2013. november 20., szerda

Verseny, színház, élmény

Az elmúlt pár nap annyira mozgalmasan telt, hogy muszáj írnom róla, mert később talán már elfelejteném. 

A múlt csütörtökön két izgalmas programon is részt vehettünk. Először a sport-poha-rak Világnapjának voltunk aktív részesei.




A Nemzetközi Sport Poha-Rak Szövetség  minden évben megrendezi ezt az eseményt. Az interneten való kutakodás során az alábbi adatokat találtam: "A Guinness World Record szerint tavaly több, mint 480 ezren vettek részt e rendezvényen a világ több, mint 30 országában , több, mint 40 ezer intézményben. 2012 - ben Magyarország a második alkalommal nevezett be és ennek ellenére a világon a harmadik ország lett 9842 résztvevő számával 42 intézmény bevonásával USA és Canada mögött. Ebben az évben 75 intézmény bevonásával (köztük több intézmény Szlovénia és Románia csatlakozásával ) több, mint 10 000 résztvevőre számítunk a Sport Stacking sport /játékban."







Mi beleadtunk apait-anyait, remélem, hogy az ország számos más iskolájában és egyéb intézményében is, így reménykedünk a jobb helyezésben. (Bár szerintem a 3. hely is tökéletes.) Mivel szakkör is működik nálunk, nagyon sok ügyes gyerek volt, de azért egy páros versenyben én is győztem a párommal. 

(Persze a fényképezőgépem aznap véletlenül otthon hagytam, de azért néhány képet sikerült szereznem. Köszönet érte a verseny szervezőjének, iskolánk igazgatóhelyettesének.)








Ugyancsak csütörtökön,  a Rákóczi-vár színháztermében egy mesejátékot nézhettünk meg az alsós gyerekekkel. 
A Szerencsi Többcélú Kistérségi Társulás szervezte a programot, a Gyerekesély pályázatának keretében, melyre a szerencsi és a környékbeli településen élő gyerekek juthattak el, így mi is. 

A Gőgös Gúnár Gedeon c. mesejátékot a Miskolci Csodamalom Bábszínház művészei adták elő. Nagy érdeklődéssel figyelték a gyerekek az előadást, hiszen ilyenben még nem volt részük. 





A történet néhány gyereknek ismerős volt, mivel a Gőgös Gúnár Gedeon mesekönyv a polcunkon is megtalálható, és sokszor forgatták már az évek során. Bizonyára sokan olvastátok a ravasz róka, a gőgös Gedeon és a bátor kiskutya Zsiga történetét. Ezt láthattuk most a színészek előadásában. 

Először Báró Nyakas Kelemen, az öntelt kakas lett a róka áldozata, és majdnem erre a sorsra jutott Gedeon is, ha Zsiga, a komondor ki nem menti az ellenség karmai közül.   





Ismerős dalok szőtték át a történetet, így a gyerekek együtt énekelhettek a művészekkel. Aki pedig nem tudta, vagy nem akart énekelni, tapsolhatott, míg szólt a zene. 
Mindenki nagyon jól érezte magát. Reméljük, hogy a tanév során még számos ilyen programnak leszünk aktív részesei.








A harmadik esemény egy újabb verseny, a körzeti Fog-és testápolási verseny, mely a héten hétfőn került lebonyolításra egy közeli településen.

A körzetben számos versenyt szerveznek alsósoknak felsősöknek egyaránt a tanév során. Ezek közül a fogápolási verseny az egyik, amelyre minden éven benevezünk. 

Idén a sok tanulás meghozta az eredményt: osztályom a 3. helyen végzett. Mit is fűzhetnék hozzá? Nagyon büszke vagyok rájuk! Azt nem is árultam el, hogy itt bizony az oklevél mellé ajándék is jár, így örömük leírhatatlan volt. Azt mondták, kár, hogy jövőre már nem indulhatnak, mivel ez kimondottan alsós vetélkedő. 

Előzetes feladat volt a plakát készítése, valamint egy csasztuska megtanulása, a helyszínen pedig játékos feladatokban mérhették össze tudásukat..





A szervező iskola egy kis műsorral kedveskedett. Kitaláljátok ugye, hogy mivel?






A győztes csapat! Mármint a 3. helyezett tanulóim. Az első helynek sem örültek volna jobban.




Ezekért a pillanatokért érdemes küzdeni!





4 megjegyzés:

  1. Hű ez igen! Ez tényleg mozgalmas volt és kár lett volna magadba tartani...( mert még csak nem is hallottam ilyen versenyről!!!) De a legnagyobb köszönet mégis csak a kedves fotóst illeti, mert adott belőled is egy kicsit...ide nekünk! Olyan jó volt látni! Mennem kellene hozzád, hogy ilyen csinos és fitt legyek...
    Szombaton nagyon szorítsál mert vizsgázok és már elôre remegek, hogy meg lesz-e...
    Puszillak

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Átadom a kedves fotósnak a köszönetet! Gondolkoztam, hogy feltegyem-e, aztán ... feltettem. Köszi a bókot. :)))))
      Szombaton szorítok, de ügyes vagy, sikerülni fog. Puszi.

      Törlés
    2. Példaértékű amit csinálsz, csináltok a gyerekekkel!
      Kár lett volna magadban tartani...
      :D

      Törlés