2014. április 29., kedd

Az emberi testről tanulunk

Pár hete a testünkről és életműködésünkről tanulunk. Szóba kerültek már a testrészeink, a csontok, az izmok, a test védelmi vonala (a bőr), szervezetünk központja (az agy). Sajnos a tavaszi szünet, az anyák napi készülődés és az úszás is közrejátszott abban, hogy nem volt lehetőségünk "szorosabb kapcsolatba" kerülni ezzel a témával.
Még mielőtt valaki félre értené, szó sincs arról, hogy nem beszéltük meg a tananyagot, csak ugye ez az osztályomnak általában kevés. Találtam néhány ide kapcsolódó ötletet, a megvalósítás csúszik egy kicsit, de nem vagyunk teljesen elkésve. Nem tudom mások hol járnak a tananyagban, hiszen ez tankönyve válogatja, de szeretnék néhány hasznos ötletet közkinccsé tenni a témát illetően.

Korábban már ajánlottam azt az oldalt, ahonnan két jó ötletet is hoztam, bár az egyiknek a megvalósításához tovább kellett mennem ide. Innen aztán kinyomtathattam az én kis csontvázamat, ami nem teljesen olyan, mint a valóságban, de szerintem egy alsós gyereknek ez tökéletesen megfelel.  

Forrás

Ha valakinek tökéletes csontvázra van szüksége, itt megtalálja. Én azért az előzőt készítettem el, mert az elemenként van az egyes oldalakra megrajzolva, így egyszerűbb az összeállítása, és mozogni is tud. A másik elkészítése több időt igényel.
Forrás


A belső szervek bemutatásához nagyon sok ötletet találtam, csak az volt a gond, hogy nem volt hozzá sablon. Én meg ugye, nem vagyok az a rajzolós típus, ha nem muszáj. Aztán eszembe jutott, hogy pár hete "olvastam" én valami bejegyzést ezzel kapcsolatban, el is mentettem a linket, de ennyi. Szóval majdnem elsiklottam fölötte. De szerencsére, mikor már majdnem feladtam, beugrott a dolog, és nagy örömömre itt sablont is találtam. Nagyon tetszik ez a megoldás, de póló és festék híján én másképp fogom ezeket a belső szerveket meghasználni.

Forrás

Ugyanezen az oldalon, egy nyomtatható minikönyvet is találtam. Nem töltöttem az időt a magyarosítással, mert így is hasznosítható. Minden oldalon egy-egy szerv található, a gyerekeknek kell odaírni, hogy melyik ez a szerv és mire való. Ezt az összefoglalásnál fogjuk majd használni.






Sokszor fordult már meg a fejemben, mikor külföldi oldalakon olyan dalt hallok, amellyel ismeretanyagot adnak át a gyerekeknek, hogy mi miért nem tesszük? Ha lenne rá idő, ezt a dalocskát érdemes lenne magyarul megtanulni valahogy. (Még mindig az előző oldalról. Csak gondoltam megmutatom, hátha most nincs időtök oda is ellátogatni, de érdekel benneteket a dal.)





Biztosan készítettetek már nyuszis vagy hóemberes láncot. Az alábbi ötlet végül is ehhez hasonló, csak ezzel megtanulhatjuk a csontrendszert, az emésztési rendszerünket, a keringési rendszert stb. Nyírható, színezhető (de színesben is ki lehet nyomtatni), és lehet vele játszani. Közben pedig tanulni. Már a nyomtatás és a sokszorosítás megtörtént, a jövő héten el is készítjük majd. (Hiányzott az izomrendszer, így az üres emberkére eszkábáltam egyet.)


Forrás


A Youtube segítségével kis meséket kerestem, ami egyszerűen, érthetően és szemléletesen mutatja be az emberi testet. Bizonyára sokan ismeritek az Egyszer volt, hol nem volt ... az élet című sorozatot, vagy a Varázslatos iskolabuszt. Remélem, lesz lehetőség egy-két rész megtekintésére, ha máskor nem, hát csoportos foglalkozáson.

Végezetül találtam olyan kis feladatlapokat, amelyek segítségével a tanult anyagot lehet gyakorolni vagy számon kérni. Van egyszerűbb innen, ...





... és kicsit komolyabb, szerteágazóbb, innen.









Ha felkeltettem az érdeklődéseteket, látogassatok el az ajánlott oldalakra, és tanuljatok játszva!

Jó szórakozást!



6 megjegyzés:

  1. Köszi a pólós ötletet, tetszik nagyon, biztos nekiállunk! :) Mi most végeztünk az emberi test témával, készítettem egy társasjátékot, ha tetszik, szívesen átküldöm.
    http://szintetugrasz.blogspot.hu/2014/04/szervrendszerek-tarsasjatek.html
    Zenés oktató videó kapcsán: én sem értem, nálunk miért nem készülnek ilyenek.....Belinkelem a kisfiam kedvencét:
    https://www.youtube.com/watch?v=ivk_irrH1WY


    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Megnéztem a társasjátékot, nagyon tetszik. Hálás lennék, ha átküldenéd. Biztosan nagyon élveznék a gyerekek. Megnéztem a dalt is, nagyon szuper, látványos. Én meg itt magyarázok kézzel-lábbal, hogy megértsék. Köszi. :))

      Törlés
  2. Szia!
    Köszi az ötleteket. én ezt készítettem el a fiamék osztályának: http://www.gamescraftscoloring.com/crafts/halloween_skeleton.htm
    Illetve ilyet rajzoltam neki: http://marcika2005.blogspot.hu/2014/02/emberi-test.html

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Kár, hogy ezt csak most mutatod! A csontváz sokkal élethűbb, mint az, amit én találtam. A rajz is nagyon jó, mi lenne, ha tudnál rajzolni. Köszi, hogy átküldted a linkeket. :))

      Törlés
  3. Köszönöm a sablont nagyon tetszik!

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Szívesen, bár én csak megosztottam, amit találtam. De örülök, ha más is tudja hasznosítani azokat a dolgokat, amikre ráakadok.

      Törlés