
olyan
csuda-szó ez.
„Anyu,
anyu! Anyu!”
hangzik
este-reggel,
jaj
de sok baj is van
ilyen
kis gyerekkel.
"Anyu, anyu, anyu!"
most
is kiabálom,
most
semmi baj nincsen,
mégis
meg nem állom.
Csak
látni akarlak,
Anyu,
fényes csillag,
látni,
ahogy jössz, jössz,
mindig
jössz, ha hívlak.
Látni
sietséged,
angyal
szelídséged,
odabújni
hozzád,
megölelni
téged.
Kéry Viola: Nagymamához
Az
én kedves nagymamám
Mindig
gondol énreám.
Féltő
gondossággal szeret,
Boldog,
hogyha velem lehet.
Az
én kedves nagymamámnak
Mindig
új ötlete támad.
Szép
ruhácskát vesz nekem,
Elkényeztet,
úgy hiszem.
Az
én kedves nagymamámtól
Megszoktam,
hogy engem pártol.
Igaz,
drága jó nagyi?
Te
nem engedsz bántani?
Az
én kedves nagymamámhoz
Lenne
még egy kérésem.
Ő
is vigyázzon magára,
Hogy
sokáig élhessen!
Tordai Jolán: Anya betakar
Hallod
a csöndet?
Elpihent
a szél.
Esteli
égen
a
hold útra kél.
Alszik
az utca,
fű,
fa, lombos ág.
Lepke,
madárka
már
aludni szállt.
Csak
egy magányos
fülemüle
zeng,
csillagos
fényben
esti
dalba kezd.
Miért
szól az ének?
Altatni
akar.
Aludj
el szépen,
anya
betakar.
DAL: Flowers: Anya
DSIDA JENŐ: HÁLAADÁS
Köszönöm
Istenem az édesanyámat!
Amíg
ő véd engem, nem ér semmi bánat!
Körülvesz
virrasztó áldó szeretettel,
Értem
éjjel-nappal dolgozni nem restell.
Áldott
teste, lelke csak érettem fárad,
Köszönöm
, Istenem az édesanyámat.
Köszönöm
a lelkét, melyből reggel, este
imádság
száll Hozzád, gyermekéért esdve.
Köszönöm
a szívét, mely csak értem dobban
-
itt e földön senki sem szerethet jobban! -
Köszönöm
a szemét, melyből jóság árad,
Istenem,
köszönöm az édesanyámat.
Te
tudod, Istenem - milyen sok az árva,
Aki
oltalmadat, vigaszodat várja.
Leborulva
kérlek: gondod legyen rájuk,
Hiszen
szegényeknek nincsen édesanyjuk!
Vigasztald
meg őket áldó kegyelmeddel,
Nagy-nagy
bánatukat takard el, temesd el!
Áldd
meg édesanyám járását-kelését,
Áldd
meg könnyhullatását, áldd meg
szenvedését!
Áldd
meg imádságát, melyben el nem fárad,
Áldd
meg két kezeddel az Édesanyámat!
Halld
meg jó Istenem, legbuzgóbb imámat:
Köszönöm,
köszönöm az édesanyámat!!!
Ha
azt adnám, amit érdemelnél
Minden
nap tejben-vajban fürödhetnél.
Szél
meg nem fúhatna, bánat sem érne,
Mert
aki bánt, az meglakolna érte!
Ha
hálám elvárnád anyaságodért, az életemért,
A
virrasztásokért, a gondoskodásért, simogatásért,
A
milliónyi – mindig jó tanácsért, az édes tejért,
A
foszlós kalácsért… biztos, hogy rövid volna rá az élet;
ZENE: ÚGY SZERETNÉM
MEGHÁLÁLNI...
(
a zene alatt a vers megy tovább)
De
anya vagy, a hálát nem igényled.
Te
boldoggá szépülsz, ha évi pár napon
Gondolatom
és szívem Neked adom!
Hogy
elhitessem Véled mit tegyek?
Én
egész évben … egyformán szeretlek.
ZENE: ÚGY SZERETNÉM
MEGHÁLÁLNI...
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése