2018. június 17., vasárnap

Az utolsó ...

"23 éve tanítok alsó tagozaton, és elhatároztam, hogy leírom a tapasztalataimat, hátha segíthetek vele más pedagógusnak, vagy szülőknek, esetleg diákoknak. Napjainkban egyre nehezebb dolgunk van az iskolába bekerülő tanulókkal. A hosszú évek alatt arra jöttem rá, hogy sokkal jobb eredményt érek el velük, ha JÁTSZUNK. Éppen ezért, amit csak lehet, próbálok játékosan megtanítani. Az oldalamon ötleteket találhattok a tanulás megkönnyítésére. Ugyanakkor, mivel technika és rajz órákon szeretek minél látványosabb dolgokat készíteni a gyerekekkel, alkalmanként kreatív dolgokat is szeretnék megosztani veletek."

2012. február 18-án ezekkel a mondatokkal kezdődött az első bejegyzésem. A lányomat követve, az ő segítségével kezdtem bele a blogolásba. Azóta eltelt majdnem 6 és fél év, és idén májusban a születésnapomra a nagyobbik ismét meglepett egy különleges ajándékkal: készített nekem egy honlapot. Mivel benne voltunk az év végi hajrában, illetve családi események is történtek nálunk, kicsit kevesebb idő jutott a blogra és a honlapra. De most kivételesen nem bántam. 


 


Ma viszont úgy gondoltam, ideje megírni az utolsó bejegyzést itt a blogon, és elbúcsúzni azoktól, akik csak itt követtek. Kérlek benneteket, gyertek velem, és olvassatok tovább a honlapomon!
Akik a Facebook-os  oldal révén értesülnek a bejegyzésekről, továbbra is eljutnak hozzám, csak már nem ide, hanem a honlapra.  

Még kell a honlapon csinosítani egy-két dolgot, de már használható, és mivel a lányomnak sikerült innen minden bejegyzést áttenni, ott is keresgélhettek, olvasgathattok. Aztán ha megtörténik a kategóriákba rendezés, remélem még könnyebben megtaláljátok majd azt, amire éppen kíváncsiak vagytok! 


HONLAPOM

Tartsatok velem továbbra is! Sziasztok!


13 megjegyzés:

  1. Gratulálok drága Icu! Sok sikert kívánok továbbra is és természetesen "jövök" Veled a honlapodra is 😊😊😊
    Puszi-ölelés

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Köszönöm szépen, drága Belli! Puszillak. :)

      Törlés
  2. Huh, már azt hittem "bezár a bazár", de megnyugodtam.Hálás köszönet a sok jó ötletért, természetesen megyek a honlapra is.

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Bízom benne, hogy nem. Örülök, hogy velem tartasz továbbra is! :)

      Törlés
  3. Köszönöm szépen az eddigi remek ötleteket, amiket tanítóként és szülőként is hasznosíthattam! A honlap is biztosan szuper lesz! :) <3 További sok sikert, olvasót, követőt neked az új felületen is! Továbbá kellemes nyarat és regenerálódást a -még távolinak tűnő, de mégsem annyira távoli - szeptemberi évkezdésre!

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Köszönöm szépen, a kedves szavakat Brigi, kellemes nyarat kívánok én is neked. Remélem még jó távol marad, mert sokat szeretnék unokázni. :D :D

      Törlés
  4. Sajnálom hogy nem tudlak itt követni mikor mit varrsz? Azt tudom hogy igazi kreatív szeretetreméltó tanító néni vagy! Pihenjél és készüljél fel az előtted álló nagy feladatokra amihez sok sikert és jó egészséget kívánok!

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Varrni nem nagyon szoktam, csak az unokának ezt a néhány dolgot. Pihenek, és unokázok. Jó egészséget kívánok én is neked! Majd "látogass meg néha " a honlapon is. Én követlek továbbra is. :D

      Törlés
  5. Minden köszönök, kedves Sucika, és nem búcsúzom..;-)
    Szeretettel:
    Szilvi

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Ne is búcsúzz, gyere a honlapra, a csoportba! :)

      Törlés
  6. When you have doubts about your law assignment writing or anything, talk to qualified experts of fullassignment. Get an instant and quick help at reasonable price for your commercial law homework help, law homework help

    VálaszTörlés
  7. The best way to get the assignment done is to seek the help of professional Java Assignment Help experts. We have emerged as the student friendly assignment experts , we have 24/7 Online assignment support at Get Assignment Help Online . So do not hesitate to ask anything.

    VálaszTörlés