2014. május 18., vasárnap

"Varázskép" készítése

Tavaly nyáron, mikor táboroztattam a gyerekeket egyik alkalommal strandnapot tartottak. A sok program egyike volt a bohócok műsora. Véletlenül épp az én tanítványomat választották ki az egyik produkcióhoz. Egy képkeretben lévő fekete-fehér képből varázsoltak színes képet a segítségével.




Nem is foglalkoztam vele akkor, mivel gondoltam, ez is olyan, mint a bűvésztrükkök, úgysem tudnám megcsinálni.

Aztán a múlt héten valamelyik nap a Da Vinci Learning csatornán éppen azt mutatták, hogy lehet ilyen varázsképet készíteni. Nagy nehezen megtaláltam azt az oldalt, ahol fázisfotókkal mutatják be a folyamatot, majd a videót is megnéztem. Végül elkészítettem az első ilyen képet. Tudom, hogy nem tökéletes, nem is az volt vele a célom, csak az, hogy tegyek egy próbát. Sikerült. Már azt is tudom, hogy legközelebb mit kell másképp csinálni, hogy még tökéletesebb legyen.






Ha beleférne még a tanévbe, szeretnék a szakköröseimmel (vagy az osztállyal) egy ilyen képet készíteni. Persze ez egy több előkészületet igényelne a részemről, de majd meglátjuk. Azért mutatom meg, mert hátha más is látott már ilyet, és hozzám hasonlóan kedve támad elkészíteni. Egy szülinapi zsúrt szerintem nagyon fel lehetne dobni egy ilyennel.



6 megjegyzés:

  1. Nagyon megörültem, amikor megláttam ezt a megosztást. Valamikor régen a nagynéném, aki tanító néni volt, gyártott ilyet a számomra. Akkoriban én is tudtam elkészíteni, de sajnos elfelejtettem a mikéntjét.
    A videót sajnos valamilyen okból nem engedi megnézni :-(. Majd még próbálkozom, mert egy egy szenzációsan jó dolog. Biztosan örülne minden tanítványom, ha sikerülne velük is elkészíteni.
    Köszönöm ezt a csodás oldalt és a remekebbnél remekebb ötletek megosztását! :-)

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Kedves Pircsi!
      Köszönöm kedves soraidat, örülök, hogy sikerült régi emlékeket felidézned a bejegyzés láttán. Kicseréltem a linket egy Youtube-os felvételre, remélem azon meg tudod nézni a készítés menetét.

      Törlés
  2. Szép Napot!
    Nagyon szeretnék varázsképet készíteni a tanítványaimmal.
    Hol tudok utánanézni?
    Előre is köszönöm:Gabi

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Az "oldalt" szóra kattintva a fázisfotókat tartalmazó oldal jön be, a "videót" szóra pedig maga a műsor, melyben ezt készítik.

      Törlés