2012. július 2., hétfő

Képes napló 4.

Mennyivel másabb egy-egy hét eseménye, ilyenkor nyáron, szünet idején, mint a tanévben. A múlt hét a semmittevés jegyében telt. Persze enyhe túlzással, mert ugye, ahol család van, ott főzni kell, majd mosogatni, mosni, aztán vasalni. És ugye takarítani sem árt. De azért ez nem vesz el olyan sok időt, így a nap további része a kellemes semmittevés ideje, amolyan Sucika módra. 



A héten több alkalommal feküdtem ki napozni, természetesen olyankor, amikor már nem volt annyira égetően meleg, így a bőrömön sem látszódik semmi, de nem is volt a célom. Évekig ki sem mentem, számomra a napozás haszontalan időtöltésnek számított. Most, hogy a lányaim nagyok, jó lehetőség van a napozás közben a meghitt beszélgetésekre.





Kedden kaptunk 10 kg meggyet, így megvolt az esti elfoglaltság, mivel én kimagozva teszem el a fagyóba. Utána jólesett egy frissen elkészített meggyshake.





Kezdenek virítani a kardvirágaim. Szakaszosan ültetem őket, hogy folyamatosan, egész nyáron legyen virágom. Sajnos ez az első adag kicsit megégett a naptól, több virág nem tudott kinyílni, de azért akad közöttük szép is. Ezek majd mennek a temetőre.





Pénteken a lányaim rám parancsoltak, hogy el kell mennünk a turiba, vennem kell pár ruhát. (Péntekenként 290Ft a ruha kilója.) Nem vagyok turizós alkat, idegesít a felhalmozott sok ruha, sok időbe telik, míg az ember átnézi. Máskor én csak passzív szemlélője voltam ennek. Most viszont, nekiálltam, és végül 8 felsőt sikerült találnom 666 Ft-ért. Lehet, hogy most kapok rá az ízére?






Gyerekkoromban apukám söréről mindig én ittam le a habot. Felnőttként el nem tudom képzelni, mi ízlett benne, mikor olyan keserű. Aztán ugye divatba jöttek a különböző gyümölcsös sörök, ami már nekem is bejön. Pár napja kitaláltam, hogy felesleges megvenni a "drága" sört, hiszen előállítható házilag, olcsóbb kivitelben. Nekem és a barátnőmnek bejött. Én 1/3 sörhöz 2/3 üdítőt öntöttem, de mindenki ízlése szerint adagolhatja. Próbáljátok ki!





Hetek óta szerettünk volna szalonnát sütni, de valahogy mindig elmaradt. Tegnap viszont feljöttek a barátaink, és meghívtak magukhoz egy kis szalonnasütésre. Nem a legegészségesebb étel, este 9 körül, de sose nézem, hogy mikor és mit eszek. Volt már olyan, hogy 6 előtt megvacsoráztunk (egészséges életmód!), aztán este 10-kor nekiálltunk egy szalonnás pótvacsorának. Nesze neked tudatos táplálkozás! Én úgy szeretem, hogy a zsíros kenyérre felhalmozom a paradicsomot, hagymát, uborkát, szalonnát és egy kis majonézt. Mivel a lányok nem jöttek velünk, nekik is hoztunk egy kicsit kóstolóba.



4 megjegyzés:

  1. Szeretem ezeket az összefoglalóidat. Azért a napozóágyon, ha jól látom befigyel egy nemzetis tankönyv :))) Jó pihenést! Zsuzsi

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Igen, jól látod, kezdek ismerkedni a jövő évi anyaggal, jönnek az ötletek, idő kell a megvalósításhoz.
      Örülök, hogy tetszenek az összefoglalók, jó így visszagondolni egy-egy hét eseményére. Jó pihenést neked is! :))

      Törlés
  2. Én nagyon szeretem a kardvirágokat, de saját nem igen nőtt még, bár idén egy idős néni ellátott minket tippekkel, így bizakodunk:)

    A turival én is így vagyok, de szerencsére anyu és Zs. élvezi, így ők elintézték helyettem. Sőt már a tulajdonos is tett félre olyat, ami szerinte tetszene nekem. Erre nem bezárt?

    A sör állítólag kitűnő bútorápoló is.

    ui.: én is szeretem a beszámolókat :)

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Két éve ültetgetek a kertbe is virágot és gondozom őket, hogy legyen mit a temetőre vinni. Korábban sziklakertem volt, tavalyelőtt átköltöztettem őket a kapu elé.

      Mit nekem bútorápoló, mikor a sör folyékony kenyér...:))
      Egyébként a virágaim levelét szoktam vele áttörölni, nagyon szép fényt ad nekik, biztos jót tesz a bútoroknak is.

      Örülök, hogy neked is tetszenek a beszámolók. Szép hetet!

      Törlés