Viszlát 2015, Szia 2016!

Pár napja véget ért 2015, és beköszöntött 2016. Én, aki évek óta lélekben továbbra sem vagyok több, mint 16, mindig nagy izgalommal vártam a karácsonyt, és izgultam, hogy mi lesz a karácsonyfa alatt, de még talán azért jobban izgultam, hogy az én ajándékaimnak ki hogy fog örülni. (Eddig mindig sikerült begyűjtenem a legnagyobb elismerést.) Baráti társasággal vidáman búcsúztattuk az óévet, és köszöntöttük az újat, de soha nem gondoltam még bele olyan felnőttesen komolyan, hogy mit is jelent, valaminek a vége, és valami újnak a kezdete. (Aki megunta, itt hagyhatja abba az olvasást.)

Ne gondoljátok, hogy nem vagyok felelősségteljes felnőtt, mert aki szülő és pedagógus, az szerintem minden helyen úgy is viselkedik, csak valahogy nem vagyok hajlandó tudomást venni az idő múlásáról, és utálom, ha valaki nálam akar végrendelkezni. Tudom, hogy senki sem élhet örökké, de én nem akarok az elmúlásról tudomást venni. Elég akkor feldolgozni, ha eljön egy közeli hozzátartózó halála. 

Pár hete azonban kicsit nagyot fordult velünk a világ, a szó legszorosabb értelmében. Debrecenbe akartunk menni, amikor egy szemből jövő autó áttért a mi sávunkba, és csak a Jóistennek és a férjem reflexének volt köszönhető, hogy nem ért ott véget a földi pályafutásunk. Nagyon szerethet engem, minket az Isten, mert kisebb lila foltokkal megúsztuk a forgásokat és a zuhanást. Bár nem pörgött le előttem az életem, azért a bukfencezés közben átfutott az agyamon, hogy na, ezt hogy ússzuk meg szárazon? Azóta minden nap hálát adok azért, hogy élek, és bár ha becsukom a szemem, látom, hogy jön szembe az autó, próbálom túltenni magam a dolgon. Hisz az élet megy tovább, ami nagyon szép, és bár volt is, lesz is gond, ezután másképp fogom szemlélni. Nem tudom, hogy leszek-e még valaha 16, de bízom benne. 

Visszatérve ama baljós naphoz és eseményhez, másnap elkészültek a sütemények, feldíszítettük a fát, kitakarítottunk, és mintha semmi sem történt volna, megünnepeltük a karácsonyt, és azt, hogy élünk. Az új év, mondhatni egy új életet hozott nekünk, amit meg kell becsülni, és ki kell használni. Nem tudom, hogy a személyiségem hogyan fog megváltozni, annyit már tudok, hogy lassítanom kell, és még jobban örülni az apró dolgoknak.

Szóval viszlát 2015, ami tele volt sok-sok szuper dologgal, néhány tragédiával, és szia 2016! Remélem szép leszel! Boldog új évet (új életet) mindenkinek! 

Ui.: Egyébként én nem fogadtam meg idén semmit, nem akarok változtatni semmin, örülni szeretnék annak, hogy az élet szép, vagy ha nem is, én megpróbálom szépnek látni, vagy széppé tenni.