2018. február 25., vasárnap

A téli olimpiáról alsósoknak

Tudom, tudom. Ma véget ért a téli olimpia, de mivel pénteken készültek a rajzok, csak most tudom megmutatni. Ugyanakkor ezután lesz még a paralimpia,  tehát ha valakinek megtetszik az ötlet, elkészítheti pár hét múlva, vagy raktározhatja az ötletet a nyári olimpiára.

A héten az időkitöltő feladatok a téli olimpiához kapcsolódtak, mindemellett beszélgettünk is a különböző sportágakról, ...

FORRÁS



... és két kis videót is mutattam Sallai Andrásról és Regőczi Krisztináról, az 1979-es és 1980-as versenyükről.







Csütörtökön örömmel hallottam, hogy a magyar férfi rövidpályás gyorskorcsolya-válogatott Phjongcshangban megszerezte a magyar sport első téli olimpiai aranyérmét. Aztán pénteken beszéltem róluk a rajzórán, és nagyon megörültem, mikor három kis tanítványom közölte, hogy hallott róluk és az eredményükről.


FORRÁS

Ezek után felidéztük az olimpiai sportágakat, majd mindenki önállóan alkothatott. Az ötlet a Pinterest-ről van, de csak ötletként használtam, a gyerekeknek meg sem mutattam. Egyszerűsítettem is rajta, hogy beleférjen egy rajzórába.


FORRÁS


Az öt karikához egy körformát rajzoltak körül zsírkrétával, majd mindenki azokat a sportágakat rajzolta az egyes karikákba, ami neki a legjobban tetszett.  
Ilyen munkák születtek:


  
   

Ha tetszik az ötlet, készítsétek el Ti is a gyerekekkel!

Jó kreatívkodást!



2018. február 22., csütörtök

Magánhangzók tanítása fonomimikával 5. Versillusztrációk

Nem tudom, mondtam-e már, hogy vizuális típus vagyok. Emlékszem, annak idején a történelem felelésnél is tudtam, hogy hol járunk (balra, fenn a mit tudom én melyik kép mellett, félkövér betűvel szedve, vagy éppen dőlten), csak éppen amikor rám került a sor, a tananyag nem mindig ugrott be.
Félretéve a viccet, jó pár évvel ezelőtt, szerintem az első vagy második osztályommal tanultunk anyák napjára két dalt (Anyu, végy egy hegyet nékem és az Almafa, körtefa), aminek kicsit sok versszaka volt. A táblára felrajzoltam a vers tartalmát, többször elmondtuk, majd behúztam a  táblai függönyt, és a a gyerekeknek az emlékezetükre hagyatkozva kellett utána mondani. Így egy óra alatt megtanultuk az összes versszakot. Az előző osztályomban volt egy kisfiú, aki nagyon nehezen tanult verset, ez a módszer nála is bevált.

Valami ilyesmi volt a rajz:


Anyu, végy egy hegyet nékem,
olyan magasat,
ha elfárad, ráülhessen
csúcsára a nap –
erdejében madár szálljon,
rókakölyök, őzfi játsszon –
olyan hegy legyen!


Visszatérve a poszt címéhez, ahogy egy korábbi posztban írtam, minden betűhöz tanulunk egy-egy kis verset. Bár ezek csak rövid négysorosak, arra gondoltam, hogy rajzórán, reggelente, esős napokon a szünetekben, vagy időkitöltőként lehetne ezekhez is kis rajzokat készíteni. A gyerekeknek tetszett az ötlet, így kicsit megcsúszva a füzetben való haladástól, de szorgalmasan készülnek a rajzok. Ha végzünk a betűkkel, ezek is bekerülnek a füzetbe, a versekkel együtt. Azon még gondolkodom, hogy kinyomtassam és ők csak beragasszák, vagy küszködjünk azzal, hogy a tábláról ők másolják be. Majd eldöntöm addig. Ha ők írják, gyakorolják a másolást, meg az olvasást, ha kinyomtatom és beragasztják, szépen ott lesz írott betűkkel, és esetleg szívesebben olvasgatják. 
Eddig 8 vershez készült illusztráció. Amint elkészülünk, a többit is megmutatom.







Annyira lelkesen rajzolnak, és születnek a szebbnél szebb művek, hogy elhatároztam, ha minden verset megrajzoltak, rendezünk egy kiállítást, és díjazzuk a legszebb munkákat. Már be is szereztem (szereztettem) egy két apróságot. A Pepco-ban a nagyobbik lányom 40 Ft-ért vett zsírkrétákat, de lesz színes ceruza, vízfesték, matrica, levélpapír (lányaim gyerekkori gyűjteménye), cukorka is a díjak között. Ők még nem tudják, de mindenki kap majd valamit.






Ha tetszik az ötlet, készítsétek el Ti is a gyerkőcökkel!

Jó kreatívkodást!



2018. február 18., vasárnap

Időkitöltő feladatok a téli olimpia jegyében

Lassan véget érnek az idei téli olimpiai játékok, de mivel most volt farsang, meg Valentin nap is, eddig nem volt lehetőségünk, hogy beszélgessünk erről a témáról. Most viszont eljött az idő, hogy az időkitöltő feladatokhoz kapcsolódóan ezzel is foglalkozzunk egy kicsit. Kerestem, és készítettem is néhány feladatot a már korábban mutatott 14 az 1-ben feladatgenerálóval. Remélem tetszeni fog a gyerekeknek, mivel most is vannak köztük rejtőzködő képek, (ez az osztályom kedvence), labirintusok, szókereső és egyéb érdekes feladatok egy korábbi bejegyzésből is.

FORRÁS

FORRÁS

FORRÁS

FORRÁS

FORRÁS

FORRÁS

FORRÁS

FORRÁS







Ha tetszenek a feladatok, nyomtassátok ki, a gyerkőcök biztosan fognak neki örülni!

Jó játékot, jó tanulást!



Ui.: A generálóval készült feladatok eredetileg pdf kiterjesztésűek, ide jpg-ben tettem fel, hogy meg tudjam mutatni Nektek. Ha nem felel meg a minősége, szívesen elküldöm az eredetit, csak írjátok meg az e-mail címeteket!

Blogszülinap: 6 éves a blog!

Immár 6 éve annak, hogy megszületett a blogon az első bejegyzés, a nagyobbik lányomnak köszönhetően. Előtte már olvasgattam mások bejegyzéseit, de el nem tudtam volna képzelni, hogy én is tudok ilyen bejegyzést készíteni. Azt hittem, ez valami ördöngös dolog, amire csak azok képesek, akik rendelkeznek valamilyen informatikai programozó tudással. Miután megmutatta a lányom a blogírás csínját-bínját, belevágtam. 



Akkor azt írtam, hogy "23 éve tanítok alsó tagozaton, és elhatároztam, hogy leírom a tapasztalataimat, hátha segíthetek vele más pedagógusnak, vagy szülőknek, esetleg diákoknak. Napjainkban egyre nehezebb dolgunk van az iskolába bekerülő tanulókkal. A hosszú évek alatt arra jöttem rá, hogy sokkal jobb eredményt érek el velük, ha JÁTSZUNK. Éppen ezért, amit csak lehet, próbálok játékosan megtanítani. Az oldalamon ötleteket találhattok a tanulás megkönnyítésére. Ugyanakkor, mivel technika és rajz órákon szeretek minél látványosabb dolgokat készíteni a gyerekekkel, alkalmanként kreatív dolgokat is szeretnék megosztani veletek."

Ez azóta sem változott, csak annyiban, hogy eltűntek a személyes bejegyzések. Akkor nagyon sok bloggerinával ismerkedtem meg, a Facebook révén még most is kapcsolatban vagyok velük, de  itt a blogon elmaradtak a kommentek, sőt a legtöbben a blogolást is abbahagyták. Ezt nagyon sajnálom. 




Annak viszont nagyon örülök, hogy itt is, de főleg a Facebook révén sokan követtek, a facebook-os követők száma épp tegnapelőtt lépte át a 9000-t! Sokan kerestek meg e-mail-ben, és kértek segítséget a munkájukhoz, illetve olyan is volt, aki talált valami jó oldalt, és rám gondolva elküldte a linkjét.

Köszönöm, hogy hasznosnak találjátok a bejegyzéseimet, és örülök, ha megosztjátok velem, hogy nektek hogyan sikerült alkalmazni egy-egy ötletemet, feladatlapomat, a különböző oldalakon talált ötleteket!


Mindig arra készültem, amikor egy ilyen blogszülinaphoz kapcsolódó posztot írtam, hogy írok néhány számadatot, de mikor leültem a gép elé, mindig meggondoltam magam. Hiszen ezek az adatok inkább csak nekem fontosak. Amit viszont így végezetül azért csak meg szeretnék írni, hogy az elmúlt egy év nemcsak itt a blogon volt mozgalmas, hanem a magánéletemben is. Tavaly márciusban minősültem, májusban férjhez adtuk a kisebbik, majd októberben a nagyobbik lányunkat, most pedig izgatottan várjuk, hogy májusban megszülessen az első kis unokánk. Úgyhogy májustól nagymamás bejegyzésekre is számíthattok majd. 




Magánhangzók tanítása fonomimikával 4. Füzetvezetés

Két hete újra elővettem a magánhangzókat, miután észrevettem, hogy több gyerek keveri azokat (főleg az ű-ő-t, de néhányan egyéb betűt is). Gondoltam elejét veszem a későbbi problémáknak és egy kis plusz idő ráfordításával megpróbálom még alaposabban begyakoroltatni. Bár a betűk tanításakor nagyrészt kiszíneztük a kisbetűkben a képeket, most újra kinyomtattam azokat. Akkor ugyanis csak hangoztattunk és színeztünk most azonban már le is tudtuk írni a szavakat (egy kettő kivételével). Persze a gyerekek rögtön megjegyezték, hogy ezt már csináltuk, de ugye ismétlés a tudás anyja. Mivel a magánhangzók időtartamának helyes jelölésével a másodikosoknak is vannak problémáik, végül úgy döntöttem, hogy minden magánhangzót sorra veszek (ismételek), és egyszerre gyakorlok a két osztállyal. Együtt hangoztatunk, színezünk, aztán egy füzetben rögzítünk mindent.




A betű és hívószó leírásával kezdjük a füzetben a munkát. Megegyezés szerint nálunk a rövid magánhangzók pirosak, a hosszú magánhangzók kék színűek lettek. Minden gyereknek kinyomtattam a már korábban mutatott fonomimikára épülő hívóképeket, amit kinyírás után beragasztanak a füzetükbe.
Kimondjuk a fenti képekben található kis képek nevét, megbeszéljük, hogy hol halljuk az adott hangot, színezünk a feladatnak megfelelően, majd beragasztjuk a lapot a füzetbe. Ezt követően tapssal eltörjük a szavakat (szótagolunk), kimondjuk varázsnyelven (csak magánhangzóval), végül azokat a szavakat, amelyekben szerepel az adott magánhangzó, leírjuk a füzetbe. Itt is színessel írjuk az aktuális magánhangzókat. Ezek után, ha van idő, mondatba is foglaljuk a szavakat, így komplexen gyakorlunk mindent.






2018. február 15., csütörtök

Magánhangzók tanítása fonomimikával 3. Versikék

A múlt heti hangoztatás közben arra gondoltam, milyen jó lenne, ha minden hívószóhoz lenne egy kis versike. Lehet, hogy van is valahol, de gondoltam, nem keresgéléssel töltöm az időt, hanem vagyok én olyan "költő", hogy összehozzak néhány négysorost. Napról napra szaporodtak a versek,  a családtagok véleményét meghallgatva csiszolgattam rajtuk ha kellett, de közben el is kezdtük tanulni. (Annyira belejöttem, hogy néhány szóhoz 2 versszakot is sikerült összehoznom.)

Nagy örömömre tetszett a gyerekeknek, és ami a legnagyobb elismerés volt a számomra, hogy múlt pénteken, mikor a tanítás végén pakoltak be a táskájukba, valaki elkezdte mondani, aztán az egész osztály bekapcsolódott és mindenki verselte sorban azokat a kis versikéket, amiket addig tanultunk. (Ma az ó volt soron, egyet tanulunk naponta.)  

Mutatom nektek is, hátha valakinek megtetszik. Bár nem művészi alkotások, mégis van mondanivalójuk, (nevelési célzatuk), az osztályomban több tanulónak volt hozzáfűznivalója, így beszélgettünk is a bennük foglaltakról, miután megtanultuk. 

Kép forrása



Anya, apa elfáradtak,
alszanak a nagy fa alatt.
Hagyd most őket pihenni,
meseszépet álmodni!

֍               ֍

Állj, ha mutatja a lámpa,
vagy a rendőr így csinálja!
Tudja ezt már minden gyerek,
piros tilos, ha zöld mehet.

֍               ֍

Sokat eszik a medve,
ettől jön meg a kedve.
Eper, szeder, cseresznye,
neki kedvenc csemege.

֍               ֍

Házat épít Péterke,
gyorsan jár a kis keze.
Hogy a nagyi ne fáradjon,
liftet is épít bele.

֍               ֍

Int a tavasz, vigyázz ravasz!
Int a nyár, a Balaton vár.
Int az ősz, kertek alatt jár a csősz.
Int a tél, vár a tavon a jégpáncél.

֍               ֍

Levelet ír Marika,
most a Mikulásnak,
arra kéri, hozzon neki
csomagot egy párat.

Visszaír a Mikulás,
teljesül a vágyad,
aki ilyen jó gyerek
megérdemel párat.

֍               ֍

Mesét olvas édesanya,
hallgatja őt kicsi fia.
Rókáról és farkasról,
Juliskáról s Jancsiról.

֍               ֍

Ólálkodik a róka,
libahúsra  vágyik,
de a kutya lesben áll,
szegény róka pórul jár.

֍               ֍

Reggelihez készülünk,
tejet önt apa,
üres gyomorral nem megy 
iskolában a munka.

֍               ֍

Bodri kutyánk a hű társunk, 
vigyáz reánk, őrzi házunk.
Éjjel-nappal őrködik,
minden zajra felugrik.

֍               ֍

Mátyás király nagy király volt,
rá a nép hálával gondolt. 
Uralkodott hazánk felett,
legyőzte az ellenséget.

֍               ֍

Kishajó úszik a Tiszán,
a partról figyeli Milán.
Kíváncsian várja, kiköt-e hajója
a folyó másik partján.

֍               ֍

Nyugdíjba ment nagyapó,
ül a puha székben,
dolgozott ő eleget
egész életében.

֍               ֍

Űrhajó, űrhajó,
benne ülni volna jó!
Űrhajóznék este-reggel,
szállnék fenn a fellegekben.

Mindez azonban csak álom,
de álmomban kipróbálom. 
Űrhajózok, messze szállok, 
csillagokkal táncot járok.



Magánhangzók tanítása fonomimikával 2. "Bemelegítés"

Ahogy arról hétfőn írtam egy bejegyzésben, a magánhangzók felismerésének, megkülönböztetésének gyakorlásához visszanyúltam egy régebben használt módszerhez, a fonomimika módszeréhez. (Már most szeretném leszögezni, hogy nem búvárkodtam heteken, hónapokon át a módszer mibenlétét kutatva, bár bevallom pár napja olvasok egy 1934-es módszertani könyvet ebben a témában, de nem azért, hogy azt szeretném teljes mértékben alkalmazni, csak kíváncsi lettem. Nem szeretnék az egyes módszerek mellett, vagy ellen kiállni.)
Meggyőződésem, hogy nincs egyetlen célravezető módszer az olvasástanításban, minden egyes gyereknek megvan a maga kis útja, ami elvezet a betűk megtanulásához, nekünk pedig az a feladatunk, hogy segítsük őket ezen az úton. Hogy kiket mivel, és hogyan az a gyerekektől függ.




Ahhoz, hogy mindenki megtanulja, melyik hanghoz melyik betű tartozik, jól jön az órák elején a bemelegítés. Minden magyarórát azzal kezdünk, hogy sorban végigmondjuk a magánhangzókat, a hozzájuk tartozó hívószavakkal és közben mutatjuk is a megfelelő kézjelet (a - alszik, á - állj, e - eszik, stb.).

















Ezek után magánhangzókártyákat mutatok véletlenszerű sorrendben, a tanulóknak pedig az a feladatuk, hogy kimondják a hangot, a hívószót, és mutassák a hozzá tartozó mozdulatot.

Egyébként az év elejétől folyik ez a hangoztatás, persze a kézjelezés nélkül, amikor olvassuk a könyvben a magán-és mássalhangzókat, mindig megbeszéljük, hogy melyek a magánhangzók, és melyek a mássalhangzók, mégis keverik, keverték. Most viszont annyira ügyesen megy ez a mutogatással egybekötött "mondókázás", hogy néha nekem kell gondolkodnom, hogy melyik magánhangzó következik. Ez körülbelül 5 percet vehet el az órából, amit lehet pihenésképpen az óra közben is alkalmazni.