2015. május 27., szerda

Mozgó fakopáncs

Az elmúlt hetekben nem jelentkeztem bejegyzéssel, aminek több oka is volt. Hogy csak a legfontosabbakat említsem:
1. Kifogott rajtam egy kis megfázás, ami miatt három hétig takarék üzemmódban működtem. (Még most sem vagyok jól, szerintem elköhécselek a tanév végéig.)
2. Valahová jól eltettem azt a vezetéket, aminek a segítségével át lehet tölteni a fényképezőgépről a képeket a gépre. (Kép nélkül meg ugye mit sem ér az egész.)
3. Benne vagyunk az év végi felmérésekben, amit olykor kétszer is megíratok, a jobb jegy érdekében, és ugye két osztállyal ez kicsit körülményesebb, mint eggyel. 

De azért születtek izgalmas dolgok, mutatom is gyorsan egymás után, hogy miket készítettünk. Először is, a madarak és fák napjához kapcsolódóan olyan mozgó fakopáncsok készültek, melyhez az ötletet a Gyereketető - meséld el, mutasd meg! oldalán láttam (Református Gyerekek Horvátországban).  Ezúton is köszönet Évinek, hogy megosztotta ezt a szuper ötletet! 

Az elkészítésről részletesen ITT találtok leírást és fázisfotókat.



Forrás


A színezhető sablont egy program segítségével kicsit feljavítottam, mivel a nyomtató az eredetit halványan nyomtatta ki, így a gyerekeknek nehezebb dolguk lett volna. Így is volt olyan, aki "szárnya szegetté" tette a madárkáját. Több órát vett igénybe a színezés, nyírás, és összeállítás, így a csoportkép lemaradt. A szívószál elég keskeny volt, így sok időbe telt, míg a fonalat átbűvészkedtük rajta. Pillanatképek vannak a készítésről, és a kipróbálásáról, így most ezeket mutatom.









Végül itt a sablon, ha valakinek megtetszett, és a tanév hátralévő részében szeretné elkészíteni.





Jó kreatívkodást!



Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése