ZENE: EMBEREK : Tábortűz
Mosolygó május
Mosolygó május legeslegszebb napja,
Édesanyáknak ünnepe e nap ma.
S nekünk ünnep, hogy itt vagyunk ma együtt.
Nekünk ünnep, hogy őket ünnepeljük!
E pár szál virág tanúnk arra,
hogy átérezzük majd nagyon.
Ti vagytok egész életünkben
a biztonság, az oltalom!
Egy életen át úgy igyekszünk,
sohse érhessen az a vád,
hogy könny sápasztja mi miattunk
szemetek bízó sugarát.
Arcotok mindig mosolyog ránk,
de amit szemünk rajta lát :
Végigdolgozott nappalok, esték,
és átvirrasztott éjszakák.
ha elfáradtunk a nap végén
körénk fonódik karotok,
őrző szemetek pelyhes paplan,
szívetek altatót dobog.
Ha szívünk szerint adhatnánk ma nektek
Megszednénk az összes nyíló kertet
De így csak annyit kérünk:
Fogadjátok szívesen ezt a friss csokor virágot
Mindenki nevében, akik itt most állunk.
Köszöntsön szívből egy-egy szál virágunk!
ZENE: MAMA KÉRLEK 1.2.
(édes éjszakán… még tudnom kell, miért vagyok.)
Hol voltam, amikor még nem voltam?
Előletek jól elbújtam.
Pici búzamag, az voltam,
ezüstcsillag egy álomban.
Mi minden voltam helyettem,
Mielőtt meg nem születtem.
Rebbenve halkan, félőn, csendesen
/angyal suhanhat így, ha csókot ád /
Megkopogtatta testem templomát.
Mintha üzenne:”élek, itt vagyok.”
Anyám! Anyácskám! Lelkem rád ragyog.
Az ingecskéket fodrozd már, siess,
Fehérke ágyat jó puhára vess.
Mert sarjadok csak én, csodás titok,
De nemsokára – ó anyám! Anyám!
Lelked virága : ifjú, szép talány
Hervadt szívedre halkan rányitok.
Sűrű árnyak sötétjében
csillogó szél zöld fényében,
tűlevelek szőnyegén
hová kis legény?
Csillagbokrok ág-bogában,
bársony égbolt sátorában,
óriás hegyek peremén
merre, kis legény?
Virágok bimbója árnyán
lovagoltál fűzfa hátán,
levél fényes tenyerén
nődögéltél csepp legény.
Csillagfürtök alatt háltál,
fáztál-e még rámtaláltál?
Gyöngyszemek közt sírdogáltál,
édes kicsikém!
Hajad most erdők sötétje,
szemed csillag reszketése,
tekinteted csupa fény-
megérkeztél, kis legény!
ZENE : CSERHÁTI : ITT VAGY VELEM…
Az emberek a nevüket
szeretik, vagy nem szeretik!
Közbe ki szólhat, hisz kicsi,
amikor elkeresztelik!
Nekem Te adtad a nevem
aranyszívű Édesanyám,
vállalván, hogy – apukámmal –
mellettem állsz, vigyázol rám!
Figyeled növekedésem,
vigasztalsz, ha gyötör a bú,
gyermeknek elvállaltál
- és úgy szeretsz – Édesanyu!
Köszönöm a kedvességed,
a bizalmat … a nevemet!
Hálálkodnék, de szó helyett
bizonyítóbb a szeretet!
Mikor a gyermek gőgicsél
Isten tudja, mit beszél!
Csak mosolyog és integet…
Mit gondol? Mit mond? Mit nevet?
Amint virággal esti szél,
Az anyja vissza úgy beszél,
Oly lágyan és oly édesen…
De őt sem érti senki sem.
Hogy mit beszélnek oly sokat,
Apának tudni nem szabad:
Az égi nyelv ez. Mély titok.
Nem értik, csak az angyalok.
Beney Zsuzsa : Megnőttél
Álmodban,
puha-meleg, pólyamélyi álmodban
fehér egér cincogott az ágyadban,
előcsalta, csalogatta
rizs-fogaidat.
Álmodban,
pörgő-forgó, szuszogó mély álmodban
nyuszi húzta a hajad,
úgy növelte, növesztette
szőke copfodat.
Járókádra-
Most figyeld csak, a rácsára
kis madárka száll-
ő tanít meg lépegetni:
jár a baba jár.
Kissné Tóth Lenke: Édesanyám
Mikor bölcsőben szenderegtünk
- Angyalok álmát álmodón –
Valaki ott járt ágyunk mellett
S mi azt gondoltuk nagy bohón,
Hogy tündér vigyáz álmainkra,
Angyal suhan át a szobán,-
Pedig Te voltál ott mellettünk,
Te őrködtél ott jó anyám!
Hozzád vittük a könnyeinket
S elhordtuk ajkad mosolyát,
Hozzád vittük a nehéz leckét
S a babaruha rongyosát;
Segítettél a kisdiákon
S a rongyos – ruhás babán.
Varázshatalma volt kezednek
Én édes, drága jó anyám!
Te voltál kis gyerekszobánknak
A királynője, angyala.
Hányszor virradt ránk ágyunk mellett
Az új napnak hajnala.
S ha víg meséért kopogtattunk
Kincses szívednek ajtaján,
Sohsem fogyott el ajkadról
A meseszó – én jó Anyám.
S mióta első lépteinkre
Tanított ölelő karod,
Úgy érezzük, hogy az a két kar
Láthatatlanul marad ott
S ölelve vezet át örökké
Az élet száz gondján, baján…
Az Isten áldjon meg ezerszer
Én édes, drága jó anyám!
Gyárfás Endre : Anyámnak
Alighogy kelsz, már gondot ád a reggel,
Tejért indulsz kocogó üveggel,
Kenyeret sütsz, vagy érte mégy a pékhez
S már mondanám : Anyám, pihenj, elég lesz!
Pedig csak most kezdődik napi munkád,
Temérdek terhet, koloncot rakunk rád,
Ruhát piszkolunk, gyűrünk, szaggatunk,
Terád hárítjuk sok apró bajunk.
Ha itt legbelül, szívünkben bármi bánt,
Neked mondjuk csak el, Édesanyánk.
S a boldogságot, jó hírt, örömet
Kivel is osszuk meg, ha nem veled?
Mit gyermek nyújthat át, olyan kevés,
Sas röpte mellett lepkeröppenés.
De Anyánk – s ezt majd tettel mondjuk el –
Minden virágnál többet érdemel.
ZENE : Hogyha majd minden reggel
A nagymamánál jó,
csak ott jó igazán.
A nagymamának sok keze van,
de ez igaz ám!
Egyik kezével főz,
a másikkal mosogat,
a harmadikkal fejemen
egy dudort borogat,
a sokadik kezével
kinyitja a tehénen a csapot,
s a tehénből máris
friss, meleg tej csobog
A nagymamánál jó,
mert ott van nagyapa,
aki a mezőről tücsökszavú
estét hoz haza.
Este van, este van,
későre jár,
aludj el, kisfiam,
aludj el már.
Látod az erdő is
elszunnyadt rég,
Lágy szellő suttogott esti mesét.
Alszik a virág is
mind szendereg…
Hunyjad le kicsikém,
csillagszemed!
Lepihent ágyába
a napsugár,
fészkében szundikál
a kismadár.
Hűs cseppről álmodik
az alvó rét,
csillagos takarót
vont rá az ég…
Aludj el, kisfiam,
aludj el már,
este van, este van
későre jár.
Iványi Mária : Aludj, édes anyukám
Nézd csak! Nézd csak, babukám!
Elaludt az anyukám.
Ne mocorogj! Maradj szépen
csöndesen a babaszéken!
Én is melléd ülök halkan,
nehogy álmát megzavarjam.
Ugye tudod, babukám,
fáradt az én anyukám.
Mindig olyan sok a dolog,
egész nap csak sürög – forog!
Odamegyek csendben, halkan,
álmát nehogy megzavarjam.
Betakarom… így ni … lám,
aludj édes anyukám!
Megcsókolom a két szemét,
hadd álmodjon sok szép mesét!
Így altat el ő is engem.
Őrzi álmom halkan, csendben.
Látod, látod babukám,
ilyen az én anyukám.
Szeretem is nagyon, nagyon!
A szavát én megfogadom!
S most őrzöm álmát halkan,
csendben, nehogy megzavarjam.
ZENE : MILYEN SZÉP A VILÁG vagy
ESTE JÓ
Ha zöldell a fű, ragyog a fény,
a könnyű szél arcomhoz ér,
akkor hadd mondjam el, milyen szép a világ.
Ha leszáll az est, a hold vigyáz ránk,
S barátként kíván jó éjszakát,
Neked hadd mondjam el, milyen szép a világ.
Cserjési Sándor : Édes, jó anyám!
Édes, jó anyám!
Tudod, hogy hálás, szerető fiad vagyok,
S ahogy most megszólalok,
Remegve jő ajkamra a szó,
Mert a mai nap olyan megkapó.
Ma melegebben süt a nap az égen,
Mégis csak a Te szereteted sugarát érzem,
Mely szívedből ömlik rám,
Köszönöm ezt Néked, anyám!
Áldott legyen minden lépted,
Imáimban fohászkodom érted,
Anyám, hogy éltedbe gond ne essen,
A jó Isten erőben, boldogságban
Sokáig éltessen!
Horváth Emerencia : Mit dalol…
Mit dalol a kis csalogány
nyári lombos ágon?
Te vagy nekem a legdrágább
széles e világon.
Mit susog a pici szellő
hallgatódzó fáknak?
Örömünnepe van ma egy boldog
kis családnak.
Mit mesél a kis virágnak
ringó harmatcseppje?
Édes kedves anyukámnak boldog
legyen élte…
És én kicsi, gyenge lányod,
ki oly forrón szeret
Ráborulok a szívedre s
megcsókolom kezed,
Mert nem tudlak méltóbb
szóval köszönteni téged.
De ha kell, az életemet is
feláldozom érted.
Virágot legszebb csokorral,
köszöntést legszebb szavakkal
illik ma mondani.
Őt köszöntjük, aki
emberré fölnevel,
ki magához emel
s ezer jót érdemel,
a legdrágább édesanyát.
Minden jót gyermek - szívünkből,
sok szépet boldog örömből
illik ma nyújtani.
Őt köszöntjük, aki
életet ad nekünk,
hogy élünk, szeretünk:
a legdrágább édesanyát.
ZENE: Ratkó József : Zsoltár (halkan)
Közben egy tanuló szavalja a verset:
Az anyák halhatatlanok.
Csak testet, arcot, alakot
váltanak, egyetlen halott
sincs közülük; fiatalok,
mint az idő. Újra születnek
minden gyerekkel;
megöletnek minden halottal-
harmadnapra föltámadnak,
mire virrad.
Adassék nekik gyönyörűség,
szerelmükért örökös hűség
s adassék könny is, hogy kibírják
a világ összegyűjtött kínját.
Egyszer úgy lesz, ahogy mondtam,
kimegyünk a tarka rétre,
szedünk rózsát s vadvirágot
piros pettyes kis kötődbe.
És ha lesz majd jó nagy csokor,
s jön az este lassan, szépen,
szedünk hozzá még egy kicsit
alig marad már a réten.
A sok rózsát, margarétát,
összekötjük bokrétába,
hazahozzuk, s édesanyánk
csókot hint majd az orcánkra.
Anyák napjára
Édesanyám! Dolgos, kedves,
Szíved szeretettel teljes,
Édesanyák nagy ünnepén,
Anyák napján köszöntlek én.
Köszönöm sok jóságodat,
Melengető mosolyodat,
A sok boldog órát, percet,
Melyet szereteted szerzett.
Köszönöm Istenem az édesanyámat!
Amíg ő véd engem, nem ér semmi bánat!
Körülvesz virrasztó áldó szeretettel,
Értem éjjel-nappal dolgozni nem restell.
Áldott teste, lelke csak érettem fárad,
Köszönöm , Istenem az édesanyámat.
Köszönöm a lelkét, melyből reggel, este
imádság száll Hozzád, gyermekéért esdve.
Köszönöm a szívét, mely csak értem dobban
- itt e földön senki sem szerethet jobban! -
Köszönöm a szemét, melyből jóság árad,
Istenem, köszönöm az
édesanyámat.
Te tudod, Istenem - milyen sok az árva,
Aki oltalmadat, vigaszodat várja.
Leborulva kérlek: gondod legyen rájuk,
Hiszen szegényeknek nincsen édesanyjuk!
Vigasztald meg őket áldó kegyelmeddel,
Nagy-nagy bánatukat takard el, temesd el!
Áldd meg édesanyám
járását-kelését,
Áldd meg könnyhullatását,
áldd meg szenvedését!
Áldd meg imádságát, melyben el nem fárad,
Áldd meg két kezeddel az Édesanyámat!
Halld meg jó Istenem, legbuzgóbb imámat:
Köszönöm,
köszönöm az édesanyámat!!!
Úgy szeretnék venni neked gyémántot és aranyat.
Nem tehetem, ezért mondom versben el e szavakat.
Tudnod kell, hogy úgy gondolom, örülök, hogy élek,
És ha újra születhetnék, neked születnék meg.
Mert a lélek gazdagságát nem pótolja semmi,
Fontosabb, hogy itt vagy, látlak, s velem akarsz lenni.
Fontosabb az, amit érzel, ha a neve szeretet,
Minél többet adsz belőle, annál több lesz teneked.
Úgy szeretnék odaadni, mindent, ami szép,
Remélem, hogy nagykoromban megtehetem még!
Ha azt adnám, amit érdemelnél
Minden nap tejben-vajban fürödhetnél.
Szél meg nem fúhatna, bánat sem érne,
Mert aki bánt, az meglakolna érte!
Ha hálám elvárnád anyaságodért, az életemért,
A virrasztásokért, a gondoskodásért, simogatásért,
A milliónyi – mindig jó tanácsért, az édes tejért,
A foszlós kalácsért… biztos, hogy rövid volna rá az élet;
ZENE: indul halkan : Úgy szeretném
meghálálni, a tanuló tovább mondja a verset:
De anya vagy, a hálát nem igényled.
Te boldoggá szépülsz, ha évi pár napon
Gondolatom és szívem Neked adom!
Hogy elhitessem Véled mit tegyek?
Én egész évben … egyformán szeretlek.
ZENE: Úgy szeretném meghálálni vagy
: Mama indulnom kell
(Ugye kitaláljátok, hogy az Úgy szeretném meghálálni maradt végül itt is.)
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése