2015. december 20., vasárnap

Adventi várakozás 19. nap : Ajándékválasztás és játék

Minden éven, az adventi időszakban ajándékokat választhatnak a a gyerekek az általam összegyűjtött dolgok közül. Régen, hála a gyerekeim megunt játékainak több volt a játék, ma már inkább képeslap, cukorka, levonó, egy kis csecsebecse vagy főnökösködés közül választhattak. Aztán még a múlt héten kaptam egy e-mail-t egy kedves internetes ismerősömtől.

Toboz dísz karácsonyfára, asztalra

Tobozból nagyon sok dolgot lehet készíteni, a tervem az volt, hogy majd üdítős flakonba tesszük, egy kis vatta, és egyéb apróságok mellé, aztán az idő úgy elszaladt, ennek kivitelezésére nem kerülhetett sor. (Tanulnunk és dolgozatot is kellett írnunk.) De a gyerekek, kérésemnek megfelelően hozták a tobozt, és kérdezték is, hogy abból mit fogunk készíteni, így nem mondhattam azt, hogy semmit.

Adventi várakozás 18. nap : Dobj, rajzolj ... karácsonyfát

Mivel is zárhatnánk az adventi várakozást, mint azzal, hogy karácsonyfát rajzolunk, és alá tesszük azokat az ajándékokat, amit adni, vagy kapni szeretnénk. (Persze becsomagolva, hogy meglepetés legyen, amikor kibontjuk.)

2015. december 14., hétfő

Adventi várakozás 17. nap: Képkeresők

Olyan sok ötletet gyűjtöttem össze az adventi időszakra, hogy a töredékét sem tudtuk megvalósítani. Most, hogy lassan itt a téli szünet, gondoltam, mókázzunk egy kicsit. Keddre karácsonyfa rajzolást terveztem, kicsit másképp, szerdára pedig olyan feladatlapokat viszek majd, amivel a koncentráló képességüket, figyelmüket is lehet fejleszteni.

Adventi várakozás 16. nap : Rajzoljunk karácsonyfát másképp

Próbáltatok már bekötött szemmel bármit is rajzolni táblára, vagy akár rajzlapra? Mennyire sikerült? De úgy rajzoltatok-e már, hogy a rajzlap a fejeteken volt? Hát mi holnap kipróbáljuk!  Korábban is volt már olyan alkalom, amikor bekötött szemmel rajzoltunk a táblára, de azzal az volt a gond, hogy egyszerre maximum két gyerek tudott tevékenykedni. Persze a többi sem unatkozott, sőt szerintem még jobban szórakoztak, mint a tábla előtt szenvedő társaik. Most egy másik játékot próbálunk ki, amihez egy rajzlapra, rajztáblára és filctollra lesz szüksége mindenkinek.

2015. december 13., vasárnap

Szent család - pop up képeslap

Szombatra terveztem a Szent család elkészítését, amihez többféle megoldást is találtam. Amikor a bejegyzés készült, még nem tudtam, hogy végül melyiket fogom választani. Aztán úgy döntöttem, hogy képeslapot készítünk, de az egyikhez sablon nem volt, a másikat pedig bonyolultnak találtam. Így felhasználva az egyik sablont, Paint-ben átalakítottam, illetve a Google segítségével kerestem egyszerűbb képeket hozzá.

Angyalka legyezőhajtással

A hétfői napra terveztem, hogy legyezőhajtással készítünk majd egy angyalkát, amivel a termünket díszítjük, de kaptunk egy fenyőfát, így át kellett variálnom az előzetes tervemet. Az előző bejegyzésben mutatott karácsonyfadísz készítése annyira fellelkesítette a gyerekeket, hogy gyorsan hajtogattunk még egy angyalkát is. Ez sem tartott tovább 10 percnél. 

Adventi várakozás 15. nap: 3 D-s karácsonyfadíszek

Ismét megviccelt ez a blog. Bár ma szerettem volna posztolni ezt a bejegyzést, de csak miután alaposan átnézem. Aztán el kellett mennem, és ezek szerint megint nem jó gombra kattintottam, és csak most látom, hogy már páran olvasták is.
Szóval a helyzet az, hogy kaptunk egy fenyőfát, amire már néhány dísz fel is került, de holnap technika órán még szeretnék készíteni néhányat. Ezért keresgéltem a lehetőségek között.


1. Papírvirág-gömb 8 körlapból
8 darab körre van szükségünk, amit kettéhajtunk, majd rá merőlegesen ismét. Ezután már jöhet is a ragasztás.









2. Papírvirág-gömb 6 körlapból
Ehhez a díszhez 6 db körre van szükségünk. Itt is két hajtást végzünk egymásra merőlegesen, csak aztán jön egy "csavar". Nézzétek meg a videót! (Mi ezt fogjuk elkészíteni.)







3. Papírcsíkokból
Régen a lagzikban krepp papírt hajtogattunk, és azzal dekoráltunk a sátrat, vagy éppen a kultúrházat, ahol éppen a lakodalom volt. Ez most csak azért jutott eszembe, mert láttam egy mutatós hajtogatott díszt, és ha nem látom a videót, nem is gondolom, hogy ez ugyanaz a hajtogatós megoldás, mint amit mi annak idején alkalmaztunk. Keményebb papírból másképp mutat, és az elejét a végével összeragasztva megkapjuk a karácsonyfa díszünket. 








4. Négyzetekből
Az alábbi csillagokhoz 5 darab négyzetre van szükség, illetve kell még 2 kisebb is a szalagok elrejtéséhez. Az tetszik benne, hogy össze lehet hajtani, így szerintem biztonságosabban lehet tárolni.








Miután elkészültek a mieink, utólag szeretném megmutatni nektek is. Nem akartam gömbbé ragasztani őket, mivel így is nagyon jól mutatnak :





Jó kreatívkodást, boldog adventi készülődést!



Karácsonyfadísz hajtogatással

Pénteken felhívott egy anyuka, hogy mit szólnék hozzá, ha szombaton hozna nekünk egy fenyőfát. Mit szólhattam volna? Nagyon örültem neki, mert bár az iskolai karácsonyfánk pár napja díszben pompázik, de hogy sajátunk legyen, arra nem is gondoltam. (Nem volt még soha, mert nem akartam a szülőket pénzkiadással terhelni.)

2015. december 11., péntek

Adventi várakozás 14. nap: Dobj egy... Mézikét és a házikóját


Mivel a héten szombaton is van (lesz, volt - ki mikor olvassa a bejegyzést) tanítás, nem akartam komolyabb dolgokkal leterhelni a gyerekeket, mint a múlt héten a színezőssel, így most egy kis rajzolós feladatot kapnak vasárnapi otthoni feladatként.