Képes napló - másképp

A nagyobbik lányomtól minden éven kapok egy naplót, amit saját maga készít, hogy abba írjam az emlékeimet, jelöljem a folyadékfogyasztásomat (amit sose tudok 2 literre feltornázni), odafigyeljek egy kicsit a bőrömre, meg minden egyéb hasznos dologra. A lelkesedésem mikor meddig tart, de férfiasan bevallom, nem túl sokáig. (Tavaly mindössze 11 napig. SZÉGYEN!!!)
Idén azonban megfogadtam, hogy jobban odafigyelek, és észreveszem az apró örömöket az életemben, amit aztán le is jegyzek. Már ha kaptam egy újabb esélyt, még jobban ki kell használnom.

Elhatároztam, hogy még jobban oda fogok figyelni mindenkire, többek között magamra is. Éppen ezért több időt fordítok a szórakozásomra is. Persze, csak miután elvégzem a betervezett feladataimat. 

Eddig sikerült, és bár fénykép nem nagyon készült, szeretném megosztani Veletek, hogy mi mindennek örültem ebben a hónapban. Persze nem mindent, csak ami nem sért személyiségi  és egyéb jogokat.

Január 01. péntek

Újév napján, babonából sosem szoktam dolgozni, nehogy már az egész évem a munkáról szóljon! Ilyenkor általában sokáig alszunk, mivel reggel fekszünk le, aztán eszünk, iszunk és tévézünk. Az idén azonban csendes vegetálás volt, az éjfélt konkrétan átaludtam, így reggel normális időben ébredtem. Mivel a téli szünet másképp telt, mint ahogy terveztem, így nem készültem el egy levelezős verseny néhány feladatával. Ezen a napon sikerült befejeznem.

02. szombat

Erre a napra két publikus "örömködés" is jutott. A nagyobbik lányom szerencsésen hazaért a németországi kiruccanásából. Hozott is jó pár finomságot, csak persze a nagy élménybeszámoló közepette kép nem készült, aztán lassan el is fogyott minden. Kaptam még tőle néhány szemüvegtörlő kendőt, mivel általában csak akkor törlöm meg a szemüvegem, ha konkrétan már semmit sem látok. Egyébként nem is használom, csak tévénézéshez, meg ha kimegyek az utcára. Akkor meg minek törölgessem állandóan?

A kisebbik lányoméktól kölcsönkapott kocsival akartunk bemenni elé az állomásra, de előző nap nem jól zártuk le a csomagtartót, égett egész éjszaka a lámpa, így az aksi lemerült, "Sir Lancelot" (Mitsubishi Lancer) nem indult el. Így jár az ember, ha nem ismeri mások autóját. De persze megoldódott a dolog, mint általában minden.

03. vasárnap

A bátyámék anyukámtól hazafelé jövet bejöttek "újévet köszönteni". A főbb ok az volt, hogy anyukám leadta nekik a drótot, és saját fülükkel akarták hallani a karácsony előtti történéseket. Ebben a rohanó világban nagyon elhanyagoltuk egymást, de jó érzés volt, hogy aggódott értünk és benézett. 

04. hétfő

Sok telefonálás és nézelődés után sikerült vennünk egy autót. Ne tudjátok meg! 2002-ben vettük a korábbi autónkat, az is egy rémálom volt, de akkor legalább tavasz volt. Ruhát sem szívesen vásárolok, nemhogy autót! Egyik kereskedésből ki, a másikba be. Brrrr. A férjem a neten megnézett legalább 500-at, és időnként szólt, hogy menjek és nézzem meg én is. Mit nézzek rajta? Mindegyik autó volt, 4 kerékkel. Legalább ha egyszer tankot vagy tengeralattjárót mutatott volna!
Végül sikerült vennünk egyet, amiről hajszálon múlt, hogy le nem maradtunk. Ha elmegyünk egy másikat is megnézni, ahogy azt terveztük, elviszik az orrunk elől. Így az a fiatalember lepődött meg, aki szintén nézegette, majd elment. Később, mikor visszajött, hogy megvegye, már csak a hűlt helyét találta. 

05. kedd

Délelőtt a suliban hosszabb-rövidebb "élménybeszámolót" tartottam a téli szünetről. Egy volt kolléganőm is meglátogatott, jött boldog új évet kívánni. Kb. 6 éve mehetett nyugdíjba, de azóta is gyakran visszajár, illetve havonta egyszer biztos, hogy felhív telefonon. 20 évet dolgoztunk együtt, és lettünk egymás jó barátnői.
Délután ejtőztem (néha kijár az embernek), és megnéztem a Schindler listája című filmet, már nem is tudom hanyadszor. Ti szoktatok sírni a végén? Mert én igen.

06. szerda

Mennyi az esélye annak, hogy egy ismerősötök egy adott településen autózik éppen el az előtt a vállalkozás előtt, amelynek a telefonszámára kíváncsi vagy? Nekünk volt részünk ilyenben, mikor ugyanott akartunk téli gumit venni az autónkra, mint korábban a lányunkéra,  de nem tudtuk, hogy melyik is az a település. Egy környékbeli ismerősünket hívtuk fel telefonon, aki éppen akkor ment el a ház előtt, mikor hívtuk, így egyszerűen megállt, és leolvasta a cégtábláról a telefonszámot.

A gyerekeim az évek során megszokták, hogy én nem olyan dolgok iránt érdeklődök, mint mások. Egy nyomda, zseníliadrót, vagy éppen egy csomag lamináló fólia jobban lázba hoz, mint egy parfüm, vagy bármi. Éppen ezért ők is ilyen szemmel nézelődnek, bárhol is járnak. Most a kisebbik lányomtól kaptam két csomag zseníliadrótot, ami nagyon jó alapanyag lesz sok-sok kreatív dologhoz. Mindenki odafigyel rám és a hóbortjaimra. Hát nem tüneményesek!

08. péntek

Elhoztuk az autót a kereskedésből, ami mindenkinek elnyerte a tetszését. (Még jó!) Csak valahogy én nem tudtam még megbarátkozni vele. Pedig elég barátkozós típus vagyok, de valahogy most még nem megy. Hogy vezetni mikor fogom..., azt csak a Jóisten tudja. Tavaszig biztos nem, mivel az anyósülésen sem szívesen ülök. Inkább a hátsó ülést díjazom, onnan nem sok mindent lehet látni. A lányaim évek óta ígérik, hogy vesznek nekem egy utazáshoz való hűthető-fűthető szemmaszkot. Lehet, hogy nem hoznám rájuk olyan sokszor a frászt.

Újabb naplót kaptam a nagyobbiktól, amit már csak jövőre fogok használni, mert a tavalyiba csak 2 hétig írtam, és gondoltam, nem lehetek ennyire pazarló. Ezt szeretem bennük: mindig gondolnak a másikra (rám és egymásra), és nagyon szeretik egymást. Örülök, hogy ilyen gyerekeim vannak!

09. szombat

A KIK-ben nagyon szép mintás nyomtató papírt vettem, amit sok szép dolog készítésére fogok majd használni. Mikor itthon kibontottam és megnéztem, rájöttem, hogy ez nem is nyomtató papír, hanem műszaki rajzlap vastagságú és minőségű. Szuper! Így még több lehetőség van benne!

Délután felmentünk anyukámhoz (kicsit megkésve személyesen is újévet köszönteni), aki egy újfajta salátával várt. Tudja, hogy imádom a salátákat, így gondolt rám is. Egyre jobban átérzem, hogy milyen nagyon nehéz szülőnek lenni. Azt, hogy nehéz, már régóta tudom. De valahogy én nem voltam az a túl aggódó típus eddig, mint mondjuk az anyukám. Mindig azt mondtam neki, hogy nem kellene annyit felesleges aggódnia, mert ha baj történik, hivatalból úgyis értesíti majd őt a rendőrség, vagy a mentőszolgálat.
Ismeritek azt a mondást, hogy kisgyerek kis gond, nagy gyerek nagy gond? Régebben nem hittem el, aztán ahogy a lányaim cseperedtek, úgy döbbentem rá, hogy tényleg igaz. Most újabb dologra jöttem rá: bármennyi idősek is lesznek a gyerekeim, életem végéig aggódni fogok értük, ahogy anyukám is aggódik értünk a mai napig. (Nem gondoltam eddig, hogy ilyen létezik.)

10. vasárnap

Ebédre jöttek a kisebbik lányomék, itthon volt a nagyobb is, így  egy kis időre teljes volt a család, mint a régi szép időkben. (Na ez most úgy hangzott, mintha száz éve élnénk papával kettecskén.) Sokat beszélgettünk, majd előbb az egyik, majd a másik ment vissza, így késő délutánra megint csak ketten maradtunk.
Mivel hétfőn van technika óránk, készítettem egy újévi szerencsemalacot a kisebbtől kapott zseníliadrót felhasználásával. Remélem meghozza a szerencsénket!


11. hétfő
Sikere volt a malackának a suliban, és az volt az egészben a legjobb, hogy annyira könnyű volt, hogy mindenkinek tökéletesre sikerült. Egyre többször hallom a gyerekektől, hogy nagyon szeretik, mikor ilyen dolgokat készítünk. Tény, hogy tavalytól sokat ügyesedtek. Igaz az a mondás, hogy gyakorlat teszi a mestert.

14. csütörtök
Karácsonyra csősálat kötöttem a lányaimnak, amiről ugyanúgy nem készült fénykép, mint a többi ajándékról. De. Mivel anyukám áprilisban lesz 70 éves, és kérte, hogy kössek neki is egy ilyen sálat, hát elkezdtem. (Persze neki kedvesen mondtam, hogy úgyis ráér, kössön magának.) Minden nap kötök egy-egy órácskát, így lassan, de biztosan elkészül. Még két párna is tervben van, remélem elkészülök vele addigra. Az már keményebb dió lesz.

16. szombat

Ismét hazajött a nagyobbik, és meglepett egy-két szépségápolási cuccal, illetve "lommal", ami jó lesz majd valamire. (Mert ugye valami mindig jó valamire. Csak lassan már a lakásban nem férek tőlük.) A kisebbel megosztoztunk a dolgokon (természetesen nem a lomokon), ami abból állt, hogy ő elvitte, ami neki kellett, a többi maradt nekem. Alkoholos filccel ráírtam, hogy mi, mire való, mert van egy-két olyan dolog, amit korábban kaptam, és azért nem használom, mert nem tudom, hogy mire kéne. (Na ezzel elárultam, hogy ebben a tekintetben az almák messze estek a fájuktól.)

17. vasárnap

Ismét a hétfői technika órára készülve most síelő babát készítettem csipeszből és zseníliadrótból. Van 200 db az utóbbiból, úgyhogy még fog készülni jó pár dolog. Szeretem ezeket az alkotgatásokat, mert  lelki szemeimmel mindig látom előre, hogy másnap mennyire fognak örülni ennek a gyerekek. És az ő örömük az én örömöm is.

Este úgy döntöttem, hogy tévénézés közben kilakkoztam a körmöm az egyik ajándékba kapott lakkal.  Már ha egyéb smink cuccot nem használok, legalább a körmöm legyen egy kicsit nőcis. Gyönyörű a színe, teljesen beleszerelmesedtem, mint ahogy a nagyobbik szokta mondani. Kár, hogy nem készítettem róla fényképet!

18. hétfő

Az egyik tanítványom napi rendszerességgel csokit hoz az iskolába. Többször viccelődtem már vele, mert enni viszont nem szívesen eszik. Megegyeztünk, hogy csak akkor eheti meg a csokit, ha megeszi a szendvicsnek legalább a felét. Mostanra odáig jutottunk, hogy kérés nélkül megeszi az egészet. A csokiból viszont, ha úgy tartja kedve, csak a felét eszi meg, a másik felét leteszi az asztalomra. Hiába mondom neki, hogy tegye el, ragaszkodik hozzá, hogy elfogadjam. Ezen a napon is ott várt egy az asztalon.

19. kedd

Elkezdtünk készülni a farsangra. Igaz, hogy éppen egy hónap múlva lesz (igen, megint böjtidőben), de szeretném, ha tökéletesen sikerülne. Tavaly másodikok voltunk, remélem, az idén elvisszük a fődíjat! Mivel nincs tornatermünk, teljesen mindegy, hogy tesiórán a tanteremben próbálunk valahogy tornázni, vagy a zenére táncolunk. Nagyon jókat szórakozunk közben. A neten találtam egy-két jó ötletet, abból turmixoltam össze egy saját koreográfiát.

20. szerda

Egy csomagra vártunk, amit egy héttel korábban adott fel a nagyobb, de csak nem akart megérkezni. Már hívtam a lányom, hogy érdeklődjön utána a debreceni postán, amikor véletlenül megtudtuk, hogy az ismerős postásunk az óraládánkba tette még az előző héten, hogy nehogy elázzon. Mikor megkérdeztük, hogy miért nem szólt, csodálkozva kérdezte: Ti nem szoktátok megnézni az óraládátokat? Hááát nem! Van postaládánk a kapura szerelve. Más postás a kutyánktól soha nem is próbálkozott  bejönni.

21. csütörtök

A suliban környezetismeret órán azzal szórakoztunk, hogy ki az osztályban a legszebb fiú és a legszebb lány. Természetesen nem én találtam ki, ez volt a tananyag. Házinak adtam fel, hogy otthon gondolja végig mindenki, és írjon a munkafüzetbe egy-egy fiú és lánynevet. Érdekes eredmény jött ki. Mikor megkérdeztem, hogy miért arra a fiúra és lányra szavaztak a legtöbben, azt mondták, hogy azért, mert kedves, barátságos, ... stb. Vagyis nem is a külső alapján döntöttek. 

22. péntek

A Magyar Kultúra Napján mi is verseltünk az iskolában. Bár kivetítő mutatta a versek szövegét, a kicsik még nem tudnak olyan tempóban olvasni, mint a nagyok. Főleg úgy, hogy egymástól nem is látják rendesen. Az alsós gyerekek a Nemzeti dalnak csak az első versszakát és a "refrénjét" tudták, de azt olyan lelkesedéssel mondták, hogy mosolyt csalt mindenkinek az arcára. Na ezért szeretek én alsósokat tanítani.

23. szombat

A férjem ötlete volt, hogy menjünk el Mezőkövesdre, hátha jót tesz a víz a csontjainknak. Persze később lebeszélte magát róla, aztán szombaton reggel mégis úgy gondolta, hogy csak el kéne menni. A nagyobbik lányom is itthon volt, így hármasban mentünk. Én korábban nem nagyon lelkesedtem a strandokon a meleg vízért, a szívem miatt nem is nagyon bírom, de most valahogy jólesett. Nagy élmény volt az is, hogy mínusz 12 fokban kinn úszkáltunk a meleg vízben. Hazafelé bementünk a városba, és felkerestük a Kedves pöttyös kávézót. Egy blogger nyitotta pár hónapja, és nagyon felkeltette az érdeklődésemet, mivel olvastam a posztját. Mikor kiderült, hogy Mezőkövesden található, nem volt kérdés, hogy egyszer majd benézünk. De hogy ilyen hamar, arra nem gondoltam. Ha a környéken jártok, ne hagyjátok ki! Nemcsak kávézni, sütizni, hanem alkalmanként kreatívkodni is lehet, illetve kézműves termékeket is tudunk itt vásárolni. Ilyen az, ha egy kreatív ember nagyot mer álmodni.

25. hétfő

Nem tudom, mondtam-e már, de imádom a hóesést. Persze a hideget nem annyira, de ugye a kettő együtt jár. Esett a hó, ügyeletes voltam. Ahogy kinn álltam az udvaron, gyönyörű szép hókristályokat láttam, ami mint mindig, most is lenyűgözött.  A gyerekek csúszkáltak, és én a kikezdett pálya végére álltam, hogy segítsek nekik a megállásban, ne essenek el. Bár szerintem aki elesett, az szándékosan csinálta, hogy tudjon gömbörögni a hóban.

28. csütörtök

Nem tartottam sokra az internetes játékokat, de csütörtökön láttam, hogy a Facebook-on a testvérem neve mellett szerepel valami kis jel. Kíváncsi voltam, hogy mi lehet az, hát kiderült, hogy játszik valamilyen online játékkal. Megnéztem, megtetszett, és én is elkezdtem játszani. Aztán egy másikkal és egy harmadikkal is. Jó kis stratégiai játékokra bukkantam. Persze jó lenne, valahol, valami taktikai leírást is találni hozzá, hogy egy pályán ne kellene hússzor is próbálkozni, mire rájövök, hogy hogy is lehet megoldani adott lépésen belül. De az is lehet, hogy van, csak én nem tudom, hogy hol keressem. Szóval ezek igenis jó kis játékok! Fogom szorgalmazni az osztályomban. Már ha játszanak, akkor ezzel tegyék.


30-31. szombat-vasárnap
Nem tudom, máshol hogy van, de nálunk én vagyok az a személy, aki a farsangra agyal a jelmezen, aztán megveszi a hozzávalókat, meg is varrja, majd újra agyal, keres a régi ruhái között valamit, amiből újabb hozzávalókat varrhat a jelmezhez. Ezen a két napon az első fázison jutottam túl, kiszabtam és megvarrtam 13 db sapkát. Kell még 13 szemüveg is. Vajon mik leszünk az idei farsangon? Lehet találgatni!

Kívánom, hogy Ti is éljétek át minden nap azokat az apró kis örömöket, melyek végül széppé, szebbé varázsolják a napotokat! Ha úgy tűnik, hogy nincs, keressétek és rátaláltok!