2012. november 28., szerda

Karácsonyi vásár Bécsben

A lányaimmal három éve tervezzük, hogy egyszer kimegyünk Bécsbe, az adventi vásárra. Múlt szombaton valósággá vált az addig csak dédelgetett álom, ugyanis az egyik kolléganőnk megszervezte.




Nem is mi lettünk volna, ha zökkenőmentesen ment volna a dolog. Azzal nyitottunk, hogy elaludtunk. Negyedóránk volt, hogy elkészüljünk. Utána az ajtóban vártuk a kolléganőmet, aki, ... nem érkezett meg. Tarapp az "elágazáshoz", hogy majd menet közben  csatlakozzunk a csapathoz. Telefonon elérni persze senkit nem tudtam, de két vadidegen embert felébresztettem. Kiderült, hogy a kolléganőm úgy elaludt, hogy a szervező telefonálására ébredt. Így fél órával később indultunk el a tervezettnél. A lányaim már azt hitték, rosszul emlékszem a napra, vagy az időre. (Bennem is felmerült egy pillanatra.)

Hét órás buszozás után megérkeztünk. Először a schönbrunni kastélyt jártuk körbe, majd a Városháztérnél lévő Christkindlmarkt-on és környékén töltöttünk el 4 órát. A férjem állítja, hogy a budapesti sokkal szebb, de úgy gondoltam, egyszer az életben látni kell a bécsit is. Jövőre majd Budapestre megyünk, hogy megbizonyosodjunk róla, kinek volt igaza.

A látnivalókról csak szuperlatívuszokban tudok beszélni. Fantasztikus, szemet gyönyörködtető,  lenyűgöző minden....












Ez nem az én ízlésvilágom, kicsit meghökkentő

Megkóstoltuk a puncsot.



Gyönyörködtünk az esti fényekben




Ahogy utólag megnéztem a térképet, tuti, hogy nem láttunk mindent. A tájékozódás amúgy sem volt sosem az erősségem. Ezen az oldalon viszont egy olyan térképet találtok, ami nemcsak a sátrakat, hanem a benne lévő árukat és árusokat is mutatja. Hogy miért nem néztem meg előtte! (Mert nem volt jó a gépem. :((  Még most sem tökéletes, de legalább visszajött a kincsem egy része.)


Ha még több képben szeretnétek gyönyörködni, ugorjatok át ide.

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése