2013. december 2., hétfő

Tevékenységek tanórákon a Mikulás jegyében

Az utóbbi időben annyira sok tennivalóm lett, hogy az internetezésre fordított időmet kellett beáldoznom, hogy más dologgal haladjak. Pedig olyan szépen elterveztem mindent. De az utóbbi időben a hétvégén alig jutok gépközelbe. Így aztán most próbálom a múlt heti e-mail-jeimet átolvasni, és közben a jó dolgokat meg is mutatni nektek.

Aki rendszeresen olvas, az tudja, hogy kedvenc tevékenységem a dobókockás "Dobj egy ... " valamit játék. Korábban mutattam is pár linket, de most egy újabbat láttam. Itt nem kell rajzolni, hanem a kivágott részekből kell összeállítani a "Maci Mikulást vagy a feleségét, ki mit szeretne.

Forrás






Ahhoz, hogy a következő karácsonyos csomagot megkapjátok, fel kell iratkozni, és úgy küldik el e-mail-ben. Majdnem 100 oldalnyi nyomtatható feladat íráshoz, olvasáshoz, számoláshoz, stb. Ahogy belenéztem, nemcsak 7 éves korig lehet használni (ahogy a szerző írja), hanem kicsit nagyobbakkal is. Tény, hogy a legtöbb feladat elsősöknek vagy nagycsoportos gyerekeknek való. De kiinduló ötletként is jó, aztán majd kisül belőle valami. 

Karácsonyi nyomtatható Pack gyerekek életkora 2-7.  Több mint 70 tevékenység középpontjában a formák, színek, minták, rejtvények, labirintusok, a finom motorikus, a matematika és a műveltség.  | | Gift of Curiosity
Forrás




A következő oldalon a műveletek gyakorlásához találtam három kártyajátékot. Nem sok angol tudásommal én is megértettem, szerintem másnak sem okoz gondot a játék értelmezése. (Vannak bizonyos kártyák, amit a webfordítóval le lehet fordítani, ha lesz időm, én is megteszem, és esetleg közreadom. Bár ugye a szabályok arra jók, hogy megszegjük, vagyis jelen esetben változtassunk rajta. Tehát ki-ki kedvére írhat más utasítást is.) Külön van kártya a szorzáshoz , az osztáshoz és a kivonáshoz is. 

Forrás




Végezetül ismét egy dobókockás játék, az összeadás és kivonás jegyében, a húszas számkörben. (Több feladat is van, de azokat meg kell a külföldi oldalról vásárolni, ez viszont ingyenes.)

Miután dobtunk a két dobókockával, összeadjuk a számokat, hozzáadunk tízet, majd elveszünk belőle egyet. A kapott eredményt letakarjuk a táblán egy koronggal. (Egy-egy játékosnak 10-10 különböző színű korongra lesz szüksége.) Győz, akinek először lesz 4 korongja egy sorban. (Vagy akinek hamarabb fogy el a 10 korong. Vagy ahogy én szoktam, adott idő alatt aki többet takar le.) Persze, amit már valaki letakart, azt a másik már nem teheti meg. Vagy újabbat dob, vagy így járt, és társa folytathatja. Ki hogy gondolja.


 santa freebie




Amit pedig most mutatok, egy üres puzzle, amire mindenki azt ír, amit akar. Akár egy számfeladatot az eredménnyel, akár egy földrajzi fogalmat a jelentésével, vagy egy szót a szófaji besorolással, a lényeg itt is a játék. (Persze játszani is csak akkor lehet az ilyenekkel, ha megvan hozzá a tudás, ami nálunk az utóbbi napokban hiányzik.) Szétnyírás után kezdődhet a párosítás.

Forrás


Remélem találtok kedvetekre valót és ki is próbáljátok. Jó játékot!





4 megjegyzés:

  1. (: Na, ez jellemző! Épp Mikulásos feladatlapok után kutakodom az interneten. Elteszem, leszek én még elsős! Köszönöm! :)

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Már én is gyűjtögetek jövőre, azért is osztom meg. Szívesen. :))

      Törlés
  2. Jaj, a PIP kulcsszavas keresőjében közben rákerestem a Mikulásra, találtam letölthető totót, szövegértést harmadik-negyedikeseknek! :)

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Az nekem is jó lenne, bár nálunk pénteken program lesz. De előző nap megcsinálnánk. Linket tudnál küldeni, hogy ne kelljen keresgélnem?

      Törlés