2014. február 27., csütörtök

Társasjátékok a törtek gyakorlásához

Van egy olyan mondás, hogy a jóból is megárt a sok. Remélem, nem ez lesz az első gondolatotok, ha meglátjátok ezt a bejegyzést. Már megint, vagy pontosabban fogalmazva, még mindig a törtek. Ígérem, nem mutatok több törtes gyakorlót, de ezt még szeretném megosztani veletek. (Lesz még, de ott típusfeladatokat fogok mutatni.)

2014. február 26., szerda

Szemléltetőeszközök a törtek tanulásához

Belekezdtetek már?  Mármint a törtekbe. Mi már igen, de a harmadikosaink még nem. Gyorsan mutatom, hogy milyen látványos kis dolgokat találtam a tegnapi keresgéléseim közepette. 

Ha kinyomtatjátok és elkészítitek ezt az aranyos hajtogatós szemléltetőeszközt, a gyerkőceitek biztosan fogják érteni, hogy mennyi egy egész, és hogy 1 negyed miért egyenlő 2 nyolcaddal vagy 3 tizenketteddel.

Az ötlet innen származik, én annyit módosítottam rajta, hogy a kész eszköz hátoldalára felragasztottam két papírcsíkot, amire az 1 ketted került. Szerintem így teljes, bár ezt nem lehet egymásba átlapozni, mint a többi részt.



Játékok feladatlapok a törtek gyakorlásához

Az előző bejegyzésemben írtam, hogy elkezdtük a törteket venni. Ha túl vagyunk az alapokon, gyakorlásnak jöhetnek a különböző játékos feladatlapok. Tavaly nem volt lehetőség ilyen jellegű  játékokra, csak bingóztunk egyet, meg rakosgattuk a törtrészeket. Remélem, most több óra lesz rá, így játékra is több idő jut majd.

Mutattam már azt a bizonyos "Kockázás" nevű játékot, amit mi anno egyszerűen csak egy négyzetrácsos lapon játszottunk. (Innen a neve.) Mivel tetszett a gyerekeknek, azóta matek órán is előkerült (itt írtam róla, szabállyal együtt), most ismét bevetem, hiszen a törtekhez is van egy feladatlap.

2014. február 24., hétfő

Ötletek a törtek tanításához

Holnap a törtek jönnek ismét matek órán. Kíváncsi vagyok, hogy mennyire fog gondot okozni, mivel tavaly elég jól értették. Azért mondom ezt, mert az írásbeli osztás is az első órán ment a legjobban. Persze a feladatok is egyszerűek voltak, aztán egyre nehezedtek. Végül mindenki belejött, 2-3 gyereknek okoz még továbbra is gondot, de remélem egy kis gyakorlás után, mire jön a dolgozat, nekik is fog menni.

Most viszont, hogy jól kezdjük a témát, előkerestem néhány olyan ötletet, amit már korábban találtam és mentettem a gépemre.

Kezdésnek, mintegy ismétlésként kapnak majd a gyerekek egy olyan lapot (amit itt most színesben láthattok), ahol kiszínezik az egyes törtrészeket, majd össze is hasonlítják őket.

Forrás

2014. február 21., péntek

Szövési technikák, eszközök

Gyermekkoromban a családunk nagyon sokszor szőtt, pokrócot. Persze nemcsak anyukám és nagymamám, hanem mi is. Mindig versenyeztünk a húgommal, hogy ki sző többet. Azt lestük, hogy mikor tűnik már fel a fonalon a "jegy", amikor át adtuk a szövés lehetőségét a másiknak. Aztán persze büszkén mondtuk anyukánknak, hogy ki hány jegyet szőtt. Ezek az emlékek ugrottak be a héten, a szövés kapcsán.



2014. február 20., csütörtök

Szőttünk

Még a nyári szünetben találtam néhány ötletet szövéssel kapcsolatban, ami annyira tetszett, hogy már akkor tudtam, hogy valamikor, valakivel el fogok készíteni közülük néhányat. Technika órán is tananyag a fonalmunka, csak ugye az alapanyag... (Mi nem szedünk osztálypénzt, ha akarok valamit, általában megveszem az osztálynak, és abból dolgozunk.) Aztán, hogy jött ez a kézműves szakkör, a keretből beszereztem néhány gombolyag fonalat.  

Az elmúlt hetekben kipróbáltuk a papírszövést, így kellő tudással a birtokunkban a héten belevágtunk az "igazi" szövésbe. Mindenki annyira precízen dolgozott, hogy kevés volt a másfél óra, de ma  a szünetekben volt lehetőség a folytatásra. Két kislány kivételével el is készült mindenki. (Ők elfelejtettek bejönni.)

Forrás

2014. február 18., kedd

2. blogszülinap

Kedves Olvasóim!
Hogy mennyire gyorsan szaladnak a napok, mi sem bizonyítja jobban, hogy ünnepelek ismét. Ma két éve, hogy elkezdtem a blogolást, a mai a 450. bejegyzés. Hát nem klassz?  



2014. február 16., vasárnap

Feladatlap készítő - Labirintusos műveletek

Továbbra is matek, most egy kis labirintusos gyakorló.  
Mindig is jobban szerettem azt a fajta gyakorlást, ahol a gyerekek azt hiszik, hogy csak játszanak. Ezért is örültem meg, amikor ráakadtam az alábbi oldalra. Itt aztán mindenki kedvére készíthet labirintust, gyermeke vagy tanítványa képességének megfelelően. Ki lehet választani, hogy milyen műveletet szeretnénk gyakorolni, hány mezőből álljon a tábla, és milyen nehezek legyenek a feladatok. Holnap ismét napközizek, így készülök néhány feladattal.


1. osztály

Társasjáték az osztás gyakorlásához

Korábbi bejegyzéseim között számos ötletet találhattatok a szorzó és bennfoglaló tábla gyakorlásához, most néhány egyszerű társasjátékot szeretnék megosztani veletek. 

A fiúk nagy kedvence lehet ez a Forma 1-es gyakorló. A külföldi oldalról letölthető a játéktábla és a kártyák is. 10 kisautóra lesz hozzá szükség, amiket a számozott pályákra kell állítani. Ezután nincs más hátra, mint húzni egy kártyát, megválaszolni az eredményt, és a megfelelő számon álló autóval előrébb gurulni egy mezőnyit. Vajon melyik autó ér először célba? 


Forrás


2014. február 12., szerda

Osztás gyakorlása játékos feladatlapokkal

Még a nyári szünetben találtam rá azokra a feladatlapokra, amiket a műveletek gyakorlásánál lehet hasznosítani. Néhányat már mutattam is nektek. Gondoltam, a szorzásos, osztásos feladatlapokat és egyebeket is majd akkor osztom meg veletek, amikor használjuk. Aztán az utóbbi időben annyira összecsaptak a hullámok, hogy nem jutottam el odáig.

Most viszont szeretnék megmutatni néhány osztásos játékot, mivel épp időszerű. (Gondolom más iskolákban is most járnak a szorzásnál, illetve az osztásnál.)  Van, amit "magyarosítottam", van, amit egyszerűen kinyomtattam és tollal írtam rá az általunk tanult osztási formát. De mivel tudom, hogy még pár napig sok-sok mindent kell elkészítenem, gyorsan mutatom.  

Kincskereső játéknak neveztem el, mert aki helyesen végzi el a műveleteket, bejárja a szigetet, és megtalálja a kincset, amit a kalózok ástak el a szigeten. A megadott oldalon egyéb szigeteket is találhattok (én kilencet láttam), így több napon keresztül lehet kalózkodni, kincset keresni. (Arra ügyeljetek azonban, hogy a regisztráció után, egy hónapban csak 10 feladatlapot lehet ingyen letölteni!)

Forrás

Téli olimpia 2014. Alpesi sí - Műlesiklás a tanteremben



Ma a tesi órán beindultak az "igazi" versenyek. Persze felénk se hó, se jég, esetleg sár. De ezt már tudtam, ezért eleve úgy készültem, hogy tantermi keretek között fogjuk megrendezni a versenyt. 

Első sportág, amit választottam, az alpesi sí volt, azon belül is a műlesiklás. (Már ha a Wikipédián lévő dolgokat jól értelmeztem.) Persze kis "alpesi sí", kis "műlesiklás".  


Valentin napi képeslapok

Nem akarok sokat (mellé) beszélni arról, hogy fontos-e a Valentin nap, pláne az alsó tagozaton, mert megoszlanak a vélemények az egész ünneppel kapcsolatban. Döntse el mindenki maga! Holnap viszont két rajzóránk is lesz, így belefér, hogy készítsünk valamit Valentin napra. Nagyon sok dolgot lehet találni a neten, amit meg szeretnék mutatni, az két különleges képeslap.

2014. február 10., hétfő

Téli olimpia 2014. - síelő, szánkózó "emberek"

Ahogy már az előző bejegyzésben írtam, szeretnék az osztályommal egy mini olimpiát rendezni, de ugye ami kis hó esett is, mára már teljesen elolvadt. Így kénytelenek leszünk a teremben, némi kis csalafintasággal "sportolni".

Tavaly készítettünk síelő embereket (sajnos), így most azt nem lenne értelme újra elkészíteni. Pedig szuper kis versenyt lehetett volna azzal is rendezni. 
Ahogy a fotón is látszik (az eredeti ötletnél) szívószál van a talpak közé ragasztva, így egy madzagon szépen csúszik. Hátha valakinek megtetszik és szeretné elkészíti, azért mutatom ismét.

Forrás

2014. február 9., vasárnap

Téli olimpia 2014. Hokipálya cipős doboz tetejéből

Amikor két éve a nyári olimpiai játékok folytak, az osztályomban mi is rendeztünk mini olimpiát. Most is valami hasonlót szeretnék kitalálni, ezért már el is kezdtem a keresgélést. Amit először találtam, az alábbi oldalon, egy hokipálya. (A szerző azt írta, hogy további tevékenységeket is fog mutatni az olimpiához kapcsolódóan. Tehát érdemes lesz később is visszanézni.)

Papírszövés

A Valikától kapott ajándékok között találtunk két csomag papírszövéshez szükséges fűzőlapot, illetve egy csomag (30 db) fűzőtűt. Nem volt kérdés, hogy rövid időn belül megmutatom a gyerekeknek ezt a technikát. A múlt héten szakkörön és órán is készítettünk "babaszőnyeget", természetesen a lehető legegyszerűbb mintával.




Aztán a hétvégén gondoltam, keresek még egyéb mintákat, mert emlékszem, gyermekkoromban én is nagyon szerettem szőni, és arra is, hogy bármilyen mintát tudtunk készíteni. Csak arra nem emlékeztem, hogy hogyan is került a szőnyegre egy tulipán, vagy egy ház.

Találtam is néhány jó oldalt, ahol különböző mintájú szőnyegeket, illetve a tervezéshez leírást is találtam. Aztán beugrott. Hát persze, mi is így csináltuk, csak hát olyan régen volt!

weaving patterns
Forrás
weaving patterns
Forrás

Forrás





Ha pedig hullámos vagy cikkcakkos alapra szeretnétek dolgozni, az sem gond, csak egy kis előkészületet igényel. Erre az oldalra kattintva megtudhatjátok, hogyan készül az alábbi szépség.

How to Weave Paper Placemats

Remélem felkeltettem az érdeklődéseteket, és ha eddig nem készítettetek ilyet, 
most kipróbáljátok ezt a fajta szövést.



2014. február 8., szombat

Játékos feladatok Matrjoska babával

Ha valamire rákattanok, akkor arra rá vagyok kattanva, szépen magyarul megmondva. Persze ez nem azt jelenti, hogy most már a csapból is Matrjoska fog folyni, csak az történt, hogy találtam egy orosz oldalon néhány olyan típusú feladatot, mint ami a  korábbi pakkokban volt, (persze nem annyit), orosz nyelven, a Matrjoska babával.
Annyiban másabb ez az összeállítás, hogy itt arról is lehet olvasni, hogy hogyan készül a baba, illetve egy kis babakészítési történelmet. Természetesen képekkel illusztrálva. Ízelítőül mutatok néhány feladatot.
Ha ellátogattok erre az oldalra, ti is letölthetitek.



Színezz a számoknak megfelelően!

Keresd meg az egyforma babákat!



A másik még amit mutatnék, egy matematikai feladat, a számok sorba rendezésének gyakorlásához tízig, illetve 11-től 20-ig, Matrjoskával. Ez is az előző oldalról való, csak más bejegyzésből.

Forrás


Végül egy másik oldalon találtam még fejlesztő feladatokat, így a három már PAKKÉNT is működhetne.

Rds Matryoshkák növekedés
Számozd meg a babákat, kezdd a legkisebbel!

meg fészkelő babák nővérek, megy át a labirintus
Melyik babának melyik a barátja?


Remélem, nektek is megtetszettek ezek az aranyos figurák, és kipróbáljátok a feladatokat!
Jó játékot!


Téli olimpia 2014. Fejlesztő feladatok

Az elmúlt napokban, ha volt egy kis szabadidőm, próbáltam olyan feladatokat keresni, amik kapcsolódnak a téli olimpiához. Egy orosz oldalon fejlesztő feladatokat találtam, amit ma ki is nyomtattam, lamináltam, és majd a jövő héten ki is fogunk próbálni. Ezek a feladatok megismertetnek a téli olimpiai sportágakkal, de közben fejlesztik a memóriánkat, figyelmünket, stb. 


Téli sportágak - kártya
Forrás


Lottó
Forrás


A 4. extra (Melyik nem illik a többi közé?)
A gyerekek a képeket figyelve észre kell, hogy vegyék, melyik három kép tartozik össze, és melyik nem. Többféle dolgot lehet megfigyelni, így több megoldás van.

Forrás


Sudoku
Forrás


Memóriakártyák
Forrás


Örülök, hogy ráakadtam az oldalra, bizonyára számos ötletet fogok onnan még hozni.  
Ha sikerült felkeltenem az érdeklődéseteket látogassatok el és nézzetek szét ti is! 



Látható hangok

Az elmúlt hetekben egy 30 órás tanfolyamon vettem részt, melynek címe lehet, hogy sok embernek lesz ismerős: Látható hangok. Egy nagyon aranyos hölgy volt az előadó (Dr. Antal-Lundström Ilona, a zenepedagógia professzora), aki nagyon kedves és közvetlen volt. Jó hangulatban telt a 30 óra, sokat énekeltünk, játszottunk, "tanítottunk". Természetesen kaptunk anyagot is, amivel majd az osztályunk tanulóit fogjuk fejleszteni. 

látható hangok     látható hangok     látható hangok

Nem akarok sok dolgot írni, mert az oldalukon megtaláltok minden infót, inkább néhány fényképet mutatnék, és megosztanám veletek azt a musicalt, amit  készítettünk az Ilonától kapott daloskönyv segítségével. (A Vuk című diafilm rövidített változata, 9 dallal.) Aztán a csapatunk elő is adta a kis művet.

Annyit azért szeretnék elmondani, hogy mi is a programjának a lényege. (Pontosabban fogalmazva idézek az oldalról.)
"A Látható hangok oktatócsomag, amely a kommunikációs kompetencia kifejlesztésére alkalmas pedagógiai program, amely azon a tényen alapszik, hogy a hang mind a nyelvi, mind a zenei kommunikációnak az alapköve. A Látható hangok egy komplex esztétikai programban játékos, népi gyermekdalokkal és érdekes ”hangképekkel” gyakorolja a gyerekek hangmegértési és kifejezési képességét." 

látható hangok


Írtatok már musicalt? Én még nem, de ezután fogok. Mert hogy is készül egy musical? Adott egy történet, amit teletűzdelünk hozzá illő dalokkal. (Jelen esetben a vidám zenészek dalaival, de bármilyen dal jó hozzá.) A könyvhöz tartozik 2 CD is, így könnyedén megtanulhatóak, és mivel a legtöbb dalhoz játék is tartozik, biztosan nagy hasznát veszem majd a továbbiakban. Már el is kezdtünk ismerkedni velük, és pár nap után az osztály kedvence lett a 120-as, ami kis manókról szóló, karácsonyi történet. (Nekem is az egyik kedvencem.)










Fekete István: Vuk 
MESÉLŐ: Valahol az erdő mélyén, egy nagy fa gyökerei között rejtőzködő rókavárban egy kora tavaszi napon nyolc kis róka született.
1.      DAL: Tavaszi dal (95.)
Mesélő: Apjuk és anyjuk büszkén szemlélte őket, és nem is sejtették, hogy hamarosan eljön a Simabőrű Ember, a villámló botjával, meg a kutyáival és feldúlja otthonukat. Csak két kölyök menekült meg: egy rókalány, akit a Simabőrű hazavitt, és a kis Vuk, akit anyja időben elrejtett az erdőben.
Karak az öreg róka magányos vadászata közben panaszos hangra figyelt fel.
VUK: Egyedül vagyok… kicsi vagyok… éhes vagyok…
MESÉLŐ: Ekkor egy mély hang kiáltott vissza a dombról
KARAK: Ki fia vagy odalent, kis vérem?
VUK: Kag fia vagyok… és még kicsi vagyok. Segítsetek Vuknak, a kisrókának!

KARAK: Gyere felém, Vuk, Kag fia. Iny, az anyád nem jöhet érted. Engem küldött. Az én nevem Karak, és rokonod vagyok. Velem kell jönnöd. Ezentúl az én barlangomban fogsz lakni.

MESÉLŐ: Karak barlangja egy sziklafalban volt. Szigorúan meghagyta Vuknak, hogy meg ne moccanjon, amíg ő alszik. A kisróka sokáig nem bírta a tétlenséget, és ugrándozása felriasztotta Karakot.

KARAK: Megmondtam, hogy csendben légy! Tanuld meg, hogy a róka nappal alszik és éjszaka vadászik!

2.      DAL: A kis róka (7).

MESÉLŐ: Miután Karak felébredt el is indultak Vuk első vadászkirándulására. Útközben Karak tanítgatta neki, hogy mire kell figyelnie vadászás közben. Meg kellett tanulnia, hogy a sünnel csak éretlen kölyök próbálkozik.  Azt is megtudta, hogy Nyau, a macska igen nagy falat egy ilyen kisróka számára. A kisróka nehezen szokta meg, hogy a szemét sohasem szabad tágra nyitnia, mert a villogása elriasztja a zsákmányt.

3.      DAL: Az erdőn (96.)

MESÉLŐ: Közben az erdő széléhez értek, ahol a Simabőrű háza állt.

KARAK: Kis Vuk, ez itt a legnagyobb ellenségünk, a Simabőrű háza. Ő pusztította el a szüleidet és testvéreidet. Óvakodj tőle, mert villámló botjával messziről is tud ölni, és a házát éjjel-nappal őrzi Vahur, az áruló rokon.

MESÉLŐ: A kerítésen túl Vahur éppen fiatalabb társát oktatta.

VAHUR: Vigyázz a gazda tyúkjaira, mert ha csak egyet is elvisz közülük a róka, az egész falu hangos lesz a szégyenünktől!

4.      DAL: Erre jön 1. vsz. (6.)

KARAK: Eredj fogjál Unkát!

MESÉLŐ: Mondta Karak, amikor a patak partjára értek, ahol önfeledten zenélt a békák népe. Vuk itt a nádasba bújt el, várva a kedvező alkalmat…
Az alkalom nem is késett soká. Vuk a béka után vetette magát és nem sejtette, hogy Unka nemcsak kiváló énekes, hanem valóságos ugróművész.
5.      DAL: A békanép (10.)

MESÉLŐ: Ám ekkor feltűnt Tás, a kacsa, az orra előtt. Nem is gondolt mát Unkára. Apró lábaiban megfeszültek az inak, nem érzett mást, csak a vadászat ősi gyönyörűségét. Tás éppen szundikált, amikor Vuk ráugrott. Aztán kihúzta a kacsát a partra, és nagy, komoly rókának érezte magát. Ő, Kag fia, aki még alig látszik ki az idei fűből, megfogta Tást.

6.      DAL: Kacsa mama úszik (8.)

MESÉLŐ: Másnap, harmadnap és a következő napokon egyformák voltak a hajnalok és az éjszakák. Vuk nőtt, és rövid utakra már maga járt zsákmány után. Karak nem győzött csodálkozni gyors fejlődésén.

Egyik este az erdőszélen portyázott Vuk, amikor egy házhoz ért, mely körül volt kerítve.A levegőben Vahur szaga járt, de jól ki lehetett venni a baromfi ólak nehéz illatát is.

7.      DAL: A baromfiudvarban (22.)

MESÉLŐ: A tyúkól felé tartott, amikor a sarokban fellobbant két zöld lángocska, két figyelő, mozdulatlan szem. Vuk észrevette, hogy rab róka figyeli. A két kis rókaorr összeért a rács hideg vasa mellett.

VUK: Ki vagy?

INY: Iny a nevem, anyámat is így hívták.

VUK: Akkor én a testvéred vagyok! Várj rám, visszajövök érted!

MESÉLŐ: Nem sokkal később Vuk Karakkal tért vissza. A kutyák a zápor elől behúzódtak a Simabőrű házába. A rókák sebesen ásni kezdtek. Karak és Vuk kívülről kaparta a földet, Iny belülről dolgozott eszeveszetten. Egyszer csak Vuk felkiáltott:

VUK: Lent is be van Iny zárva.

MESÉLŐ: A vasrács nemcsak a föld fölött, de alatta is őrizte a rab rókát. Végül Vuk ötletének köszönhetően, egy szekér segítségével sikerült kiszabadítaniuk Inyt a ketrecből. Pár perc múlva a három róka már az erdő felé rohant.

Egy hideg őszi napon éles kürtszó vágott végig árkon-bokron, és zizegve, törve megindult a hajtás. Kiabáltak a hajtók, egyre sűrűbben durrantak a puskák, s az erdő lakói halálos rémülettel menekültek.

VUK: Nem mehetünk semerre. Mindenütt ott a Simabőrű, a villámló bottal.

8.      DAL: A vadász (47.)

MESÉLŐ: Karak azonban nem bírta tovább, és kiugrott a sűrűből. Élesen dörrent a puska. Karak érezte, hogy valami belemart az oldalába. Visszatámolygott, lefeküdt, és megtört szemét még egyszer Vukra emelte.

KARAK: Én most elmegyek. A barlangom a tiétek.

9.      DAL: Jól vigyázz, te kisegér (5. átdolgozva)

MESÉLŐ: Leesett a hó. Egy napon Iny elment egy idegen rókával. Sokáig Vuk sem maradt egyedül a barlangban. Csele, a rókakislány itt keresett menedéket a hideg elől. Mire kitavaszodott, Vukból büszke apa lett.



Ha felkeltettem az érdeklődéseteket, látogassatok el az oldalra, 
ismerkedjetek meg a kiadványokkal, és próbáljátok ki!  



2014. február 5., szerda

Matrjoska baba papírból

Gondolom már mindenki izgatottan várja a téli olimpia megnyitóját. Én biztosan, ugyanis eszembe jutottak a 27-28 évvel ezelőtti Szovjetúnióval kapcsolatos élményeim. Tanító és orosz speckollosként 6 hetet töltöttem Odesszában, majd rá egy évre Volgográdban. Onnan aztán sokfelé kirándultunk, többek között Moszkvába, Kijevbe, Jaltára. (Előtte sem, azóta sem töltöttem ilyen hosszú időt külföldön sehol.) A szívem egy kis csücskében azóta is őrzöm ezeket az emlékeket. No meg persze a fényképeken és a kis szuvenyírokban. 


Forrás

Nem tudom, hány ember szeme csillan fel, ha azt a szót hallja, hogy "matrjoska" baba, vagy "hahlama", esetleg "tyubityéka"? (Az enyém igen.)

 hohloma
tyubiteyka
  
Az első dolog, amit Odesszában vettem egy matrjoska baba volt (hasonló, mint a képen), amit évekig őrizgettem. Aztán úgy jártam vele, mint a Rita babámmal: odaadtam a gyerekeimnek, ők meg "eljátszották". De most elhatároztam, hogy rendelek valahonnan egyet, az osztályommal pedig készítünk egyet (vagy kettőt).

A Google segítségével mindenki találhat kedvére valót, én most azt a hajtogatósat szeretném megmutatni, amit találtam, és biztosan elkészítünk. (Még a halmazoknál is nagy szolgálatot fog ez tenni.) Egyébként a bemutatott babáknak megtaláljátok a sablonját is a forrásnál.

Forrás



Amik még nagyon tetszenek:


Nyomtatható orosz babák, halom
Forrás


Forrás

Forrás


Persze vannak színezők is, csak választani kell.

Forrás


Remélem felkeltettem az érdeklődéseteket, és valamelyik ötletet ti is megvalósítjátok.



Ismerjük meg egymást!

Játékra hívott Emerencia, melynek segítségével még jobban megismerhetjük egymást. Bár korábban már részt vettem hasonló játékban, úgy gondoltam, most sem szakítom meg a láncot. Nem néztem vissza, hogy korábban miket írtam, így lehet, hogy lesznek ismétlődések.

Mielőtt azonban bármit is elárulnék magamról, jöjjenek a szabályok:

1. Linkeld be azt az embert a blogodba, aki kipécézett.
2. Ossz meg magadról hét dolgot, akár különleges, akár hétköznapi.
3. Pécézz ki 7 embert, nevezd meg és linkeld be őket a blogodba.
4. Egy hozzászólásban értesítsd őket a blogjukon, hogy ki lettek pécézve.


7 dolog magamról:

1.Tavaly ünnepeltük a férjemmel a 25 éves házassági évfordulónkat, és ugyancsak tavaly volt a pályafutásom 25. jubiláló éve. (25 év ugyanazon a munkahelyen.)

2. 2 felnőtt lányom van, akik közül az egyik kirepült, a másik is hamarosan követi.

3. 2 éve kezdtem a blogolásba, amiért azóta is hálás vagyok a lányomnak, ugyanis nagyon sok kedves embert ismertem meg ezáltal, és sok barátra is szert tettem így.

4. Nagyon szeretek kreatívkodni, újfajta technikákat megismerni. Sajnos nincs annyi szabadidőm, hogy mindegyiket aktívan végezzem.

5. Nagyon szeretem a limonádé (romantikus) filmeket, amit nem nagyon tudok bőgés nélkül végignézni. Emlékszem, régen anyukámon nevettünk, hogy mit lehet egy filmen meghatódni, aztán 22 éves koromban a Love story volt az, aminél nálam is eltört a mécses. Aztán a többin sorra. Most a férjem frocliz engem emiatt.

 6. Gyermekkoromban gyűjtöttem képeslapot, szalvétát, bélyeget. Most, hogy "felnőtt" vagyok, mindent gyűjtök, hátha jó lesz valamire alapon.

 7.  Nagyon szeretek olvasni, természetesen limonádé témájú könyveket. Sajnos utoljára a nyaralásunk alkalmával jutott rá idő.


Dióhéjban ennyit rólam. Akiket én szeretnék még jobban megismerni azok a következő személyek (A teljesség igénye nélkül, mert többet is szeretnék.):

                          1. Flóra
                          2. Belli
                          3. Mónika
                          4. Maminti
                          5. Erika
                          6. Gabriella
                          7. Ágnes


Remélem ti is jó játéknak tartjátok, és megtiszteltek azzal, hogy válaszoltok és továbbkülditek. Köszi.



Diótörő - kreatívan

Múlt héten olvastunk egy részletet a Diótörőből, ami a gyerekeknek nagyon tetszett. Hogyne tetszett volna, mikor a karácsony a témája. (A tanmenet szerint viszont csak most jött.) 

Az eredeti mesét E.T.A. Hoffmann írta, a  Diótörő és az Egérkirály címmel, bár Csajkovszkij nem ezt a verziót használta a megzenésítéshez, hanem egy Alexandre Dumas-féle átiratot. Ez volt Csajkovszkij utolsó balettje és színpadi műve. (Nem magamtól vagyok ilyen okos, hanem utánaolvastam, már csak hogy a gyerekeknek is tudjam elmondani.)

Miután elolvastuk a mesét, CD-ről meghallgattunk két részletet a műből. Annyira tetszett a gyerekeknek, hogy másnapra a Youtube-ról letöltöttem a balettet, amiből aztán részleteket néztünk meg. (Aztán ahogy ehhez a bejegyzéshez kerestem egy részletet, kiderült, hogy rajzfilm is készült a mű alapján, így azt is letöltöttem. Már el is kezdtük nézni, remélem rövid időn belül végig is nézzük. Ti ismeritek? Itt megnézhetitek.)






Hogy teljes legyen az élmény, technikaórán és a csoportos foglalkozáson készült egy balerina illetve egy katona. 
Balerinát már korábban találtam a Krokotak-on, (többet is) így azt csak elő kellett keresni, a katonát illetően viszont  vasárnap keresgéltem, és persze több ötlet is előkerült, így nehezen tudtam dönteni. 

Forrás

Ez egyszerűbb volt, így mi ezt készítettük el.

Forrás

Természetesen a sablon mind a két forrásnál megtalálható.



Mint ahogy már említettem, katona többféle is volt. Nem tudtam, hogy vajon a gyerekeknek melyik tetszik majd jobban, így vittem anyagot a vécéguris és a spatulás katonához is. 6 tanuló gondolta úgy, hogy szeretne maradni. Végül készült ilyen is, olyan is. (Sajnos jégkrémpálcikám csak nagy volt, így kicsit hosszabb lett a keze, de nem akartam eltörni.)



Gyerekek munkája



Vécéguris megoldást sokat találtam a Google segítségével, amit aztán a lehetőségekhez képest (és a gyerekek elképzelésének megfelelően) próbáltunk a lehető legjobban elkészíteni. 3 gyerek festette a katonát, egy pedig színes papírból ragasztotta. (Az egyik tanuló hazavitte, mielőtt lefényképezhettem volna, ezért van kevesebb a fényképen.)




Ahonnan végül az ötletet merítettem:
Second Grade Christmas Activities: Nutcracker Soldier
Forrás



Ha nem akarjuk a véletlenre bízni az eredményt, ezt a nyomtatható, színezhető figurát javaslom elkészíteni. (Nem tudom, hogy a méret megfelelő-e, mivel ez műanyag csőhöz készült.)


FORRÁS




Aki pedig (majd karácsony táján) rajzolni szeretne egy Diótörőt, annak itt van hozzá a segítség.

Forrás