..., akáció, Vakáció

Végre ez a nap is eljött! Tegnap kiosztottuk a bizonyítványokat, így a mai naptól ténylegesen megkezdődött a Vakáció a gyerekeknek. Az utolsó két hét a felmérésekről, kirándulásról, játékról és természetesen a kreatívkodásról szólt. Kár, hogy vége! 

Ne értsetek félre, nem vagyok őrült, hogy ne várjam a nyári szünetet, hiszen rám, ránk fér egy kis feltöltődés, mivel egy nagyon tartalmas, nagyon sok munkával, adminisztrálással járó tanéven vagyunk túl. De ismét "felneveltem" egy fészekaljnyi gyereket, és most kiröppentek. A négy év alatt nagyon megszerettem őket, a maguk kis hibáival együtt. Kár, hogy vége, de ez az élet rendje. Ugyanakkor az előző osztályom most ballagott. Szóval: dupla búcsú. De mielőtt teljesen magamba borulnék, mutatom a két hét eseményeit, képekben.

Mivel készülünk a Balatonra (vasárnap indulunk) az idén nem voltunk a többi osztállyal kirándulni, csak egy túrát tettünk a szomszédos településre, ahol nagyon jót szórakoztunk.

Két kedves ismerősömtől kaptam egy-egy társasjátékot, amit az utolsó napokban többször elővettünk. Modernnagyitól származik az a társas, amivel a mértékegységet lehet gyakorolni, és ami nagyon tetszett az osztályomnak. Annyi szépséghibája volt egy kicsit a dolognak, hogy éppen nem volt színes patronom, így fekete-fehérben nyomtattam. Persze semmit sem vett el a játék lényegéből. Látogassatok el az oldalára, és nézzétek meg, milyen jó játékot talált ki az űrtartalom gyakorlására!

Másik kedves ismerősöm (már ha lehet ezt mondani egy-két e-mail váltás után, de remélem igen), Szilvia az emberi szervrendszerek gyakorlását oldotta meg egy olyan igényesen elkészített társas segítségével, amit nyugodtan kereskedelmi forgalomba is hozhatna. Volt olyan kedves, hogy ő is átküldte nekem a munkáját. (Persze színes tinta már ekkor sem volt, így filctollal próbáltam átrajzolni a kereteket.) A szűkös idő miatt végül csak a felmérés megírása után vettük elő, de ez is tetszett nekik. Olyan jó, hogy ennyi kreatív emberrel "futhatunk össze" az internet révén.

Nem  is emlékszem, mikor vehettem azt a fejlesztő játékot, ami most véletlenül előkerült. 100 Ft volt egy turiban. Vettem bele két góliát elemet, és kiderült, hogy működik. Pár csontocska hiányzik, de pótoltam kis műanyag darabkákkal. Bizonyára ismeritek: úgy kell kivenni az egyes csontokat, hogy ne gyulladjon fel a lámpa. 

Aztán a gyerekek kombinálták a kettőt. Csak akkor húzhattak kártyát, ha nem gyulladt fel a lámpa. Két csapat 3-3 taggal játszott, és így még nagyobb volt az izgalom, hogy kinek gyűlik össze hamarabb a kellő mennyiségű kártya.

A négy év alatt szinte mindenki nagyon szépen megtanult olvasni, hála a Játék tankönyvcsaládnak. (És itt a "nagyon szépen"-en van a hangsúly. Mindenki ismer minden betűt, a tanulási nehézségesek és az enyhe értelmi fogyatékos tanulóm is. Erre még sosem volt példa.) Remélem a következő osztályoknál is használhatom ezt a tankönyvet. Volt, aki a társasjátékok helyett a könyvet választotta. Annyira megmelengette a látvány a szívemet, hogy muszáj volt lefényképeznem és megmutatnom. Felváltva olvas egymásnak a két fiú, és örömüket lelik benne.

Bizonyára már ajánlottam az Art Projects for Kids oldalt, ahonnan számos ötletet merítettem az elmúlt időkben. (Nem annyit, mint amennyit szerettem volna.) A sok ötlet ellenére, a foci vb-hez kapcsolódóan rajz órán végül egy tatut rajzoltunk, mert másra nem volt idő. Így a többi marad őszre, a következő osztályomra, vagy a szakkörösökre.

Forrás

Ezek a katicák régebben készültek, csak valahogy kimaradtak. Most viszont szeretném ezeket is megmutatni. A forrás ugyanaz.

Forrás

Bárhol is járok, nem tudok kivetkőzni önmagamból, mindenre pedagógus szemmel nézek. Így természetes volt számomra, hogy a Balaton vizében úszkáló hínárnövények közül hozzak néhányat. Mivel nem vagyunk éppen vízparti település, környezetismeret órán csak fotón láttunk ilyeneket.  (Remélem nem követtem el vele nagy bűnt, de ott lebegtek a víz tetején, és kértek, hogy hozzam el őket.)

Végül pedig az utolsó nap (de talán az egész év) legnagyobb élménye: amikor a természet jön be hozzánk. Amint láthatjátok szó szerint bejött. Megnéztük, egy ügyes gyerek megfogta, és természetesen az udvaron elengedtük. (Ma a kapuban futottam vele ismét össze, és rájöttem, hogy mit is értenek azon, amikor azt mondják: Földbe gyökerezett a lábam. Még jó, hogy épp egy nagy traktor ment az utcán, és nem hallották a járókelők, amint felordítok.)

Sok mesélni valóm lenne még, de az már egy következő bejegyzés lesz.