2016. június 9., csütörtök

Szakköri munkáink: Autók papírgurigából, szívószálból, flakonból


Ahogy egy korábbi bejegyzésben írtam, a második félévben egy pályázatnak köszönhetően 14 gyerekkel szakköröztem, így megismerve a tudomány és technika vívmányait, fejlesztve a hozzájuk kapcsolódó kompetenciákat. 
A szakkörökön filmeket néztünk az Egyszer volt, hol nem volt... az ötlet sorozataiból, tablókat készítettünk, alkottunk a pályázat során nyert eszközök segítségével, valamint az újrahasznosítás jegyében a semmiből is létrehoztunk valamit.

Az egyik alkalommal ezt a kisfilmet néztük meg és utána a fiúk nagy örömére autókat készítettünk.





A Pinterest-en gyűjtögettem most is az ötleteket, ahonnan végül egy nagyon jó kis oldalra jutottam. Nem volt kérdés, hogy a további szakkörökön több ötletet megvalósítsak az ott találtak közül. 

Most viszont lássuk az autókat!

Ha autó, akkor szerintem mindenkinek a papírguriga jut eszébe, mint lehetőség. Mi is azzal kezdtünk, csak aztán még jobb dolgokat találtam, így muszáj volt azokat is elkészíteni. A szívószálból készült autóink működtek is, sajnos a flakonból készített két autó valami miatt nem indult el úgy, ahogy a felvétel mutatja. 

Innen származnak az ötletek:







Végül pedig néhány kép, néhány alkotásról. 






Ha nektek is tetszenek ezek a járművek, készítsétek el őket!

Jó kreatívkodást!





Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése