Díjat kaptam

                                                   

Megkaptam rövid pályafutásom második díját, bár igaz, hogy a lányomtól. Mégis büszke vagyok rá, mert ez azt jelenti, hogy fontos vagyok a számára, és az is, amit "művelek" a mindennapjainkban.  Köszönöm, husom!

Na de nézzük a szabályokat, és a díjjal járó kötelezettségeket:

- Válassz 5 blogot, amelynek kevesebb, mint 200 követője van, és add át a díjat.

- Köszönd meg a díjat annak, akitől kaptad.

- Jelentesd meg a blogodon azon személyek listáját, akiknek a díjat továbbadod, és hagyj üzenetet a blogjaikon, hogy tudjanak róla, megkapták a díjat.

- Ossz meg 5 dolgot magadról, amit az olvasóid még nem tudnak rólad.

Egyre több embert ismerek, pontosabban szólva a bejegyzéseiket, illetve hozzászólásaikat, ezért könnyebb helyzetben vagyok, mint az első alkalommal. Nem szeretném egyenként elmondani, ezért itt mondom, hogy akiknek továbbadom, mindenkinek tetszenek az írásai, és úgy érzem, ugyanolyan lelkesek, mint én. A korábbi bejegyzéseiket is olvasgatom, amikor engedi az időm. Örülök, hogy én is "tagja" lehetek ennek a csapatnak.

Akiknek továbbadom a díjat:

Bergamottnak, aki első bejegyzésem után rögtön rám talált és lelkesített. (Ma sem tudom, hogy hogyan, de ez biztos a rutintalanságomból adódik, még mindig kezdő vagyok. :)). Tőle kaptam az első díjat.

Zsuzsinak, aki újra nagy lendülettel kezdett bele a blogírásba, és segít az ötleteivel. Remélem inspirálni fogja ez a díj.

Mariannak, aki megosztja az olvasóival a mindennapjait. Tőle tudom, milyen lehet fiús szülőnek lenni.

Kicsikatónak, aki nagyon szép dolgokat készít.

Krisztinának, akinél kézműves tevékenységhez találunk ötletet.

És akkor 5 újabb dolog rólam: 

1. Szeretek beszélgetni emberekkel, akár idegenekkel is. Ha véletlenül buszon utazom, pár perc után szóba elegyedek a mellettem ülővel. Állítólag hangosan beszélek, ezért kimondottan szeretek az anyósommal és az anyukámmal beszélgetni, (akik gyárban dolgoztak gép mellett, ezért szintén hangosan beszélnek), mert velük kedvünkre üvöltözhetünk egymás ellen. A telefonáláskor néha a vonal végén rám szólnak, hogy halkabban is hallanak. 

2. A mindennapjaim úgy telnek, hogy állandóan agyalok: mit lehetne másképp, jobban csinálni az iskolában, a munkám során. Hogy taníthatnám meg a tananyagot, úgy, hogy ne teher legyen, hanem szórakozás. Mosogatás közben és álmatlan éjszakáim alatt jönnek a legjobb ötletek.

3.  Mindig is szentimentális voltam, bár emlékszem, amikor mi nevettük ki anyukámat a húgommal, hogy mit lehet egy filmen sírni. Már 23 évvel ezelőtt is végigbőgtem a Love storyt ( kb. a felétől, amikor a pasi elkezd futni, mert keresi a  feleségét, akivel összeveszett), aztán sírtam a lányaim ballagóján és szinte minden olyan alkalmon és dolgon sírok, amin csak lehet.  

4. Ritkán nézek tévét, mert attól elmegy az életkedvem, amit ott hallok. Természetesen tudok mindenről, mert a férjem helyettem is nézi. Elvem továbbra is az, amit nem tudok megváltoztatni, azzal nem foglalkozom, (mármint nem idegesítem magam rajta), próbálom pozitívan szemlélni a dolgokat, és minden nap úgy indulok el, hogy ez is egy szép nap! Csak tőlem függ, hogy ezt mondjam a nap végén is.

5. Szeretem poénosra venni a dolgokat, viccelődök, ha csak egy mód van rá. (Egyébként ezt a férjemtől vettem át, ő mindenből viccet csinált régebben, ma már komolyabb egy fokkal.) Néha megkérdezem a lányaimat, hogy nem viszem-e túlzásba, de csak egyszer-kétszer mondták még, hogy : határeset.