"Spontán család" nyaral

Nem akarok úgy járni, mint a májusi képes naplóval, ezért gyorsan a nyakatokba zúdítom a hosszú hétvége eseményeit. Ez a bejegyzés a családunkról szól, mi vagyunk a Spontán család. A bejegyzés végére ti is érteni fogjátok, hogy miért.

Az elmúlt 26 év is a spontaneitás jegyében telt, hiszen anyukámnak arra a kérdésére, hogy: "Mikor jöttök fel?", sosem tudtam válaszolni. Gyakran mondtam neki, hogy este tudok beszámolni arról, hogy mi is történt a nap folyamán. Volt úgy, hogy már a kocsiban ültünk, de még nem tudtuk, hogy hová megyünk, aztán a körforgónál dőlt el, hogy balra, vagy jobbra.

A mostani azért a hab a tortán. Úgy kezdődött, hogy a lányomat meghívták egy budapesti találkozóra. Gondoltam, ne menjen egyedül, elkísérem én is. Aztán csütörtökre letisztult, hogy kocsival olcsóbban megjárjuk. Így szombaton kora reggel elindult az immár 3 főre apadt családunk Budapestre.

Már menet közben felvetődött egy lehetőség, de nálunk gyakran felvetődik. Aztán elvetődik. Míg várakoztunk a mi kis nagylányunkra, szétnéztünk egy kicsit a környéken. Ki találja ki, hogy merre jártunk?

Ahogy gyönyörködtünk a szökőkútban, az jutott eszembe, hogy mennyire klassz lenne, ha valamilyen zene is szólna. Már majdnem indulni akartunk, mikor hallottuk, hogy egy házaspár éppen arról beszél, hogy 13 perc múlva lesz majd az is. Érdemes volt megvárni. Próbáltam a saját felvételemet feltenni, miután nem sikerült, rákerestem a Youtube-on. (Jelzem az enyém sokkal jobb. :))  )

Egy óra körül ért véget a lányom találkozója, addigra bennünk megérett az elhatározás, de ugye a végső szót ő mondta ki. Nem tudtuk ugyanis, hogy mit szeretne jobban 3 nappal az államvizsga előtt: otthon tanulni, vagy a ...Balatonon. Ugye látjátok, hogy mi lett a döntés végeredménye? Irány a Balaton. Gyors telefon szállás ügyben, haza, hogy nehogy aggódjanak miattunk, no meg a kutya etetésének megszervezése végett. Spontán család nyaralni megy.

A siófoki Tesco-ban bevásároltunk mindent, mert gondolom, azt sejtitek, hogy mi bizony semmit sem vittünk magunkkal. Vettünk törölközőt, papucsot, ruhát, miegymást. Aztán ahogy odaértünk, már mentünk is csobbanni.

A két ember ott a vízben mi vagyunk a férjemmel. Már nem csak hegyünk, hanem saját tavunk is van. Persze még volt benn néhány ember, de azért nem sok.

A lányom rengeteg képet készített, így közzéteszek néhányat, hogy gyönyörködjetek ezekben a szépségekben. 

Utolsó felvétel, hazaindulás előtt az új ruciban.

Hétfő délután elindultunk haza, mivel ahogy már említettem, a lányom ment államvizsgázni. (Csak zárójelben jegyzem meg, minden tételt megtanult és át is ismételt, és remélem nem veszi rossz néven, ha ide írom, hogy dicséretes ötöst kapott. Így már nemcsak okleveles közgazdász, hanem okleveles logisztikai akármi is. Még meg kell tanulnom a titulusát.)

Ugye helytálló a címadás? Van nektek is hasonló történetetek? Írjátok meg, hadd mosolyogjunk rajta!