2013. január 18., péntek

Hóemberes tevékenységeink

Mivel a múlt héten előre ellőttem az ötleteimet, a hétre nem sok minden maradt, mint hogy közzétegyem, nálunk hogyan sikerült a kivitelezés.

1. Dobj egy hóembert

Nagyon szeretik ezt a dobálós rajzolós játékot, és szerencsémre pár napja egy pingvineset találtam. Így a jövő hétre is akad mit dobálniuk.






2. Pingvines igekötős

Annyira szeretik, hogy ők kérik, azzal játsszunk. A már korábban említett játék mellé kitaláltam egy gyorsabb játékot is. Szókártyákat tettem a táblára, sorba mentünk, és minden szónál azok álltak fel, akiknek az igekötője illett az adott igéhez. 5 igét tettem fel, aki mind az ötnél jól állt fel, vagy maradt ülve, a végén piros pontot (nálam levonó helyettesíti) kapott.








3. Társasjáték a szófajokkal

Először 1 táblával játszottunk, asztalonként voltak a csapatok, és minden körben más jött ki. Ez így kicsit uncsi volt, de mikor mindenki a saját asztalánál játszott külön táblán, izgalmassá vált ez a játék is.

A közös játék győztes csapata


4. Építs hóembert

Ahogy már említettem, ennek az ötletét Mariannál láttam. Az benne a jó, hogy egy játékra kb. 5 perc elég, így belefér a reggeli 3/4 8-8 közötti időszakba. Többször játszottuk ezt is a héten.




5. Naptár

Matekból az idő mérését tanultuk. Miután megbeszéltük, hogy melyik hónap hány napos, egy hét hány nap, átváltásokat végeztünk, technika órán megkapták a már korábban bemutatott naptár januári oldalát. Ezt színezték ki és vitték haza, a nap végi kapkodásban erről "csoportkép" sajnos nem készült.





6. Virág mutatott egy festési technikát, amit rajzórán ki is próbáltunk. Sajnos az idén nagyon rossz minőségűek a rajzlapok (mindenki a legolcsóbbat vette), szétfolyik a festék (vízfestékünk van, azzal dolgozunk), elázik a papír, hiába vigyáz.  Éppen ezért a munkák sem sikerültek hej de jól, de gondoltam, tavasszal is készítünk majd hasonlót, az remélhetőleg jobb lesz.




Szerintem mozgalmas, élményekben gazdag hetet zártunk.





2013. január 14., hétfő

Képes napló 24.

Az elmúlt két hét számomra az "új élet" kezdetét jelentette.
Írtam már arról, hogy a nagyobbik lányomtól karácsonyra egy inspirációs naplót kaptam. Az életem azóta megpróbálom aszerint élni. Nem is gondolnátok, milyen nehéz. Persze nem a szó szoros értelmében nehéz, hanem abban, hogy magamra kell figyelnem, magammal kell törődnöm. Ez eddig nem volt jellemző rám. Például, ha megkérdeznétek tőlem, hogy mire költenék el 1000 Ft-ot, kapásból mondanám: akrilfesték, lamináló fólia, levonó, nyomda, stb. Az, hogy esetleg kézkrémet vagy körömlakkot vegyek, eszembe sem jutna.



De... Mivel az inspirációs napló tartalmaz egy "5 perc ÉN" részt, amit csak nekem talált ki a lányom, kénytelen vagyok magamra szánni ezeket az "5 perceket". Így az elmúlt két hét is erről szólt már, és az előttem álló év is erről fog szólni. 

Első lépésként megvettem a szükséges anyagokat, szereket (jó kifejezés ez?) a nagyobbik irányításával, mert ő járatosabb ezekben a dolgokban. Csupa természetes, tartósító vagy bármi mentes holmit vásároltunk össze. Majd készítettünk egy listát, hogy mit mi után kell fölkenni, és hetente hányszor. (Néha kimarad a tonik, vagy éppen az éjszakai  hidratálókrémet felejtem el este, de tanulok.)




És akkor jöjjön néhány ötlet az "5 perc ÉN"-ből:

Ahhoz, hogy arcunk mindig üde és friss legyen, fontos, hogy bőrünket megfelelően ápoljuk és tápláljuk. A szépségprogramot ezért egy kényeztető arckezeléssel kezdjük. Első lépésben arcradírral távolítsd el az elhalt bőrréteget, majd második lépésben vigyél fel az arcodra egy kényeztető maszkot. Ezt a műveletet nyugodtan elvégezheted akár az esti film nézése közben is.

Kapcsold be a TV-t, vagy a rádiót és énekeld el jó hangosan az aktuális számot. Meglátod majd, mennyire feltöltődsz egy kis énekléstől.

Az igényes megjelenés alapfeltétele az ápolt, egészséges köröm, ezért ma ezt a területet fogjuk megcélozni. Áztasd 1-2 percig meleg vízben a kezeidet, majd óvatosan told hátra a körömágybőrt, így optikailag máris sokkal hosszabbnak tűnnek a körmeid. Ezt követően már csak annyi a dolgod, hogy bármilyen növényi olajjal (legjobb az olívaolaj) masszírozd meg a körmeidet és a körömágybőrt. 





Minden napra van 3 mondat, amit be kell(ene) fejeznem. Na ez is sokkal nehezebb, mit első olvasásra. Nem tudom, hogy én, mint anya, vagy én, mint a tanító néni fejezzem be. Van, amikor se így, se úgy nem sikerül.




A nap gondolata is "rám van szabva". Minden reggel meg is mosolygom, amikor elolvasom. 
Ilyenek vannak:

Nem vagyok hirtelen haragú. Csak gyorsan reagálok a dolgokra.
Ha nem tudsz dönteni, dobj fel egy érmét. Amint a levegőbe repül, rögtön rájössz, melyik oldalnak szurkolsz.

Ha véghezviszed a lehetetlent, a főnököd felveszi a napi teendőid közé.
Hiába nagy a szíved, ha másoknak kicsi az agyuk.

A bajnokok is voltak kezdők, csak ők nem adták fel.



Este pedig próbálom befejezni a már előbb említett mondatokat. Az elmúlt két hét mondatai között ilyenek voltak, többek között: 




Ma azon nevettem, hogy... 
Ma határoztam el, hogy

Ma átrendezem
Szinte bármire kapható lennék, ha

Ma megfigyeltem, hogy … pont olyan, mint
Ma az esett a legjobban, hogy
A mai napba nem illett az, hogy

Ma semmiképpen sem fogok
Ma a legjobban az esett, hogy
Ha ma kellene megírnom az önéletrajzomat, ez lenne a címe

Ti be tudjátok fejezni ezeket a mondatokat? Vagy esetleg komoly gondolkodás előzi meg némelyiket?



Ami ezen felül történt még az elmúlt két hétben:

2013. január 01. 
Ma azon nevettem, hogy... 
A tévében megnéztük a Kutyahideg című filmet. Nagyon tetszett, még egy párszor biztosan meg fogom nézni.




Fogadtam a lányommal a filmmel kapcsolatban. (Ki megy vissza a kutyákért?) A sógorom is fogadott velem (15 palacsintába), amit végül elveszített. Mikor kiderült, hogy én győztem, próbálta megmagyarázni, hogy miért is nem vesztett. Nem sikerült. A palacsinta finom volt.







Jan. 04.
Ma az esett a legjobban, hogy...
Ebédeltettem a menzán, ahol székelykáposzta volt a második. A gyerekek nem nagyon akarták enni, mire megjegyeztem, hogy én szívesen megenném. Az egyik tanítványom felajánlotta a sajátját, mert ő úgysem szereti. Persze nem fogadtam el, de jól esett, hogy ilyen jószívű. (Ő akar banánt is venni nekem, ha egyszer sok pénze lesz.)

Forrás:Google



Ettetek már epres tejszínt? Múlt héten láttam a Tesco-ban, és felidézte a gimnáziumi éveimet, amikor epres-tejszínes gofrit vettünk Féltem, hogy túl aromás, vagy túl édes lesz, de tökéletes volt.  A hétvégén háromszor is sütöttem, annyira ízlett mindenkinek.






Végre nálunk is esett a hó! Imádom! Persze azt nem szeretem, hogy a kutyánk miatt naponta ötször kell követ törölni. De elviselem a havas táj szépsége miatt.

A képek forrása: a lányom



Ja, és mivel az újév első napján megnyertem a fogadást, egész évben szerencsés leszek. No meg gazdag, mert kivételesen lencsét is ettem. De jó!






2013. január 10., csütörtök

Dobj, rajzolj egy hóembert!

Mariann adventi naptára tartalmazott egy hóemberépítő játékot. Akkor bánkódtam, hogy késő osztotta meg az ötletet, de utána eszembe jutott, hogy ezzel bármikor lehet játszani, ha esik a hó. Nagy örömömre (és a gyerekekére is) a héten esett nálunk is a hó, így aktuálissá vált, hogy elkészüljön. 
Nem figyeltem kellően a kiterjesztésre (Azt hittem 1 db JPG-s kép), így először nem találtam a dobókockát. Még jó, hogy ma észrevettem, így gyorsan átírtam a szöveget. 

Nála megtaláljátok az eredetit, angol nyelven, illetve a játékszabályt is leírja. Köszi Mariann! 

  






Közben találtam néhány dobókockás hóemberépítő játékot  ITT. Ezeket is szeretném majd kipróbálni, remélem a jövő héten lesz rá idő valamikor. Itt a dobott érték alapján kell választani az elemek közül. Azt eldönthetjük előre, hogy több elem készül, és a dobott értéknek megfelelő kártyát veszik el a játékosok, majd a végén derül ki, hogy ki hány hóembert tud megépíteni, vagy csak egy hóember épülhet.



Forrás



Ezen az oldalon van néhány téli ötlet. Itt találtam az alábbi hóember rajzoló játékot. Itt először a kalapot kell megrajzolni, ha egyest dobott. Ha nem, akkor passzol. Majd a kettesre jön a fej, és így tovább. Nem tudom, mennyi idő alatt készülhet így el a hóember, a szabályon esetleg lehet változtatni.




Ennél a megoldásnál kész a test, a többi kiegészítőt kell berajzolni a dobott értéknek megfelelően.




És itt is:



Amit ezután találtam, szerintem még jobb. Hasonló, mint a "Dobj egy karácsonyi manót" játék, amit szintén Mariannál láttam először. Első osztályosoknak való egyszerű feladatok vannak benne, de bárki dobálhat és rajzolhat hóembert emellett. Itt választhat, hogy melyik orrot, szájat szeretné.






Ez hasonlít legjobban az előbb említett játékhoz. Itt megszabják, hogy melyik dobásra mit kell rajzolni.




Kívánhat valaki ennél több hóemberdobálós, rajzolós, kiegészítős, gyűjtögetős játékot?  Válasszon ki-ki kedvére, és próbálja ki! Jó játékot! Köszönet minden feltöltőnek az ötletért!



2013. január 9., szerda

Igekötők gyakorlása játékosan

Az ALÁBBI oldalon találtam egy aranyos kis feladatsort, pingvinekkel. ( Kevés angol tudásommal azt mondanám, hogy az igék gyakorlásához van. Ha tévednék, bocsi.)



Mivel most az igekötős igéket tanultuk, kitaláltam, hogy én bizony ezeket a pingvineket az igekötős igék gyakorlásához fogom használni. Mivel volt egy üres tábla, egyszerűen beleírtam azokat az igekötőket,     amiket mi tanultunk. 
(Természetesen más tankönyvben más igekötők szerepelhetnek, éppen ezért felteszem az üres pingvineket is, ki-ki ráírhatja a többit. Én a PhotoFiltre-t használom az ilyen feladatokhoz.)







Kétféle játékot találtam ki, sajnos a félévi felmérések miatt csak a jövő héten próbáljuk majd ki. De gondoltam, már most megosztom veletek.

1. Szókártyák az asztalon, minden gyereknél egy-egy (pingvines) igekötő, amit egy zsákocskából húzott ki, hogy még izgalmasabb legyen a játék. Szedd össze az asztalról azokat az igéket, amelyekhez illik a pingvinen lévő igekötő. (Adott idő alatt ki talál több igét. Egy szó többször is fog majd szerepelni, mivel több igekötővel is értelmes lehet. Győz, aki a legtöbb jó megoldást gyűjtötte.)

2. Húz mindenki egy pingvines igekötőt, és adott idő alatt magától kell kitalálnia és egy lapra leírnia azokat az  igéket, amelyekhez illik a nála lévő igekötő.

Remélem fog tetszeni a gyerekeknek is, nemcsak nekem!




2013. január 7., hétfő

Színezős naptár 2013.

Ma találtam ezt a jó kis naptárt, és mivel volt egy kis időm, gyorsan "magyarosítottam", de meghagytam az angolt is. A bolgár szavakat változtattam magyarra. (Legalábbis a fordító szerint bolgár nyelvű.) Az eredetit itt találjátok.  Köszönet érte az feltöltőnek.

A kivitelezésre kétféle ötletet ad. Én a második megoldást választottam, ahol minden lapon külön van a fa, és rajta a figurák.  (Az elsőnél egy fa van a rajzlapon, ez az alap, és pauszpapírra rajzolták a figurákat.) 

Bizonyára hasznos időtöltés a rajzok kiszínezése, közben lehet beszélgetni a hónapokról, napokról, stb. Matekból nálunk a jövő héten jön az idő mérése, ezt is be fogom vetni.


Az első lehetőség: pauszpapírral




A második variáció



És akkor jöjjön az, ahogy én átalakítottam:











































Mentovics Éva: A hóember vándorútja - illusztráció készítése

Januári projektünk mi más lehetne, mint a tél. Sajnos a félévi hajrá miatt nem fog jutni rá annyi idő, mint a korábbi projektekre, hiszen jönnek a felmérések, de azért remélem, néhány rajz-, technika-, testnevelés vagy énekóra lehetőséget nyújt majd egy-két ötlet megvalósítására.

Pénteken a rajz órát egy hóemberes versikével kezdtem (lásd lejjebb), majd elhatároztuk, hogy elkészítjük a mi hóemberünket a madárkával. Ötlet innen.





Mentovics Éva: A hóember vándorútja

Vaskalapos hóember 
gondolt egy nagyot:
útra kelt, és itt hagyott 
kertet, jégcsapot.

Unta magát egyedül 
kertünk közepén, 
s útnak indult barátot 
keresni szegény.

Januárban elindult, 
s jött a február…
arra gondolt, hogy lassan 
barátot talál.

Januári hideg szél 
hordta a havat,
ezért, aki tehette, 
otthon is maradt.

Sárgarépa orrára 
rászállt egy madár…
azt hitte, hogy benne 
majd barátra talál.

Ám a madár éhes volt, 
nem barátkozott.
Csipegette a répát… 
– Huss, te átkozott! –

kiáltott a hóember, 
s intett mérgesen.
– Hagyd békén az orromat! 
Kell az még nekem.

Erdők mélyén, s réteken 
cammogva haladt…
elérkezett március, 
ragyogott a Nap.

Megizzadt a homloka: 
csupa verejték…
s nem talált egy társat, de
barátot se még.

Vacogtató szél sem hord 
szállongó havat…
hóemberünk lassacskán, 
mélázva haladt.

Olvadnak a jégcsapok, 
sehol egy barát…
tavaszi Nap olvasztja 
február havát.

Erdőszéli tisztáson 
rozsdás kalap áll…
mellette egy répa van, 
és egy kismadár…

Szétszivárgó tócsában
viseltes kalap,
bokrok alól fürge kis 
nyulacska szalad.

Jól lakott a kicsi nyúl, 
és a kismadár,
rojtos szélű  kalap meg
új gazdára vár.


Ilyenek lettek a gyerekek munkái:




Végül is nehezebb volt a gyerekeknek elkészíteni, mint ahogy én azt előre gondoltam. Valahogy túl nagy nekik a rajzlap. Korábban készült tökfejes madárijesztő, az jobban sikerült. 






2013. január 6., vasárnap

Társasjáték a szófajok gyakorlásához

A téli szünet a pihenés mellett az internetezésre, keresgélésre is jó alkalom. Egy külföldi oldalon találtam az alábbi társasjátékot, mellyel játék közben gyakoroljuk a szófajokat.


Kicseréltem az angol szavakat magyarra, (A Paint-tel kitöröltem a szavakat a PhotoFiltre segítségével újakat írtam) és elkészítettem a dobókockát is magyarul (ige, főnév, melléknév). Dobunk a kockával, és egy olyan szóra kell lépnünk, amelyik a kockán szerepel. (Természetesen a legelső jó szóra.) Az üres játékmező felhasználásával több példány is készült, így az egész osztály tud majd vele játszani, és nem unják meg, mivel mindig új szavakkal találkoznak.
Később jöhet hozzá a számnév, a névmás, névutó, vagy akár csak a tulajdonnevek gyakorlására is jó, megfelelő dobókockával és szavakkal.








Próbáljátok ki ti is! Jó játékot!