2014. április 13., vasárnap

Geometria játékosan 2.

Tavaly  éppen ez idő tájt írtam itt arról, hogy milyen játékos feladatokkal gyakoroljuk a vonalzó használatát, a kerület és területmérést. Eltelt egy év, újra terítéken van a téma. Most sem estek túlzásba a gyakorlásra szánt idővel, de azért én valahogy csak próbálok rá elegendő időt keríteni. 
A vonalzó használata elég jól megy, de néhány gyerek vagy elnézte és nem jó helyre illesztette a vonalzót, vagy egyszerűen lusta volt, és csak beírt eredményeket, a lényeg az, hogy pénteken felzárkóztatóra ott kellett tartanom őket. Addig-addig keresgéltem, hogy találtam egy aranyos feladatot, aminél észre sem vették, hogy a mérést gyakorolják.

Mászófal
A pontokat sorba kössük össze vonalzóval, majd mérjük meg az egyes pontok közötti távolságot. Ki mászott hosszabb útvonalon? Michael vagy Marcy? Lemérjük az adott szakaszokat, és összeadjuk. A végeredménynél 1 cm-t 1 méternek veszünk.

Forrás



A kerület-és területszámításhoz még tavaly találtam feladatot a Krokotak-on. Akkor nem volt idő az elkészítésére, így maradt erre a tanévre. Sablon alapján elkészítjük az állatkákat, megszámoljuk, hogy hány négyzettel lehet lefedni, majd megszámoljuk, hogy hány négyzetrácsvonal mentén rajzoltuk meg. Utána ki lehet nyírni, és játszhatunk is vele.  

Forrás



Persze ezek után elkezdtem keresgél, hátha találok még hasonlót. Szerencsém volt, találtam, de bárki rajzolhat bármit, a lényeg az, hogy a vonal mentén húzza a ceruzáját. Aztán kezdődhet a számolgatás.

Forrás




Forrás




Bizonyára ismeritek a Pötyi játékot, nekem nagy kedvencem volt, és a lányaim is sokat játszottak vele. Ehhez találtam ötleteket, amit én a kerület-és területszámításhoz fogok használni. Persze vannak bonyolultabb megoldások is, hiszen eredetileg a játékhoz találták ki. Az egyszerűbbeket viszont lehet használni matekórán.

Forrás






Egy kis logikára van szüksége annak a tanulónak, aki a következő feladatot szeretné megoldani. Remélem azért lesz helyes megoldás. Bár a feladat a területet kérdezi, előtte az oldalak hosszúságát kell kikövetkeztetni, éppen ezért alkalmas kerületszámításhoz is.


Forrás

Remélem sikerült felkeltenem az érdeklődéseteket és ti is kipróbáltok egyet-kettőt.

Jó tanulást, jó játékot!




Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése