2012. február 18., szombat

Az első... Szorzótáblás memória

23 éve tanítok alsó tagozaton, és elhatároztam, hogy leírom a tapasztalataimat, hátha segíthetek vele más pedagógusnak, vagy szülőknek, esetleg diákoknak. Napjainkban egyre nehezebb dolgunk van az iskolába bekerülő tanulókkal. A hosszú évek alatt arra jöttem rá, hogy sokkal jobb eredményt érek el velük, ha JÁTSZUNK. Éppen ezért, amit csak lehet, próbálok játékosan megtanítani. Az oldalamon ötleteket találhattok a tanulás megkönnyítésére. Ugyanakkor, mivel technika és rajz órákon szeretek minél látványosabb dolgokat készíteni a gyerekekkel, alkalmanként kreatív dolgokat is szeretnék megosztani veletek.

Jelenleg másodikosokat tanítok, és most kezdtük el a szorzótábla tanulását. Ennek gyakorlására itt találjátok meg a segédanyagot.

A játékon azonban én változtattam, mivel osztálykeretben játsszuk.
Amikor tanuljuk a szorzótáblát, megtanuljuk a szorzás eredményéhez tartozó rímelő mondatokat.

Másnap jön a játék:
Minden gyerek húz 1-1 kártyát, amin a szorzás van, illetve amin az eredmény. Ezután sorba megyünk, és a gyerekek mondják a szorzást, akinél az eredmény van, bemondja az eredményt és a hozzá tartozó rímelő sort.

Nagyon élvezik a "VERS" tanulását, mivel eléggé viccesek a mondatok, a játékot pedig különösen.

2 megjegyzés:

  1. Nem is tudom mi vezette a kezem, hogy most klikkeltem, és idetaláltam (mert borzasztó fáradt vagyok a farsangi mulatságtól), már rögtön az első bejegyzésre. Nagyon örülök, hogy elkezdted főleg, hogy másodikosaid vannak, mivel Zs. is másodikos.

    Ki is raklak az oldalsávomba, hogy egyből lássam, ha írsz:)

    VálaszTörlés
  2. Nagyon örülök neked, én ugyanis már korábban olvastam a te oldalad, csak nem tudtam, hogy kell csinálni. Aztán a nagyobbik lányom kezdett el írogatni, és így tegnap vettem a bátorságot és belekezdtem. Iparkodok majd gyakran felrakni dolgokat.

    VálaszTörlés