2013. augusztus 20., kedd

Önellenőrzős tanulókártyák, játékos feladatlapok

Most is úgy jártam, mint már nem először az interneten való keresgélésem során. Olyanba botlottam, ami nagyon tetszik, és ki is fogom próbálni. A lelkesedés után persze eszembe jut, hogy talán csak nekem új, de aztán megnyugtatom magam, hogy másoknál is láttam már olyan ötleteket, melyeket ő is a neten talált. Így, magam és mások számára íme a legújabb "találmányom": az önellenőrzős tanulókártyák.

Ezen az oldalon találtam az ötletet, persze a kivitelezés mindenkire rá van bízva, mivel sablon nincs hozzá, de a Google segítségével bárki bárhol találhat. Egy választott forma egyik oldalára felírjuk a feladatot, (a békáknál összeadás, a csillagoknál szorzás a feladat, de bármi lehet) a másik oldalára az eredményt. A gyerek  bedugja a ceruzáját (vagy egy szívószálat, hurkapálcát, stb) az egyik számhoz, elvégzi a műveletet, bemondja az eredményt, majd megfordítja a figurát és látja, hogy jól számolt-e. Laminálva évekig használható. 











Az alábbi puzzle esetében az elkészült kép adja a helyes megoldást, amit itt találtam. Hasonlót készítettem már én is korábban, amiről itt olvashattok.





Végül egy párosító játék, (bár itt az ellenőrzés ránk vár) amit innen tudtok letölteni. Milton kapocsra is szükség lesz , hogy a párokat egymáshoz rögzítsük. A kukacon van a szorzás, az almákon az eredmény. (De itt is bármi lehet a feladat.)




Mennyivel könnyebben megy a gyakorlás, ha azt mondjuk, hogy "csak" játszunk  egy kicsit!
Készítsétek el, és próbáljátok ki! 


4 megjegyzés:

  1. Nekem is újdonság,és naaaaaaagyon tetszenek!!!!!!Kedvencem az önellenőrzős kártya,ki kellene próbálni itthon:))
    Köszi ,hogy megmutattad ezeket a klassz "játékokat" ! :))

    VálaszTörlés
  2. Mert van olyan elvetemült tanító, aki a szabadsága alatt is, kora reggel már "dolgozik"!!! Kár, hogy ezt "mások" nem veszik észre, csak a többi elvetemült!

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Szabadság alatt, hétvégén, és mindig. :))

      Törlés