Rohamosan közelít a tanév vége, és nekem most jutott eszembe, hogy bizony sok gyerek bemutatására nem került még sor. Bár tudom, szégyenletes dolog ilyet írni, de vannak olyan gyerekek, akik annyira "láthatatlanok", hogy nem történik velük semmi, amit le lehetne írni, illetve vannak olyanok, akikről jót nem nagyon lehet írni, rosszat meg ugye nem akar az ember. De most iparkodok még néhány tanulót bemutatni a tanév végéig. (A gyerekek nevét megváltoztattam. A képek forrása: Google.)
Mártonka
Nagyon különleges kisfiú, annyira halk, hogy néha kétszer is elmondatom vele amit mond, mert nem értem. Hiába kérem, nem artikulál megfelelően, így nehéz kitalálni, mit is szeretne. Ő volt az, aki kb. egy hónappal ezelőtt közölte, hogy őt nem nagyon érdeklik az olvasókönyvben található olvasmányok, akkor találtam ki, hogy mindenki olvasson, és írjon arról, ami érdekli. Három hétre 3 témát kértem mindenkitől. Aztán az első hét közepén közölte, hogy őt az sem érdekli, amit felírt, hogy érdekli. (Értitek?) Akkor mit is lehetne ennek a gyereknek tanítani?
Egyébként vele egész évben azt játszottuk, hogy jön a tankjával, meg a nem tudom milyen repülőgépével, puskájával és felrobbantja az iskolát, illetve néha fejbe lőtte magát, vagy engem. Persze ilyenkor én közöltem, hogy a táskámban van egy vállról indítható aknavető, csak miheztartás végett.
A legújabb sztori a múlt héten történt. Közölte az egyik szünetben, hogy neki 50 szerelme van. Rögtön adódott a kérdés, hogy én hányadik vagyok. Némi gondolkodás után közölte, hogy 51. Mire én: "Kössz szépen!" Újból gondolkodott egy kicsit, majd közölte: "Na jól van, te vagy az első." (Aztán mikor megnyiratkoztam, otthon azt mondta az anyukájának, hogy neki van a legszebb tanító nénije. És ugye a gyerekek nem hazudnak. :))) )
Koloska
Pár hete sírva jött hozzám, hogy az egyik osztálytársa kicsúfolta a csaját. (Ő nevezte így.) Megkérdeztem, hogy mégis, mit mondott a kis barátnőjére, és néven neveztem az illetőt. Mire ő közölte, hogy nem az itteni csaját, hanem a pestit. Azt mondta rá a barátja, hogy karika, mivel a kislány neve Karina. Ekkor elmeséltem neki, hogy a nagyobbik lányomat szerettem volna Karinának nevezni, de anyukámnak is ez volt az első reakciója rá. Szóval biztosan csak a szójáték miatt mondhatta.
Egyébként ő az a kisfiú, akinek szinte tanév elejétől én vagyok az első számú szerelme, és ezt akkor is közölte velem, mikor Mártonka betett 51.-nek. Nincs olyan nap, hogy a szünetekben ne jönne oda, hogy elmesélje, mi foglalkoztatja, mi történt vele. A tanulással neki is van egy kis gondja, nem mindig sikerül jó jegyet szereznie, de még soha nem láttam mást úgy szégyellni magát, ahogy ő teszi, ha rossz jegyet kap. A szívem fájdul bele, mikor látom, de sajnos nem írhatok rá jobb jegyet. (Ezért is utálom az osztályzást.)
Franciska
A félévi szülői értekezleten Ábrándos törpnek neveztem, mivel ő az, aki nagyon sokszor ábrándozik, és nem figyel. Az apukája távol dolgozik a családtól, így a kislánynak nagyon hiányzik. Utána elbeszélgettem a szülővel, de továbbra is csak ezt tudom mondani. A teljesítménye is ennek megfelelő, a hármas és az ötös között hullámzik, attól függően, hogy apa visszament, vagy éppen lassan jön haza. Amúgy ő is egy szeretni való, nagyon érzékeny lelkületű kislány, naponta odajön hozzám, megölel, és közli, hogy: "Szeretlek, tanító néni."
Klaudia
Van egy kis tanulási nehézsége, éppen ezért van egy kis lemaradása a többiekhez képest. Nyüstöli az anyukája is, nagy-nagy türelemmel, szeretettel tanítom én is, de egyszer elfogyott a türelmem. Az egész osztály kb. 5 percig várt, hogy elolvasson végre egy szót, de csak nem jött össze. Minden betűt másnak olvasott, és a végén már akkor sem tudta elolvasni, ami ott volt, miután minden betűt elmondtam neki. Mondtam, hogy most nagyon haragszok rá, és szomorú is vagyok, mire nagy krokodil könnyekkel elkezdett sírni. Mikor mentünk ebédelni, az anyukája rögtön kiszúrta, hogy furán viselkedik a kislány, ekkor én elmondtam az okát. Másnapra úgy begyakorolta, hogy kapott egy ötöst. Nagy akaratereje van, nagyon meg akar felelni az elvárásoknak, de ugye vannak korlátai.
Roni
Vele volt a legkönnyebb dolgom, mivel a barátunk fia, így kicsi korától ismerem. Éppen ezért vele gyakran kötekedtem, hogy oldjam a tanév elején a többi gyerekben lévő feszültséget, hogy nem vagyok én gyerekevő sárkány, mint ahogyan azt gondolták rólam. Persze azért csak a megfelelő határok között, és ez a gyerek kicsi kora ellenére midig tudja, hogy mi az, ami még belefér, és mi az, ami már nem. (A suliban magáz és tanárnéninek szólít, a kapun kívül viszont már tegez, és Icus vagyok.) Most volt nemrég a születésnapja, ahol természetesen, többéves szokásomnak híven jól megharapdáltam, ahogy az egy emberevő sárkányhoz illik. Persze ő meg ordított, mint a fába szorult féreg, a többiek meg csak néztek, mert mások puszit kapnak ilyenkor, nem harapdálást. Utána elmondtam, hogy Ronit kicsi kora óta harapdálom, puszi közben, ő meg visong, ez egy ilyen játék köztünk.
Krisztián
Ő volt az, aki a legnehezebben fogadott el. Lehet, hogy amúgy is nehezen barátkozik, nem tudom, de nagy erőfeszítésembe került, hogy megkedveltessem magam vele. (Remélem, sikerült.) Még a tanév elején történt, hogy éppen szőlőt készítettünk festéssel vagy ragasztással, ki mit választott, mikor szóltam, hogy igyekezzenek, mert 5 perc múlva csengetés. Nagy meglepetésemre a gyerek hozzákezdett sírni. De nem úgy egyszerűen pityeregni, hanem ordítva. Senki nem bántotta, szépen dolgozott, már éppen be is fejezte a munkáját. Nem tudtam, mi történt vele. Mikor hazamentem, írtam az anyjának a Facebook-on, hogy kérdezzen már rá az okára, mert ugye véletlenül is szólhattam olyat, ami ezt kiválthatta. Aztán kiderült, hogy azon ijedt meg, hogy elmegy a csoport ebédelni, és őt nem várják meg. (Ami természetesen be sem következett, mert időben bepakolt és besorakozott, sőt még ő várt más osztályok tanulóira. De akkor is.)
Nem szeret verset tanulni, az anyukája mindig elmeséli, hogy milyen módon próbálják együtt megtanulni az éppen aktuális verset. Közben ő meg mondja a cifrákat, és gondolom, küld engem is meg a verset is a pokolba. Éppen ezért, mikor vers jön, mindig mondom, hogy ezt a verset nem kellene megtanulni, de csak azért feladom, mert tudom, hogy Krisztián szeretné.
Van még néhány tanítványom, remélem a tanév végéig még róluk is lesz alkalmam írni. Persze voltak még sztorik, de azok megmaradnak nekünk, és talán jót mosolygunk majd rajta 10-20 év múlva, mert addigra úgyis megszépül minden. (Még a rossz is.)
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése