2013. május 7., kedd

Képes napló 29.

Másfél hónapja volt az utolsó ilyen jellegű bejegyzésem, aminek két oka is van. Egyrészt készültek a "Nap fotója" témában a képek, másrészt annyira lekötött a sok munka. Nem is hiszem el, hogy már az április is elmúlt. Lassan jönnek a tanév végi felmérések, pedig még a tankönyvrendeléssel sem vagyok meg. (Persze ezzel most mindenki így van.) Közben az osztálynak mindig készült valami, amiről be is számoltam, "csak" a kis örömeim maradtak ki. Néhányat belecsempésztem a már említett hónap témái közé, de most jöjjön a többi.

Április másodikán a  kisebbik lányom betöltötte a 22. életévét. Minden évben kitalálok valamit, hogy ne a megszokott módon legyen a köszöntés. Az idén egy papírszalagra firkantottam oda, hogy boldog szülinapot, mivel még reggel aludt, mikor én indultam munkába, és azt szerettem volna, ha felébred, rögtön meglássa, és jól induljon a napja.







A kisebbik lányom áprilisban, talán a jó idő miatt, annyira lelkesen vetette bele magát a sütés-főzésbe, hogy öröm volt nézni, no meg megenni az elém tálalt finomságokat. Itt már láttatok néhányat, most jöjjön még egy-kettő.








Ez a sütije annyira jól sikerült, hogy nem tudom megállni, hogy ne tegyem fel még egyszer. (A héten is készült, most már csokis változatban is.) Saját kreáció, de nem csak guszta, finom is nagyon. Réteslap az alapja, melyet muffin sütőben sütött ki. Ebbe került az édes túrókrém, majd szamócaszeletek, végül gyümölcskocsonya.






Az idén kicsit hosszúra nyúlt a tél, de végre hét ágra süt a nap. Jó a kerti munka közben hűsölni egy kicsit a napernyő alatt.






Április 20-án esküvőre voltunk hivatalosak, kolléganőnk ment férjhez. Nagyon szép volt a szertartás, a település kórusa énekelt az ifjú párnak. Ez felidézte az ifjúságomat, mikor egy alkalommal a barátaimmal  vallásos énekeket tanultunk be, és húsvét vasárnap a kismisén mi énekeltünk a kántor helyett, gitárkísérettel. Persze az esküvőn más szöveggel énekelték a dalt, mint mi, de rögtön elkezdtem dúdolni. Ti is meghallgathatjátok, ha a  meghívó alatti képre kattintotok. Itt pedig még több dalt hallgathattok meg, és letölthetitek a dalszövegeket is, gitározáshoz szükséges jelölésekkel.(Bocsi, de nem tudom, hogy nevezik.) 







Április utolsó hetében az a megtiszteltetés ért, hogy két bloggerinától is díjat kaptam. Még egyszer köszönet azoknak, akik rám gondoltak, jól esett a figyelmük.





Május elsején szép szokás a májusfa állítás. Tavaly a nagyobb kapott, idén a kisebbik. Nagy volt az öröme, bár ezt a barátaitól kapta, mégis ez volt élete első májusfája. Lassan kihalóban van az a szokás (van ahol már a fiatalok nem is ismerik, vagy arrafelé nem is volt ?), hogy május elseje reggelére az udvarló májusfát vagy májuskosarat visz a kedvesének.







Nem szokásom a dicsekvés, most sem szeretnék, de úgy gondoltam, megosztom veletek a másik lányom sikerét. Néhány hete megkereste egy online divatmagazin, hogy szeretnék, ha csatlakozna hozzájuk, és írna az újságba cikkeket. Olvasták ugyanis a bejegyzéseit a blogján, és tetszett nekik amit írt, és ahogyan írta. Azóta 6 cikke jelent meg. 







Az utóbbi jó pár hét az anyák napi előkészületekről szólt. Elkészültünk időben a szülőknek szánt ajándékokkal, a terembe Ovivarázs katicái kerültek. Fontos elmondanom róla, hogy egy nagyon-nagyon  kedves, lelkiismeretes óvónéni, tele kreatív ötlettel. Látogassatok el az oldalára, jó dolgokat fogtok nála találni!







Tegnap meg is tartottuk az ünnepséget. Nagyon megható volt, sírtak a szülők, de még a verselő gyerekek is. [Ami nekem fájt, hogy 6 gyerek visszaadta a verset, az okot nem árulták el. Három tanuló még az ajándékot sem vitte haza. :(( ]




A virágcsokor tojástartóból készült, még tavaly találtam egy kisfilmet a készítés módjáról. Akkor a sok lehetőség közül a pet palackos virágot választottam, így az évre maradt a tojástartós.


Fonalgrafikás képeslap



Ma újabb öröm ért, egy levél formájában. (Amiről már tudtam pár napja, ezért is vártam egy napot ezzel a bejegyzéssel). Ovivarázs készített egy gyönyörű szép képeslapot, amit el is küldött egy kis apróság kíséretében. Mondanom sem kell, a fénykép nem adja vissza azt a szépséget, amely ebből a képeslapból árad. Nagyon kedves gesztus volt tőle, a többi kincseim között fogom őrizni, de egy ideig a polcon lesz, hogy minden nap mosolyt varázsoljon az arcomra. Köszönöm Ovivarázs!





Kicsit hosszúra sikeredett ez a bejegyzés, de nem akartam semmi fontos dolgot kihagyni, és ugye másfél hónap nagy idő. Ezek voltak azok a dolgok, melyek mosolyt csaltak az arcomra, és megmelengették a szívemet.

Végül még egy fontos dolog: köszöntök minden kedves új olvasót, akik az oldalamra tévedtek, és úgy döntöttek, hogy rendszeresen szeretnék olvasni a bejegyzéseimet. Nagy-nagy boldogság számomra ez is. Nekik, és a régebbi olvasóimnak is szeretettel küldöm ezt a kis képet.



A verset a neten találtam, a virág saját készítésű. Szivárványszínűt szerettem volna, ilyen lett. :))

Szép hetet mindenkinek!







Gyermekkorom kedvenc játékai 3. : Labdaiskola

Meséltem már arról, hogy gyermekkoromban milyen sokat játszottunk az utcabeli gyerekekkel. Persze elsősorban fiúkkal, (a lányok vagy 3-5 évvel idősebbek, vagy fiatalabbak voltak, mint én, és ez egy 7-8 évesnél nagy eltérés) így főleg fiús játékokat játszottam. Ha már nem volt kedvem a lövöldözéshez vagy bújócskához, pláne a fára mászáshoz, elővettem a nagy pöttyös labdámat, és egy kicsit labdaiskoláztam.

A játék lényege: A falhoz dobott labdát úgy kell elkapni, hogy előtte különböző mozdulatokat kell végezni.  Ezt a játékot egymagunk is játszhatjuk, de sokkal élvezetesebb, ha többen játsszák. Az utóbbi esetben az a szabály, mint az ugróiskolánál: ha valaki hibázik, átadja a helyét a következő játékosnak. (A következő labdaiskola variációk az 1000 játék könyvből valók.)










Aztán ahogy teltek az évek, a kicsikkel összenőttünk, így tudtunk együtt játszani. Olyan labdaiskolát játszottunk, amihez volt egy kis mondóka. A múltkor a húgommal próbáltuk is összerakni, de tudom, hogy valamit kihagytunk. (Aki ismeri, ossza meg az esetleges hiányzó sorokat.)

Egyet dobtam (a labdát a falhoz dobja és elkapja)
Csattintottam (közben tapsol egyet)
Hátba vágtam ( egy kézzel a hátunkra ütünk)
Mellbe szúrtam (mellbe szúrjuk magunkat)
Gombolygattam (két kézzel gombolyít)
Kezeztem (egy kézzel kapja el a visszapattanó labdát)
Lábaztam (felemelt lába alatt dobja a labdát)
Az első osztályt hibátlanul kijártam. (többször dobjuk a falhoz és kapjuk el a labdát.)



Tegnap tesi órán ezt a mondókásat tanítottam meg az osztályomnak. A lányoknak és a fiúknak is elnyerte a tetszését. [Arról nem írtam, hogy a szünetekben továbbra is megy a kő nélküli ugróiskolázás. Még egy darabig. :)) ]





Próbáljátok ki, biztosan a ti csemetéiteknek is tetszeni fog. (Mindamellett, hogy ez "csak" egy játék, nagyon jó a fejlesztő hatása: szem-kéz koordináció, koncentráció, sorrendiség stb.)




2013. május 5., vasárnap

Állatok szív formából

Tudom, hogy késő mutatom, de a héten láttam Ovivarázsnál azokat a kis katicabogarakat, melyeket ma én is elkészítettem anyák napi teremdekorációként. (Nálunk holnap lesz az ünnepség.) A szépségét az adja, hogy a katicabogárkák szárnyai szív formából készültek, és Ovivarázs katicabogárkái szív alakzatban röpködnek. Volt olyan kedves, hogy megosztotta a sablont is.  Köszi még egyszer! :))
Hasonló módon készülhet pillangó vagy méhecske is.





Aztán nyirkálás közben eszembe jutott, hogy egyszer én is szedtem le valahonnan valami hasonlót. Kicsit keresgéltem és megtaláltam a forrást, így most megmutatom nektek is.  Ezek a kis állatkák annyira cukik, hogy bármilyen alkalomból el lehet készíteni őket. Sajnos sablon nincs, de a képek alapján könnyen elkészítheti bárki, hiszen csak szívformák kellenek hozzá. Az ötlet innen származik.








 (700x525, 42Kb)






Ugye, milyen aranyosak?



2013. május 3., péntek

DIY ötletek CIPŐS dobozokból

Májusi témának, közeledve a tanév végéhez, a játékokat választottam. Eddig is sokat játszottunk, de szeretnék ebben a pár hétben még több játékot megtanítani nekik, és szeretnék technika órákon olyan játékokat készíteni, amihez nem sok mindenre van szükség. Abban bízom, hogy a nyári szünetet nem úgy fogják eltölteni, hogy lézengenek ide-oda, vagy egész nap a képernyőt bámulják.

Van jó pár könyvem, amiben már elkezdtem a keresgélést, de a múltkor ezen az oldalon cipős dobozokból készült ötleteket találtam. (Nem csak játékok, hanem egyéb dolgok, pl. tároló alkalmatosságok, szobai dekorációk is készülhetnek belőlük.)  A gépemre le is mentettem, de mivel a múlt héten megint elromlott ez a matróna, már csak az van biztonságban, amit felteszek a blogra. Így ha gondoljátok, ti is elkészíthetitek akár a csemetéitekkel, akár az osztályban a tanítványokkal. Ízelítőnek egy-két ötlet, (természetesen a gyerekeknek valók közül)  a többit a jelzett oldalon találjátok.

FIÚKNAK

Shoe Box Toys


Shoe Box Toy



LÁNYOKNAK

Activities for Kids




FIÚKNAK és LÁNYOKNAK


Shoe Box Toys



100 Days of School Craft Ideas


Labirintust én cd tartó dobozából terveztem készíteni, (a prototípus még tavaly elkészült) de ez sokkal jobb. Remélem belefér az év végéig egy tanórába.


2013. május 1., szerda

Díjat kaptam - újra

Még alig ocsúdtam fel a múltkori díj miatt érzett örömömből, újból díjat kaptam, ezúttal Bergamottól




Hálával tartozom neki, mivel ő volt tavaly az első, aki érdemesnek tartott arra, hogy felvegyen a rendszeres olvasói közé, és ki is tett az oldalsávba (vagy hova?), hogy rajta keresztül mások is bekukkanthassanak hozzám.
Olyan izgatottan nézegettem naponta a blogomat, (hogy hányan nézték meg az egyes bejegyzéseket, vajon hányan lettek rendszeres olvasóim) mintha ezen múlt volna valami. Úgy gondolom, múlt is valami. Sok barátra tettem szert, megismertem mások életét, akik bepillantást engedtek a mindennapjaikba.

Örülök, ha tetszenek az írásaim, ha megjegyzéseket hagytok, vagy privátban írtok. A díjaknak pedig úgy örülök, mint egy gyerek. Azzal az őszinte, tiszta örömmel, ami főleg rájuk jellemző. Éppen ezért most újból gondba is vagyok, hogy kinek adjam tovább, kinek tegyem még szebbé a mai napját, hiszen mára már én is több oldal rendszeres olvasója vagyok. 

Szabályok:
1. Megemlítjük, hogy kitől kaptuk a díjat.
2. Felsorolunk 4 bloggert, akinél 200-nál kevesebb a feliratkozott rendszeres olvasók száma.
3. Egy-egy kommentet hagyunk a kiválasztott 4 blogon a díjazásról.


A múltkor kimaradt, de azt ígértem, ha legközelebb kapok, ő lesz az egyik választottam. Nem tudtam, hogy ez ilyen hamar lesz. :))
Tehát tovább adom: Ovivarázs-nak, illetve:
                               Mezei Orsinak
                               Mamintinek
                          és  Pöttyösdoboz-nak.     

Bergamott, neked pedig még egyszer köszönöm, hogy eszedbe jutottam. 






"A nap fotója - Április"

Még tavaly vágott bele a nagyobbik lányom a "Photo a day" nevű játékba. Itt találjátok a szabályokat, a témát és az útmutatót, hogy mire is gondolnak. Április elején úgy gondoltam, immár sokadik alkalommal, hogy megcsinálom. Kíváncsi voltam saját magamra, hogy egy-egy dologról mi jut az eszembe. Hát.... nem is olyan könnyű, bár ezt már tudtam korábban is. De nem is én lennék, ha legalább egyszer nem csinálnám végig. Aztán hátha a következő hónap már könnyebb lesz. Annyit csaltam, hogy nem fotóztam minden nap, hanem felhasználtam korábbi képeket is. No meg akadt is, amire semmi ötletem nem volt, így jobb híján  kerestem a google-lel odaillő képet. Ígérem, májusban odafigyelek, és minden nap elkészítem a képet! 

Akkor lássuk az áprilisi témákat:






Jöjjenek a képek, egy-két gondolattal.


1. JÁTÉK  (és tanulás, 2 in 1)



2. KÉK: apukám nyakkendője (emlék)



3. A-VAL KEZDŐDŐ DOLOG:
A, mint ajándék (szülinapra a lányomnak)



4. Ez történt ma: A kisebbik készítette 



5. Valami jó: egy tanítványomtól kaptam



6. LEVEGŐ  (gólyával)



7. ÁLOM (Forrás:Google)




8.A TÁNYÉRON
a kettő egyszerre készült,
muszáj voltam feltenni (a kisebbik műve)





9. TINY : egy kis ... virág



10. A HELY , amerre gyakran sétálunk



11. RÉSZLET



12. KÖZÉPEN ( az anyukám- 33 éve) 



13. KILÁTÁS AZ ÁGYAMBÓL



14. VÍZ ( Balatoni emlék)


A 14. képtől kezdve nem volt hajlandó a képeket csak a 6. után berakni, nem tudom az okát. Hiába próbáltam meg, háromszor is, csak oda tette. Az jutott eszembe, ha írnék a képek közé valamit, talán tudnám folytatni. (Ez a megjegyzés csak ezért került ide.)



15. EGYEDÜL




16. KEDVENC SZÍN



17. ELFOGLALT
( több délutánom arra ment el, hogy a Föld napjához keresgéltem feladatokat)





18. HELLÓ!  (Forrás:Google)


19. GOMBOK
Amikor az anyák napi ajándékötleteket keresgéltem, sok olyan képeslappal találkoztam, melyeknél gombokat használtak. Forrás itt.





20. A FEJEDBEN   (A magyarázat szerint mit gondolsz ma.)
Kolléganőm aznap ment férjhez, így egész nap ő járt a fejemben.


21. TŰZ  (emlék az áramkimaradásról)



22. HOMÁLYOS
(Na ebben profi vagyok. Nem is kell nagyon koncentrálni, és mégis sikerül.)




23. IDŐ


24. Ezt a személyt láttam ma 



25. AZ ÉLET...



26. GYERMEKKOR (Először a Balatonon)



27. FÖLD 


28. AZ ÉN VASÁRNAPOM (vasalás filmnézéssel egybekötve)


Még egy kép, hátha így kitaláljátok, mit is néztem.



29. MA EZ VOLT RAJTAM




30. SZEMÜVEG 

Végezetül jöjjön a májusi téma.